Repozitórium index

Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.

Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu. În bisericile protestante mainstream americane (bisericile metodiste, epis-copale, lutherane, prezbiteriene, etc.) această perioadă a fost numită „turnura narativă”. Părea că acesta ar fi fost răspunsul adecvat la multele probleme din predicarea americană care – s-a spus – a intrat în criză în anii '60 și '70.

Ez a tanulmány az első és a második világégés közötti korszak homiletikai kiadványaiból válogat, bemutatva néhány, az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotást. Ezek között van a lelkipásztorok számára készült szakkönyv, illetve a lelkészek által írt prédikációkat tartalmazó kiadvány is. Inkább deskriptív, leíró jelleggel tárgyaljuk az ebben a korszakban megjelenő műveket, keresve bennük a korra leginkább jellemző sajátosságokat, rámutatva arra, hogy a tárgyalt korszak alkotásaiban mi lehetett inspiráló az akkori hallgató, olvasó számára, illetve hogy mi lehet ösztönző a mai olvasó számára?

A misszió kérdésében a legújabb időkben olyan alapvető változások történtek, melyek a misszió egész felfogását befolyásolják. Kiemelkedik a missziói munka azon alapgondolata, hogy a missziói feladat nem a keresztyén európai kultúra átadása a pogány népeknek, nem is a keresztyénségnek, mint meglevő rendszernek velük való megismertetése, hanem Isten Igéjének hirdetése. Mint az egyház munkájában mindenütt, úgy itt is előtérbe lép az a gondolat, hogy az egyház egyetlen feladata, hogy hirdesse az Igét, mely reá bizatott. Ez tulajdonképen nem más, mint az egyház ráeszmélése a saját feladatára s mint Isten Igéjéhez való visszatérés az igehirdetés, nevelés, pásztoráció és misszió munkájában. Mind jobban látja a keresztyén egyház, hogy a missziói parancs nemcsak egyetemesen kötelező, mely alól nem lehet kibújni, de hogy ez a kötelezés az Ige hirdetéséről szól, melyet nem szabad semmi egyébbel, emberi gondolatokkal, feladatokkal vagy intézményekkel azonosítani vagy felcserélni.

A prédikálás jövőjét sejteti a furcsának tűnő cím is! Nem az én találmányom, ugyanis először David J. Lose amerikai lutheránus homiletikus kiváló tanulmányában találkoztam vele. A kifejezés a számítógépek világából származik, ahol már igencsak elterjedt a Web 2.0. fogalma. Tudomásunk szerint először Darcy DiNucci használta egy 1999-ben megjelent írásában, és arra értette, hogy a világháló fejlődésével a hangsúly egyre inkább a közösségi felhasználásra esik, ahol a felhasználók a valamikori képernyőbámulás helyett már önmaguk alakíthatják a világhálós tartalmakat, beleszólhatnak alakulásába, és interaktívan meg is oszthatják egymással véleményüket, elképzeléseiket. Tehát a mindennapi kommunikációnkat alapjaiban befolyásoló internet világában a statikus, készen kapott információfogyasztás helyét átvette az aktív tartalomteremtés, és ez igen hamar népszerűvé vált a felhasználók körében.

Ebben a dolgozatban azokat az unitárius homiletikai kiadványokat mutatom be röviden, amelyek 1861 és 1918 között jelentek meg. Elsősorban prédikációkról és az ezeket összesítő gyűjteményekről lesz szó. Ezek nyomtatásban jelentek meg az erdélyi és magyarországi unitáriusok kiadásában. Szándékom pedig az, hogy ezek által bepillantást nyerjünk a kiválasztott korszak történéseibe, de nemcsak az egyháztörténeti jelentőségűekbe, hanem az azokat előidéző szellemi-lelki tevékenységekbe is.

Ez a munka a vallásos nevelés és a vallástanítás teológiai alapon felépített rendszerét akarja adni. Hozzá akar járulni ezzel egyrészt a katechetika kérdéseinek tudományos teológiai megvilágításához, de másrészt segítséget is szeretne nyújtani azoknak, akik a vallásos nevelés munkájával foglalkoznak.

A dolgozat a történeti Jézus-kutatás „legújabb” eredményeit ismerteti röviden, illetve olyan Jézus-portrékat próbálok számba venni, amelyek sokszor kedvezőnek, máskor „meredeknek” hangzanak még a szabadelvűnek mondott „unitárius fül” számára is. Célom pedig az, hogy inkább a magam számára igyekszem egy kis világosságot gyújtani e vitatott és ellentmondásos Jézus-kutatás területén.

A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtár­gyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert eh­hez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.

