Repozitórium index

Fiorenza 1964-től mostanáig ír aktívan. A dolgozat terjedelme, illetve a források nehezen hozzáférhetősége nem tette lehetővé, hogy minden művét közelebbről szemügyre vegyem. Ezért igyekeztem arra, hogy a feminista hermenutika területén végzett munkásságában megfigyelhető fejlődésre összpontosítani. A dolgozatban a feminista teológia egyik kulcsfogalmát emeltem ki, amelyet Fiorenza a főművében már megfogalmazott, és amely meghatározó maradt a későbbi könyveiben is. Azért vizsgálom közelebbről ezt a képet, mert jól szemlélteti, ahogyan a nők patriarchátus alól való felszabadulásáért harcoló, teológiai egyetemre az elsők között beiratkozott Fiorenza írása a szenvedélyes vallomástól a politikai, retorikai értelmezésekig fejlődik. Az utolsó fejezetben összegzem Fiorenza munkásságával kapcsolatos észrevételeimet.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Az unitárius papi pályára készülő diákok képzése hosszú múltra tekint vissza. A szakszerűbb lelkészképzés és a kimondottan erre a célra elkülönített teológiai kurzus beindítása azonban mintegy másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött el csupán. Az elmúlt másfél évszázadban tehát számos olyan lépést tettek az oktatás javítására, amely ennek a képzésnek az elkülönítését és intézményesített átszervezését, szervezeti változtatását eredményezte. Amíg a XIX. század közepén a papi pályára készülő diákok az addigi megszokott filozófiai tanfolyam elvégzését követően még két évig folytatták teológiai tanulmányaikat, addig a század végére ezt a képzést már főiskolai rangra emelték, és a megválasztott dékán vezetése alatt külön nevet is adtak neki.

A hermeneutika egy összetett folyamat, amely során a lelkész, az értelmező különböző szövegeket, textusokat értelmez. Dolgozatomban erről a hermeneutika és a prédikációírás kapcsolatáról írok.

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.