Repozitórium index
Szakdolgozat › Molnár-Mikola Andrea › 2025 › Pages: 108 › Supervisor: Kiss JenőA fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.
Publikáció › Molnár-Mikola Andrea › 2024 › 24 › 1-2 › Pages: 97--105Az autizmus spektrumzavar (továbbiakban ASZ) előfordulási aránya az elmúlt évtizedekben világszerte növekedést mutatott. Ennek következtében valószínűsíthető, hogy az egyházak gyülekezeteiben is egyre több a spektrumon élők száma. Ennek fényében fontos kidolgoznunk olyan pedagógiai eljárásokat, amelyek segíthetnek az autizmus spektrumzavarral élő kisiskolásokat tanítani, a gyülekezetekbe integrálni a katekézis által. A következőkben három olyan eljárás kerül ismertetésre, amelyek együttes használata támogathatja a fenti cél elérését. Az érzékenyítés által segíthetünk a kortársaknak, a csoport többi tagjának, hogy megértsék, miben különbözik tőlük az ASZ-vel élő személy. Átérezhetővé tehetjük számukra, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie nap mint nap annak, aki nem neurotipikus. A differenciálás segíthet abban, hogy a spektrumon élő gyermekkel úgy tudjunk foglalkozni, hogy egyéni képességei fejlődjenek, hátrányos helyzete a lehető legjobban kiküszöbölődjön.
Szakdolgozat › Molnár-Mikola Andrea › 2023 › Pages: 61 › Supervisor: Somfalvi EditEbben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.
Publikáció › Magyari Vince, Bereczky Sándor › 1940 › Pages: 27--29Legelőször azt kell ennél a kérdésnél megállapítani, hogy az Ige és az igehirdetés nem változhat gyülekezetek, érdekek és viszonyok szerint. Az Ige egy, akárhol és akármilyen helyen prédikálják, mindig ugyanazt mondja s nincs alávetve annak, hogy milyen ismeretkörű, érdeklődésű vagy gondolkozású emberek hallgatják. Az igehirdetés is egy, vagyis nem alkalmazhatja a maga mondanivalóját az emberekhez, azok külső körülményeihez. A kérdés most az: vajjon a gyülekezet milyensége, meghatározottságai, nem határozzák-e meg mégis az igehirdetést? Erre a felelet az, hogy igenis meghatározzák, de nem annak tartalmában, hanem abban a módban, ahogyan az igehirdetés folyik.
Publikáció › Bereczky Sándor › 1940 › Pages: 39--45Az erdélyi egyházaink végváraiban, a református szórványokban a pásztoráció szerepe még nagyobb jelentőségre jut. Ezeken a pontokon vagy már, vagy még nincsenek meg azok a külső keretek, amelyek Krisztus egyházának kicsi közösségeit összefognák, aszerint, amint pusztuló, vagy épülőfélben levő szórvanyról van sző A „desolata ecclesiákban“ az örökölt keretek inkább jelentik keserű és lehangoló emlékek sorát, mintsem összetartó erőt.