Ez a református alkotás egy genfi zsoltár dallamára énekelhető bibliai könyv, amely a bibliai históriák hagyományát folytatja. Nem szövegversnek készült, tudniillik hajdan minden rímes és strófikus verset énekeltek. A mai érdeklődő itt könnyen olvasható formában kapja az éneket a legszükségesebb magyarázatokkal, tehát nem betű szerinti, azaz nem kritikai szövegkiadás gyanánt. A kéziratban nincsenek írásjelek, az ötvenhét versszakból csupán az utolsó végén találunk pontot, illetve előbb egyszer-egyszer, viszont ezekben az esetekben az író vagy verselő azzal a céllal teszi ki őket a kézirat jobb oldali margóján, hogy a bibliai fejezet verseire utaljon; és mindig sorvégi pont jelzi azt, amikor a bibliai vers sorszáma következik.

Az új homiletika tanulmányozása közben számomra az vált egyértelművé, hogy a homiletika különböző korszakai attól függnek, hogy a docere – delectare – movere (flectere) hármasában éppen melyik a hangsúlyosabb. Azt is látom, hogy a delectare, és benne a narratív prédikálás akkor jön elő, amikor a fásultság, a rezignáltság, a legyintés, a beletörődés, az unalom vesz erőt a prédikáció hallgatóin. Bár az Egyesült Államokban ez a narratív korszak már lecsengőben van, az az érzésem, hogy a megjelenését megelőző válság jeleit már mi magunk is érezzük. Nem a tartalommal van a gond, hanem a klasszikus formát látom sokszor kevésnek. Azt, hogy mindig tanítani és rábírni akarunk. Ideje talán teret engedni a több gyönyörködtetésnek. Nem öncélúan, nem az élménytársadalom nyomásának engedve, hanem az evangélium személyessé tételének, a változást előidéző erőt, az ihletést felmutató szándékkal.

A reformáció századában nem mindenkor idegenkedtek atyáink némelyik később elhagyott könyvnek vagy függeléknek még textusként való olvasásától és magyarázásától sem. Benne voltak ezek a Vizsolyi Bibliában is. Szikszai Hellopous Bálint Wittenbergben tanult. A magyar bursa seniora volt még, amikor vaskos, fatáblás, ötbordás, vaknyomással díszített könyvet köttetett. A 33½ cm magas kötet 8 cm vastag. Két egybekötött munkából áll: tartalmazza Kálvin Dániel kommentárját és egy híres hitvitázó művet.

Bepillantásul a magyar református graduálok zsoltárainak és az Öreg graduál Psalteriumának világába, alkalmas idéznünk a negyedik bűnbánati zsoltár lezárását. Ebben az utolsó versben a szertartás szóbeli és írásbeli szöveghagyománya és a Vizsolyi Biblia fordítása között a bűnbánat és áldozat megítélése a különbség. Úgy adaptálta a szöveget (mellőzve a filológiai akríbiát) a reformáció hajnalán a magyarító prédikátor, hogy a belső történésnek, a megigazulásnak kedvezett a külsődleges cselekmény hátrányára. Eltért a Vizsolyi Bibliától. Nem követte a héber eredetit sem (vagy a latint), hanem parafrazált. Protestáns dogmatikai magyarázatot fogalmazott meg, mint – enyhébb alakban –teszi még ezt a 20. zsoltárban is.

Psalterium Ungaricum. Ha kimondjuk, leírjuk, hozzá kell értenünk egy életművet, magyarra fordított munkák sorát, amelyeket felölel Szenci Molnár Albert jelképi neve. Zsoltárkönyv évfordulója volt (1607), Bibliához kötött zsoltár évfordulója (1608) van, hisz a magyar Zsoltárkönyv ott ékeskedett az 1805-ig sorjázó kiadásokban. Molnár Albert a reformáció első százados fordulóján maga szerkesztette (1617) Scultetus kötettel tisztelgett. Ő magyarította Bullinger Imádságos könyvecskéjét (1621), végül Kálvin korszakos művét (1624). A Psalterium Ungaricumnak tehát kerek évfordulója volt 2007-ben, 2008-ban megértük a Hanaui Bibliáét. Szellemi hagyatékhoz kapcsolódik mindkettő, minket megajándékoz, és összeköt atyáinkkal, ha ismerjük, becsüljük.

Káté ügyében ok nélkül takarózik hazai nyakasságunk avagy elvtelen kuruckodásunk Kálvinnal. Könnyen feledjük, hogy milyen vallásúak is vagyunk mi? Egyházunk elnevezése a II. Helvét Hitvalláshoz kapcsol bennünket (Helvét hitvallású, illetve Evangélium szerint reformált), nem a kálvinizmushoz. De közvetlenül Kálvinhoz kapcsolható-e a Heidelbergi Káté? Illetve mondhatjuk-e joggal, hogy „Kálvin János szellemében fogant”? A Heidelbergi Kátéban is inkább a kiegyenlítő kálvinizmus érvényesült, mintsem maga Kálvin. Ettől függetlenül Kálvin is elismerte a Heidelbergi Kátét. Miért hallgatunk azonban Kálvin genfi kátéjáról? 1564-ben ezt is elfogadták atyáink.

