Repozitórium index

A keresztyén kegyesség gyakorlatának helyes szemlélete és megértése a keresztyén élet nélkülözhetetlen része. Ennek megítélése más és más hangsúllyal, fókusszal jelent meg a keresztyén egyház korszakaiban, amelynek oka nem csupán abban keresendő, hogy az egyházban eltérő kegyességgyakorlatok honosodnak meg a különböző időszakokban. A kegyesség gyakorlata ugyanis minden vonatkozásban narratív és interpretativ funkciót tölt be. Narratív abban a tekintetben, hogy keretet ad a keresztyén ember önértelmezésének. Interpretativ abban a vonatkozásban, hogy nem önmagában áll meg, hanem egyrészt a keresztyén tanítás reflexiójaként jelenik meg, másrészt aktualizálásának mozzanata. A reformátori megszentelődésről szóló tanítás különösképpen is meghatározó a keresztyén kegyesség gyakorlatának kontextualizálásában. A tanulmány a keresztyén egyház egy igen meghatározó időszakára összpontosítva kíséri nyomon a megszentelődésről szóló tanítást.

Amikor 1905-ben Max Weber legismertebb munkája, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme megjelent, aligha volt véletlen, hogy a szerző a protestáns etika legfontosabb jellegzetességeit a kálvinizmusban találta meg. Természetesen fogalmazott úgy, hogy a régi protestáns etika és a kapitalizmus szellemének fejlődése közötti viszony vizsgálatában Kálvin, a kálvinizmus és más puritán szekták alkotásaiból fogunk kiindulni.

Alister E. McGrath oxfordi teológiatörténész ezt írta a Kálvin című monográfiájában: „Kálvinról beszélni annyi, mint Genfről beszélni. Kálvin és Genf egymást alakította, az ember és választott városának kapcsolata a történelem egyik legnagyszerűbb szimbiózisa.” Kálvinról beszélni gyakran annyit tesz, mint Genfről és a Szentháromság dogmáját tagadó Szervét Mihály kivégzéséről beszélni. Ugyanis ha a reformátor egyház- és társadalomformáló szolgálatát feltáró tanulmányokat és monográfiákat olvassuk, világossá válik, hogy bár Kálvin törekvései elsősorban a genfi polgárság erkölcsi életének megújítására irányultak, mégis a Konzisztóriumban betöltött szerepe korának egyik legellentmondásosabb személyiségévé tette. Szervét Mihály híressé vált pere, majd kivégzése (1553. október 27.) pedig csak olaj volt a tűzre.

Ez a tanulmány a jeles református püspök és teológus, Makkai Sándor vallásfelfogásának néhány aspektusát igyekszik körüljárni. A két fő dimenzió: a valláslélektani és a vallásfenomenológiai. Makkai úgy véli, hogy a valláslélektan mindenekelőtt a vallás keletkezésének titkát igyekszik felfedni. Ha sikerül választ találni erre a kérdésre, akkor ezáltal megtaláljuk a valláspszichológia lényegét. A filozófia, a szociológia, a természettudomány, a néplélektan és az empirikus lélektan mind-mind magáénak érzi, hogy a valláslélektan problémáival és annak jelzett kulcskérdésével foglalkozzék.