Repozitórium index

A jézusi erkölcs kompromisszummentessége elutasítja mind az önző, önfenntartó impulzusokat, mind pedig azt az ösztönös önvédelmet, amely másokkal szembeni agresszióval hoz létre különböző egyéni és politikai felépítményeket. Ezen a ponton feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire alapozhatjuk a jézusi tanításra keresztyén kultúránk politikai eszközök útján történő védelmét? Nyilvánvaló, hogy lelki és társadalmi nyugalmunk szempontjából egy keresztyén alapokon álló nemzetpolitika értéke felbecsülhetetlen számunkra. Ennek ellenére, nagyon óvatosan kell a keresztyén minősítést használnunk az önkonzerválás folyamatában, hiszen Jézus etikai tanítása éppen a földi biztonságtól és komfortzónánktól próbál bennünket elmozdítani. Ebben a gyakorlatban pedig számítanunk kell a kötődéseink elszakadásával és hagyományaink szétmorzsolódásával is…

E dolgozat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hitéletével és belmissziós munkájával kíván foglalkozni. A hitélet és a belmisszió együtt alkotja egy keresztyén közösség hitének magvát és fejlődését, amelyhez hozzájárulnak a különböző szövetségek a hitélet művelésébe fektetett munkával. A belmisszió hosszú időkre visszanyúló múlttal rendelkezik, mely a krisztusi parancstól napjainkig rengeteg fejlődésen ment keresztül és járult hozzá a szövetségi ágak kialakulásához és fejlődéséhez. E dolgozat témája a hitélet fejlődését, megerősödését és a gyülekezeti munka hozzájárulását igyekszik bemutatni az egyházközségek életében, különösképpen a két világháború időszakára való tekintettel. Viszonylag egy nagyon friss téma, amely az adminisztráció és hitismeret szempontjából igyekszik bemutatni a kutatás témáját.

Reinhold Niebuhr etikájában, akárcsak társadalomszemléletében, különleges realizmussal szembesülhetünk. Ez a realizmus nem távolodik el a mennyei vonatkoztatási ponttól, viszont következetesen keresi a földi élet értelmét és etikai lehetőségeit. Reinhold Niebuhr számára nem kétséges, hogy a földi életet a maga Istentől kapott teljességében kell megélni, és tagadja azt a sztoikus megközelítést, amely a lélek zavartalanságában találja meg beteljesedési lehetőségeit. Az egyéni élet szervesen összekapcsolódik a közösségi léttel. Ez Niebuhr számára az egyik legfontosabb etikai kitörési pont, ugyanis ez már döntő lépés lehet az önzés leküzdésére.

Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.

Jefte történetében a bibliaolvasó több botránkoztató ténnyel szembesül. Az első Jefte származása. Lehet-e karizmatikus vezető egy parázna asszony fia? Hogyan lehet egy övéitől eltaszított személy hőssé magasztosult vezérré a veszedelem idején? A harcba induló Jefte miért akarja lekötelezni Istent egy könnyelműen tett fogadalommal, s amikor győztesen tért haza, vajon tényleg emberáldozatra volt képes, és feláldozta egyetlen leányát? Vagy pedig „csupán” élő áldozatként szentelte oda Istennek egész életére? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a tanulmányban.

A bűn kérdésének helyes behatárolása Reinhold Niebuhr teológiájának egyik alapvető célkitűzése. A Szentírás szemszögéből a bűn számára is az Isten elleni lázadás ténye, amely társadalmi szempontból igazságtalanságot szül. A kicsinyes aggodalmat a bűn előzményének tekinti. A bukás mítosza, elmélete szerint a bűn nem a történelembe való beépülés lehetőségét jelenti, hanem a kísértés és bűn konstans valóságát szemlélteti.

Reinhold Niebuhr tudományművelése összekapcsolta teológiáját a történelem és a filozófia mélyreható analízisével is. Írásainak interdiszciplináris jellege azt a célt szolgálta, hogy a történelem és társadalom területén megfogalmazott diagnózisai aláhúzzák az általa kidomborított bibliai felismeréseket.

Niebuhr sajátos építőköve a 20. század teológiájának. Önmagát nem tartotta olyan hivatásosnak, aki mintaszerűen tárná fel teológiai rendszerét. Munkái a megvilágosodás erjesztő erejével bírnak, de etikája nem illeszkedik a megszokott rendszeres teológiai ágba. Ez nála korántsem lázadás vagy következetlenség, hanem inkább lázas keresése azoknak a misztikus és mégis élő pontoknak, ahol Isten megváltoztatja a történelem folyamának irányát. Így a históriában is igyekezett felfedezni az élő Isten gondviselését.

Tagadhatatlan, hogy bár a modern információs eszközökkel kiépített üzleti társadalom nem tartja magát istentagadónak, mégis ott tátong kendőzött bűnei között a meddő kérdőjel, az individualizmus, amely érzékelhetően rombol. Természetesen ezt a megállapítást nem morális cinizmussal, hanem építő szándékkal, a rehabilitáló megoldáskeresések alázatával tesszük, hiszen a céljaink köré tömörített életünkkel, intimitás- keresésünkkel mi magunk is részei vagyunk az egyénieskedő irányzatnak. Reinhold Niebuhr1 okfejtése azt segít megérteni, hogy az egyéni életfelfogásnál csak a közösségi önzés (érdek) a hangsúlyosabb.

