Repozitórium index

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

A dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.

János evangélista előszeretettel használ kettős vagy többszörös értelmű szavakat. Perikópánkban két ilyennel is találkozunk, amelyek döntően befolyásolhatják a szöveg értelmét. Eddig ezt az igerészt és azon belül e két kritikus szót: katalambano és anamarthetos egyféleképpen fordítottuk és értelmeztük, ezért egy összetett, sokrétű, több síkon mozgó történetet próbáltunk meg egysíkúan értelmezni. Ezeket a rejtett dimenziókat fel lehet és fel kell tárni azáltal, hogy a többértelmű vagy több mindenre utaló szavak üzenetét megfejtjük, és komolyan vesszük

Az Öreg graduál egyik legidőszerűbb és kevésbé gyakorolt műfaját szeretném bemutatni nagyvonalakban. Most is időszerű, mivel húsvéti ünnepkör műfajai, a nagyheti énekek közé tartozik. A szentháromnap várakozással és bűnbánattal eltöltendő időszakának e fontos műfaját manapság inkább csak a római katolikusok éneklik, viszont eredetileg a református liturgiában is helyet kapott. Olyannyira, hogy többek között mind a kolozsvári, mind pedig a debreceni graduálpéldányok lamentáció-lapjainak szélei szembetűnően megkoptak az idők folyamán (249–270. oldalak). Másrészt pedig több levéltári adat, egyházkerületi jegyzőkönyv tudósít a húsvétot megelőző lamentációk előadásának kérdéseivel. Mindezek pedig azt bizonyítják, hogy a lamentációéneklés gyakorlatban volt.

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.

Obadja neve alatt tizennégy hatsoros strófa maradt ránk, melyek közül az öt elsőben (az 1-9. v.) egy régebbi balladát találunk, mely Jer. 49, 7-22. vben is megvan. Nagyon valószínű, hogy ennek a balladának a szerzőjét hívták Obadjának; mostani könyvecskénk írójának a nevét pedig nem ismerjük. --- Egy kései irodalmi termék a Jóél könyve is, amelynek keletkezési korát pontosabban nem is lehet meghatározni. Csak annyit mondhatunk egész általánosságban, hogy Tritozekarjánál, akinek művét mi 134 utánra tettük, valamivel későbbi lehet, mert eschatologiai anyaga, amivel dolgozik, már valamivel kiképzettebbnek és megállapodottabbnak látszik azénál.