Repozitórium index

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

A bibliai szövegnek az egyház igehirdetésében betöltött pozícióját évszázadokra meghatározta a Sola Scriptura reformátori princípium. A prédikáció a Bibliából indul ki és oda tér(ít) vissza. Thomas G. Long és Wilfried Engemann elméletei arra mutatnak rá, hogy elégtelen és kevés, ha csak ennyiben merül ki az egyház biblikus igehirdetése. Olyan elméletekre van szükség, amelyek korszerűen és szakszerűen értelmezik a biblikusságot, mint homiletikai kategóriát és amelyek leleplezik a Sola Scriptura pátosza mögött meghúzódó paradigmaváltásokat. A szintézis olyan homiléták bemutatására törekedett, akik tisztánlátással és megfelelő reflexióval segítenek abban, hogy a paradigmaváltásokat értelmezni tudjuk. A német nyelvterületen tevékenykedő Wilfried Engemann a hit általi élet kontextusában szemléli a homiletikai háromszög instanciáit, jelesül az ige-igehirdető-gyülekezet hármasát, az angolszász Thomas G. Long pedig a Jézussal való találkozás vonatkozásában.

18. század erdélyi református teológiatörténetének utolsó jelentősebb eseménye az Endemann-per volt. Jelentősége abban áll, hogy ez volt az utolsó tanfegyelmi kivizsgálás, amely a református hitvallások érintetlenségét és tisztaságát kívánta védelmezni a felvilágosult, racionális ortodoxiával szemben. Éppen ezért furcsa az, hogy a per történetével kevesen foglalkoztak, valahogy elkerülte a kutatók figyelmét.

A nemrég egyházkerületi tulajdonba visszakerült iratok között található Zilahi Sebes János és Bodola János maguk mentségére írt levele. Jelen forrásközlésünkben Zilahi Sebes János levelét adjuk közre. Hosszú, 26 oldal terjedelmű levélben védte meg Endemann könyvét, közvetve pedig magát is, és mutatott rá a vád megalapozatlanságára. Levele számos érdekességet tartalmaz. Amint az üggyel kapcsolatos iratokból és Zilahi leveléből is kiderül, az ügy kirobbanását Endemann Sámuel rendszeres teológiai tankönyve okozta.

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

Az 1791. évi küküllővári zsinaton minden különösebb előzmény nélkül tették szóvá, hogy a nagyenyedi és a székelyudvarhelyi kollégiumban olyan tankönyvből tanítják a teológiát, amely ellenkezik az erdélyi református egyház hitvallásaival, a Heidelbergi Kátéval és a II. Helvét Hitvallással. A zsinat megállapítása alapján az eretnekség vádjával illetett tankönyv nem volt más, mint Samuel Endemann németországi református püspök 1777-ben kiadott rendszeres teológiai munkája.

1791. évi küküllővári zsinaton határozatban tiltották meg Endemann Sámuel németországi egyetemi tanár tankönyveinek erdélyi használatát. Az ügynek semmiféle előzménye nem volt, a két hazai érintett tanár, Zilahi Sebes János és Bodola János pedig meglepődve vette tudomásul a zsinat határozatát. Mindketten hosszú levelet írtak a maguk mentségére, amelyben elutasították az eretnekség vádját, és procedurális hibák elkövetésével vádolták a zsinatot. Egyetértettek abban is, hogy Endemann Sámuel a református ortodoxia kiemelkedő teológusa volt, akinek igazhitűségét sem Németországban, sem máshol nem kérdőjelezték meg, viszont elismerték, hogy teológiai rendszerében olyan kérdésekkel is foglalkozott, illetve olyan válaszokat adott, amelyek eltértek a hagyományos református hitvallási iratoktól.