Repozitórium index

Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.

A Szentirás kanonikus könyveinek eredeti nyelve iránt megnyilvánuló tudományos érdeklődés története csak nagyon hullámos grafikonvonallal volna megrajzolható. Nemcsak korok, hanem theologiai irányzatok szerint is eltérő és változó volt az a magatartás, mellyel a bibliakutatás a Szentirás héber és görög szövege felé fordult. Időnként úgy vonzották magukhoz az eredeti bibliai szövegek a tudományos mohóságot, mint a mágnes a vasat, máskor ellenben csendes közönyösséggel nyugodtak bele a theologusok a meglevő fordítások kielégítő voltáról kiformálódott közfelfogásba.

A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

Obadja neve alatt tizennégy hatsoros strófa maradt ránk, melyek közül az öt elsőben (az 1-9. v.) egy régebbi balladát találunk, mely Jer. 49, 7-22. vben is megvan. Nagyon valószínű, hogy ennek a balladának a szerzőjét hívták Obadjának; mostani könyvecskénk írójának a nevét pedig nem ismerjük. --- Egy kései irodalmi termék a Jóél könyve is, amelynek keletkezési korát pontosabban nem is lehet meghatározni. Csak annyit mondhatunk egész általánosságban, hogy Tritozekarjánál, akinek művét mi 134 utánra tettük, valamivel későbbi lehet, mert eschatologiai anyaga, amivel dolgozik, már valamivel kiképzettebbnek és megállapodottabbnak látszik azénál.