Repozitórium index

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

Tanulmányomban Ádám Jenő munkásságát, valamint a református gyülekezeti énekek dallamát feldolgozó egyházzenei kompozícióit mutatom be. Kodály Zoltán neve mellett az övé elhalványul, pedig a zenepedagógia területén igen jelentős értéket teremtett: a mester elveit ő ültette gyakorlatba, több évtizedes, szorgalmas munkával, nemzedékek zenei oktatását segítve. Egyházzenei művei által a gyülekezeti énekkarok repertoárja gazdagodott.

Az északi országrész, Izráel nemzeti vallásának rekonstrukciója korlátokba ütközik. Az északi szövegeket déli recenziójukban vették fel az Ószövetségbe, és lépten- nyomon észrevehető egy erős polémia az izráeli vallási megnyilvánulásokkal szemben. A deuteronomista mozgalom óta minden nem Jeruzsálemben lejátszódott kultuszt illegitimnek tekintenek, és azt retrospektív beledolgozták a szövegekbe is. Azonban még így is felsejlik az eredeti vallás kontúrja. Az Ószövetség beszámolója alapján Izráel istenét bika alakjában képzelték el és ábrázolták ki, amely a viharistenek szimbolikájára jellemző. A szövegek bár nem nevezik meg ezt az istent, mégis őt a kivonulás isteneként tüntetik fel. Ez az első nyom az isten azonosítása útján. JHWH vezette ki a népet Egyiptomból. Feltűnő az is, hogy az északi királyok és gyermekeik teofór nevei túlnyomórészt JHWH-ra vonatkozó elemet tartalmaznak.

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?