Repozitórium index

The thesis includes and analyzes the conscriptions of five congregations: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó, and Mezőbánd. These conscriptions date back to 1687 and originate from the oldest matricula of the Reformed Church District of Maros. The matricula is rich in data, providing detailed information about the congregations' movable and immovable assets, donations, and social conditions. Initially, the thesis presents an overview of the Reformed Church District of Maros, with particular attention to its historical context, the Reformation, and the characteristics of the period in question. This is followed by brief historical descriptions of the five congregations. During the analysis of the conscriptions, special attention is given to church property elements such as communion vessels, textiles, books, lands, and buildings.

A dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.

A dolgozatom központi témája a Marosi Református Egyházmegye 1818-as évi esperesi vizitációs jegyzőkönyveinek feldolgozása. A dolgozat célja az akkori egyházi élet és vizitációs gyakorlat megismerése a jegyzőkönyvben található adatok figyelembe vételével. A cél eléréséhez szükséges volt a levéltári munka a jegyzőkönyvek feldolgozásához, illetve a könyvtári kutatás a korral és a vizitáció intézményével kapcsolatos adatok begyűjtése érdekében. A dolgozatomban a teljesség igénye nélkül mutatom be az egyházmegyét, tárgyalom a kor egyháztörténetét, és az esperesről, esperesi vizitációról is értekezem. Kutatásom során arra a következtetésre jutottam, hogy a jegyzőkönyvek jó betekintést nyújtanak a 19. századi egyház mindennapjaiba, illetve a vizitáció intézményét is kimerítően megismerhetjük. A vizitációról reális képet kapunk, azt ismerjük meg, amit az akkori egyház valóban gyakorolt, nem pedig a különböző kánonok szabályzatát, amelyhez kellett volna alkalmazkodjon a vizitáció.

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé­ retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.

Amikor a Vécsi Szövetség jelentőségét, történetét, hatását és mára szóló üzenetét keressük, akkor bevezetésként elkerülhetetlen bemutatnunk azt a kort és szellemiséget, amelyben megszületett Erdélyben a református lelkipásztorok barátságának ideája.
A szellemi és a politikai közeg, illetve az egyházi és az egyéni vágy közötti szakadékot a szent naivság akciója, a barátság hidalta át.

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.

Az egyház szócső voltát az teszi máig jelentőssé nyelvi identitásunk szempontjából, hogy az embereket körülvevő „legtöbbet beszélők” – tanárok, politikusok, jogászok és színészek – mellett ott találjuk a lelkészt is.1 Az igehirdetés sokak számára még mindig az a beszédműfaj, amellyel templomokban vagy a rádió hullámain keresztül hétről-hétre számottevő tömegek találkoznak. Ezért érdemes felidézni a történeti alapokat, a vázlatos bibliai és teológiai alapelveket, valamint szót ejteni röviden a szakrális nyelv erejéről és a jelen anyanyelvvédő egyházi szóhasználatáról.

Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani. Az istentisztelet teljességének egyensúlyt kell mutatnia a kötött és a szabad elemek tekintetében. A gyülekezetnek cselekvő módon kell részt vennie az istentiszteleten. A református istentisztelet lényege szerint a dicsőítést, a hálaadást és a megszentelődést szolgáló történés.

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

A magyar református egyház istentiszteleti rendtartásainak korábbi történetében nehéz közvetlen Kálvin-hatást kimutatni. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a liturgiatörténet bizonysága szerint a világ valamennyi református egyházában sok-sok hatás játszott közre az istentisztelet rendjének kialakításában, s ezek között szigorúan vett Kálvin-hatás csak ritkán és jókora fáziskéséssel érvényesült. Nem egy református egyház, beleszámítva a magyar református egyházat is, az I. világháborúig szinte tökéletesen elszigetelődött a Kálvin hatások elől. A magyar reformátusságnak azonban az 1909-es Kálvin-jubileum új impulzusokat adott.

A Református Szemle liturgikával kapcsolatos írásai felölelik az alapvető és általános kérdéseket. Minden nemzedék újra és újra leporolja és aktualizálja az istentisztelettel, annak elemeivel, típusaival kapcsolatos álláspontját.