Repozitórium index

A carmina gratulatoria hebraica, vagyis a héber köszöntővers a reformáció megerősödése és egyben első megpróbáltatásai idejének, valamint a református felsőoktatás hazai kezdeti korszakának tiszavirág-életű irodalmi műfaja. Miután a külföldi egyetemjárás kiszélesedett, és a magyar hallgatókat fogadták az angliai és az újonnan alapított németalföldi egyetemeken, az 1598 és 1717 közötti időszakban külhonban a német, holland, angol, svájci és lengyel egyetemeken, valamint hazai kollégiumokban születtek magyar teológus hallgatók tollából egymás tudományos disputái vagy doktori védései alkalmából héber köszöntőversek. A héber-nyelv-tudás, a költészet és a teológia hármasa ötvöződik ezekben a versekben. A tehetségen kívül az oktatási és tudományos háttér volt számukra segítségül. Áttekintve az ötvennégy magyar carmeníró pedigréjét, legtöbbjük három hazai kollégium hallgatói közül került ki, illetve oktatói közé tartozott a későbbiekben: Sárospatak, Debrecen és Nagyvárad.

A genfi reformátor, Kálvin János élete és munkássága több megközelítésből is vizsgálható. Kimeríthetetlenül gazdag szellemtörténeti hagyatéka különleges lehetőséget nyújt exegézisének és pedagógiájának, másfelől teológiájának és etikájának mélyreható tanulmányozására. A közel két évszázados múltra visszatekintő hazai és nemzetközi Kálvin kutatás a reformátor világi felsőbbségről szóló elgondolásait társadalmi és politikai etikájának leghangsúlyosabb tanításaként határozza meg, amelyet jól mutat a téma roppant gazdag teológiai irodalma. És valóban, Kálvin megannyi, nagy érdeklődésre számot tartó műve bizonyítja, hogy egyház- és társadalomformáló szolgálatának legfontosabb sarokkövét elsősorban az Istennek tetsző, ideális polgári kormányzatról való szüntelen gondolkozás jelentette.

Irodalmi működésének kezdetén Kálvin János jelentős összeütközésbe került a radikális egyház- és társadalomellenes gondolkodású anabaptistákkal, akik nagymértékben befolyásolták politikai, teológiai-etikai állásfoglalásait. Nem meglepő tehát, hogy az ifjú reformátor első teológiai indíttatású művében – Psychopannychia vagyis értekezés arról, hogy nem alusznak, hanem a Krisztusnál élnek azoknak a szenteknek a lelkei, kik a Krisztusban való hitben halnak meg (1534) – szót emelt az emberi lélek halál utáni alvását hirdető psychopannychisták ellen, akiket egyszerűen csak anabaptistáknak tekintett. Értekezésében a tévtanítók által bizonyító erejűnek vélt igehelyeket a „Teljes Írás” (Tota Scriptura) összefüggésébe helyezte, majd a szövegrészek pontos exegézisének segítségével bemutatta, hogy a lelkek nem alszanak, és nem semmisülnek meg a testi halál pillanatában, hanem Isten közösségében várják az utolsó ítéletet.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik" 5Móz 8,3. Ebben az igeversben egy olyan kifejezés áll, amelyet, semlegessége és általánossága miatt többféleképpen lehet magyarázni. Az, hogy e kifejezésnek milyen jelentést tulajdonítanak, leginkább attól függ, hogy az írásmagyarázó milyen értelmezési kerethez folyamodik segítségért.

Pünkösd szintén mozgó ünnep, mely ötven nap után követi Húsvétot. Rendszerint május 10 és 13 között ünnepeljük. A keresztény egyház ezen a napon a Szentlélek eljövetelét ünnepli. A Szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel, harsonákkal utánozták. A „tüzes nyelveket” pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. Annak jelképeiként a csíki falvakban fehér galambokat röpítettek szabadon a mise alatt.

Húsvét mozgó ünnep, minden esztendőben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon tartjuk. Erre az időpontra a niceai zsinat rögzítette. Éppen ezért évente rendszerint március 22. és április 25. között ünnepeljük. Húsvét a tavasz legjelentősebb ünnepe, ezért struktúrájában nemcsak keresztény elemeket találunk, mivel számos régi, mágikus, pogány kori európai termékenységvarázsló és tavaszköszöntő szokáselemet is magához vonzott. Az erdélyi magyar húsvéti szokáskör legjellegzetesebb szokáselemei a következők: passiójátékok, tűz-, étel- és vízszentelés, határkerülés, zöld növényi szimbólumok állítása, locsolás, tojásajándékozás, rituális testvérré fogadás stb.