Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 14 of 14 results.
PublikációKovács László Attila2021Pages: 436--442

Új teológiai fogalmak megjelenésének vagyunk a tanúi – nemcsak tanúi, de asszisztálunk megjelenésüknél. Az online istentisztelet fogalma tulajdonképpen már évek óta a levegőben lebeg, de nem úgy gondoltuk ezt az új lehetőséget, ahogy a mögöttünk álló hónapokban éltük át. Hogy jó volna élőben közvetíteni istentiszteleti alkalmainkat a rendelkezésünkre álló hálózaton – ez az igény már többéves múltra tekint vissza. Szabad-e a valóságos istentiszteleti közösséget aláásni azzal, hogy virtuális pótlékot kínálunk helyette? Ezt a dilemmát sokan megfogalmazták, ezért óvatosságra hajlottunk minden ilyen kísérlettel kapcsolatban. Most azonban, a pandémia szorításában nem volt idő aggályoskodni, azonnal cselekedni kellett, és egészen más megvilágításba került az online istentisztelet kérdése. Most valóságos istentiszteleti közösség nélkül csatlakoztunk a hálózatra. A virtuális közösség mögött nincs valóságosan megélt istentiszteleti közösség.

PublikációEnghy Sándor2021Pages: 179--191

Ez a tanulmány a Gal 3,6 és Gal 3,8 szövegének elemzését tartalmazza, az ószövetségi idézetek fényében.

PublikációKovács László Attila20161091Pages: 82--84

PublikációEnghy Sándor20161094Pages: 359--369

Amikor a Dán 4-et olvasom, arra gondolok, hogy milyen módon is függ össze a politika és a politikus. Talán úgy, hogy van egy fogalom a maga jellemzőivel, amelyekből kirajzolódik egy kép, és ebbe illeszkedik bele egy személy, aki a politikát esetleg foglalkozásként műveli, és abból él. Ennek a mércének valahol az egyház is megfelel. Mert nem mindegy, milyen az egyház, milyen jellemzői vannak, és az sem mindegy, hogy milyenek annak tagjai, illetve hogy a fogalom miként határozza meg azokat, akik azt képviselik, és rajtuk keresztül milyen kép alakul ki mások szemléletében. Ebben az összefüggésben az egyházpolitika fogalmának is van üzenete. A fogalom arra utal, hogy valamilyen módon kapcsolat áll fenn az egyház és a politika között. Akármilyen is legyen a politika, abban ott van az egyház, annak tagjai meghatározhatják a politikát, nem beszélve azokról, akik közöttünk élnek, és politikusként egyházi emberek.

PublikációEnghy Sándor20191121Pages: 5--16

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

PublikációSarnyai Csaba Máté20191122Pages: 143--152

Ez a tanulmány a jeles református püspök és teológus, Makkai Sándor vallásfelfogásának néhány aspektusát igyekszik körüljárni. A két fő dimenzió: a valláslélektani és a vallásfenomenológiai. Makkai úgy véli, hogy a valláslélektan mindenekelőtt a vallás keletkezésének titkát igyekszik felfedni. Ha sikerül választ találni erre a kérdésre, akkor ezáltal megtaláljuk a valláspszichológia lényegét. A filozófia, a szociológia, a természettudomány, a néplélektan és az empirikus lélektan mind-mind magáénak érzi, hogy a valláslélektan problémáival és annak jelzett kulcskérdésével foglalkozzék.

PublikációWeber Otto20191125Pages: 494--536

Otto Weber (1902–1966) 1938-as német Institúció-fordítását nemcsak a Kálvintól származó fejezetcímeket mutató tartalomjegyzékkel látta el, hanem a fejezeteken belül az egyes pontok tartalmára utaló alcímeket is írt. Ez a részletes tartalomjegyzék a német olvasó számára megkönnyítette Kálvin nagy művének forgatását. A részletes német tartalomjegyzék magyar fordítása ugyanezt a könnyítést kívánja a magyar olvasóknak is nyújtani. A szöveget fordította Juhász Tamás. A fordítást lektorálta: Kiss Jenő.

PublikációKovács László Attila20111045Pages: 503--506

Az Öreg graduál az erdélyi protestánsok szép és értékes öröksége. A mi örökségünk, amire méltán lehetnénk büszkék. De csak a nyomtatott, nagy graduálra, mint történelmi relikviára vagyunk büszkék, tartalmáról, igazi értékéről viszont sokan hallani sem akarnak, mintha az ördögtől sugallt, hitvallásellenes, pápista szörnyűség volna, amitől óvni kell az igaz hitű reformátori gyülekezeteinket. Nagy veszélyt jelent gyülekezeteinket graduál-ismeretekkel terhelni, annak énekeit bemutatni. Ezzel ugyanis tönkrevágjuk gyülekezeti éneklésünket.

PublikációEnghy Sándor20111041Pages: 5--21

A 8. század végén az északi országrész bukása következtében bekövetkező hatalmas demográfiai, politikai és gazdasági változások jelei Júdában is szemmel láthatóak voltak: új városnegyedet találunk Jeruzsálemben, új települések születnek a dombosabb vidékeken. Politikai, gazdasági struktúrák is változnak Asszíria árnyékában, mely ugyancsak érthető, hiszen a világbirodalom megpróbált katonai, politikai, gazdasági, kulturális, vallási területeken beavatkozni a folyamatokba, a fel-fellángoló lázadások láttán.

PublikációKovács László Attila20081014Pages: 465--471

PublikációEnghy Sándor20081015Pages: 496--518

A vers vitán felül Zofóniástól származó anyag, s annak az egységnek része, mely Júda és Jeruzsálem ítéletéről szól (1,2–2,3), fő témája pedig az Úr napja.

PublikációKovács László Attila20081014Pages: 461--465

Sokan borúlátóak az egyház jövőjét illetően. Egyre fogyunk. Egyre inkább háttérbe szorulnak a keresztyén értékek, köztük az egyházi zene becsülete is, amely – mint ismeretes – már a 18. század folyamán a zenei élet perifériájára szorult. Én a reménykedők közé tartozom, akik tudják, hogy – minden nehézség, akadály, egyházellenes és keresztyén hagyományt romboló tendencia ellenére – Istennek gondja van ránk, megtartja és építeni fogja közöttünk Jézus Krisztus egyházát. Tehát van jövője az egyháznak és ezen belül az egyházzenei szolgálatnak is.

PublikációKovács László Attila20071002Pages: 418--427

Ideal und deformiert Europäische Modelle in der Vergangenheit und heute. Der Author betrachtet und erwägt die Lage der reformierten Kirchenmusik.

PublikációKovács László Attila2001273Pages: 139--143

Az énekkar jelenléte és szolgálata a protestáns istentiszteleten nem feltétlenül szükséges. Énekkar nélkül is teljes értékű liturgia tartható. Az istentiszteleti zene azonban nem zárkózhat el a többszólamúság és a magasabb művészi fokon megfogalmazott formák elől.