Hitbeli gondolkodásunkat áthatja az a logikus következtetés, hogy Isten jelen van a történelemben, és ezt nem az emberi tervezés és alkotás szabadságának stratégiája irányítja, hanem elsősorban a Mindenható szuverén akarata. A történelem tehát Isten gondviselésének, áldásának és részleges ítéleteinek színtere. Viszont történelmi tisztánlátásunkat az a tény is nehezíti, hogy a legtöbbször képtelenek vagyunk szubjektív értékelés nélkül szemlélni az eseményeket. Reinhold Niebuhr annak tulajdonítja szubjektív értékelés veszélyét, hogy amikor a történelem eseményeit vizsgáljuk, az érzelem kerül az események virtuális központjába, az értelem pedig kiszorul egy külső körre.

Reinhold Niebuhr gondolkodása és az a képessége, ahogy a társadalom problémáit és igazságtalanságait az Isten Kijelentése által adott erkölcsi normarendszer alapján feltárta, őt a 20. századi amerikai társadalom és az egyetemes gondolkodás egyik kiemelkedő értelmiségi személyiségévé tette. Nem csupán teológus, hanem szociáletikus, közéleti személyiség és magával ragadó szónok volt egyaránt. Teológiai gondolkodását hivatalosan a neo-ortodoxia körébe sorolják. Reinhold Niebuhr hatása a 20. századi amerikai társadalomban egyedülálló volt. Nem dolgozott ki tulajdonképpeni teológiai rendszert, de arra törekedett, hogy a társadalom nagy problémáira irányuló megoldásokat egyetlen alternatívaként leszűkítse az Istenről szóló tudomány színterére.

Témánk a presbiteri szolgálatot minden időben meghatározó kérdés. Szeretnénk Kálvin biblikus elveihez és a Genfi egyházi rendtartáshoz mérni jelen egyházi életünket. Miután Kálvin mindenekelőtt a Szentírás kiváló ismerője, és annak üzenetét feltétlen követelményként alkalmazó tudós lelkipásztor volt, előbb a bibliai tanítást szeretnénk felvázolni az egyházfegyelem és egyházkormányzás tekintetében. Ezt követően szólunk Kálvin tanításáról főképpen az Institutio és a Genfi Gyülekezet Rendtartása alapján; végül pedig arra szeretnénk rámutatni, hogy a kálvini felismerések és tanítások miként érvényesülnek református egyházunk hitvallási irataiban, a II. Helvét Hitvallásban és a Heidelbergi Kátéban.

Mind több átlagkeresztyén úgy gondolja, hogy a templombajárás a konfirmandusok (legalábbis a kátéórákon való részvétel által), meg az idejükkel mit kezdeni nem tudó öregek szokása, akiknél az ún. társadalmi érintkezés bizonyos formáját is jelenti. A többiek számára az egyház nem más, mint alkalmi eszköz, bizonyos vallásos-konvenciós esetek megoldására, mint a keresztelés, konfirmálás, esketés, temetés illő formában való lebonyolítása. Az Ige mindezekben egyre kevésbé jut szóhoz, vagy ha szóhoz jut is, alig figyelnek rá.

Nehéz helyzetben lehet az a lelkipásztor, aki ma a Heidelbergi Káté (HK) tanításába kezd. Két lehetőség közt választhat. Az egyik az, hogy a Káté szövegét minden magyarázat nélkül egyszerűen bemagoltatja a konfirmandusokkal. Alapos okom van azt hinni, hogy a lelkészek nagyobbik része ezen az úton jár.

Hármas évfordulót ülünk ma: 110 évvel ezelőtt szűnt meg a Protestáns Közlöny és indult el az Erdélyi Protestáns Lap, illetve 100 esztendeje született a Református Szemle. Valamilyen szinten mindhárom folyóiratnak köze van egymáshoz.

The Problem of Suffering in the Holy Scripture. Suffering is one of the universal problems of mankind. Generally saying, everybody suffers to some extent in a part of his or her life. Corporal suffering has a great influence ont he state of mind, and vice versa. We are searching the reason, the purpose the suffering in human experience, in philosophy and in the same way in the Holy Scripture. In this study the author makes an attempt to lighten the answers of the Bible in the following problems: the different kinds of suffering, the origin and the purpose of it, the problem of the substitute suffering, the Servant of the Lord, the sufferings of Christians and of the Church, the human behaviour under suffering, the blessing of it; the suffering, which leads to death and finally: the suffering in the salvation counsel of God.

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik. Mindezt abban a hitben mondom, hogy semmi sem történhet Isten ordinációja, vagy éppen permissziója nélkül, aki gyakran megengedi, hogy méltatlannak ítélt vezetők álljanak az élen, s kegyelmének jele, hogy az alkalmatlan elöljárók ellenére is van hatalma megtartani egy közösséget.

Az igehirdetés mindig kritikus helyzetben van, s ennek fő oka, hogy maguk az igehirdetők krízisben, válságban élő emberek. Egyszerűbben szólva: bűnös emberek kísérlik meg hétről hétre és istentiszteletről istentiszteletre, hogy más bűnös embereknek a szent, tiszta, tökéletes Isten beszédét közvetítsék. Igehirdetési alapelvként azt vallom, hogy a prédikáció a Szentlélektől fogantatik és az igehirdetőtől születik. Ilyen értelemben – és csakis így – állítható, hogy a prédikáció Isten és ember közös műve az embertársak üdvösségre jutása érdekében.