„Éva nem az Férfiunak feje csontyából teremtetett, hogy ne lenne fellyeb való az Asszonyi állat az Férfiúnál, sem nem az lábából, hogy ne lenne szolgája és rabja az Asszonyi állat az Férfiúnak. Hanem az oldal csontyából teremtetett, hogy lenne társa az nyomorúságban és munkában, ezért hívatik segítőnek.” Az esztergomi szertartásnak az Oláh Miklós féle Nagyszombati Agendarius kiadásaiban megjelent egyik esketési beszédnek a protestáns párjára és hasonlóságára, tartalmi párhuzamaira hívja fel a figyelmet e kutatás, együtt közölve azzal a beszéddel, amelyet a Komáromi Csipkés György által összeállított Formula tartalmaz. A korábbi, azaz római katolikus prédikáció protestáns szerzés is lehetne, megfelelő körülmények között ma is elmondható volna református templomban.

Alább az imádság korábbi és a lényegileg azonos későbbi teljes szövegét közreadom. Ezáltal a kézirat sérülése miatt hiányosan közreadott szakasz kiegészül. A szerkezetről is jobb képet kapunk nyomtatás alapján. A kéziratos és nyomtatott eltéréseket lábjegyzetben közlöm. Dőlt betűvel és | | közé zárva különböztetem meg a kéziratból hiányzó szavakat, részleteket, eltéréseket. Közreadásom két nyomtatott forrásra is támaszkodik.

Öregjeink kedves imádságos- könyvének van egy híres-neves ajánló verse: Mint gyors szarvas, kit vadász sért… Sokan tudták Arany Jánossal akkor is, ha a ronggyá imádkozott kötetke eleje hiányzott. Megokolom, miért hárítom el, mint képtelen ráfogást, hogy Apafiné Bethlen Kata szerzeménye volna ez a vers.

Brüstungen und Frömmigkeit. In memoriam Ladislai Dávid. Diese Studie, die zur Erinnerung an den unlängst verstorbenen Kunst- und Kirchenhistoriker Dr. László Dávid geschrieben wurde, erschliesst die Verbindung zwischen der protestantischen Frömmigkeit und den Emblemen. Dieses Thema wird von ihm mit folgenden Gedanken eingeleitet: „Für den ungarischen Übersetzer der Psalmen, Albert Szenci Molnár (1574–1634) bedeutete der Psalm seelisches Brot und es machte ihn in der Welt der Embleme sehr bewandert. Zu seiner Zeit waren beide selbstverständlich für die Frömmigkeit, Rechtschaffenheit und für das Europäertum erforderlich. Vom Titelblatt des Psalters durfte nicht die Darstellung des harfenspielenden oder neben seinem Instrument betenden, biblischen Königs fehlen. Leider sehen wir heute nirgends eine David-Skulptur auf unseren reformierten Orgeln. Auf dem Titelblatt eines protestantischen Gesangbuchs (Wardein 1566) war das Bild des betenden David zu sehen.

Ez a könyv tulajdonképen kísérlet, amelyet eredetileg egy gyakorlati szükség váltott ki. A kolozsvári teológiai fakultás egyik módszeres értekezletén merült fel az a gondolat, hogy a teológiai hallgatók számára szükséges lenne gondoskodni arról, hogy teológiai tanulmányaik és az egyház jelen élete kérdései között a kapcsolat világosabban álljon előttük, hogy azok, akik a teológiai tanulmányok folyamán megismerkednek az Ige szolgálatának alapvető követelményeivel, lássák azt is, hogy ez a szolgálat milyen feladatokat állít eléjük abban az egyházban, ahol szolgálnak, annak mindennapi életében, a világban elfoglalt helyzetében s azokban a gyülekezetekben, ahol az Igét hirdetniök kell.

Ez a kötet a szórvány kérdésének bibliai, rendszeres és gyakorlati teológiai vizsgálatáról szóló tanulmányok gyűjteményét tartalmazza.

Az a kérdés, mellyel foglalkozni akarunk, a modern nevelés egyik legnagyobb kérdése. Talán épen azért úgy elméletében, mint gyakorlatában a legellentétesebb nézetek és gyakorlatok merülnek fel. Mindenkinek van «elmélete» vagy, ha az nincs, azt pótló «tapasztalata» az ifjúság gondozásának módszerére, s ennek a sok, egymást váltogató, de összefüggéstelen véleménynek tulajdonitható, hogy a dolog nincs megoldva. Magának az ifjúsági munkának vagy az ifjúság gondozásának célját is ellentétesen jelölik ki az erre irányuló mozgalmak. Az egyházak vallásos irányban foglalkoznak az ifjúsággal; az értelmi nevelés az ifjúság különböző rétegeinél különbözőkép nyilvánul.