Repozitórium index

A tanulmány a Dániel könyvében fellelhető feltámadás gondolatát teszi vizsgálat tárgyává. Az Ószövetség-tudományban általánosan elterjedt az a vélemény, mely szerint a személyes feltámadás gondolata először a Dániel könyvének apokaliptikus szakaszában jelenik meg. A konszenzus szerint tehát Dániel könyve Izrael túlvilághitének gyökeres változásáról tanúskodik. A kérdéses szövegrész vizsgálata azonban azt mutatja, hogy Dániel könyve nem egy általános, egész népet érintő feltámadás gondolatának első szövegtanúja, hanem sokkal inkább abban a hagyományban gyökerezik, mely Isten szabadítását a feltámadás motívumának segítségével írja le.

Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/kúsita” kifejezés előfordul, figyelmet szentelve a földrajzi név és az etnikumjelző tágabb ókori keleti kontextusának is.

Míg a történelmi Magyarország területén az emberek többnyire beleszületnek az egyházba öröklődés, szülői hagyomány folytán, addig az idegenbe szakadt hazánk fiai és leányai – minden köteléktől felszabadulva – vagy csatlakoznak egy egyházi közösséghez, vagy nem. Már nem köti őket a lelki környezet, a megtartó és fenntartó egyház ereje úgy, hogy ne térhetnének ki előle. A nagy szabadságban megszűnik a hazai népegyház jelleg. Csak azok csatlakoznak általában egy vallásos közösséghez, akik hitüket bátran megvallják, és bizonyságtevőkké válnak. Az ilyen egyházat hívjuk hitvalló egyháznak.