Repozitórium index

Jelen tanulmány célja a romániai református népesség jellemzőinek elemzése a 2021-es népszámlálás adatai alapján, valamint az 1992 óta eltelt három évtized változásainak bemutatása. Vizsgálatom négy fő területre összpontosít: a lélekszám alakulására, a területi megoszlásra, az etnikai összetételre és az iskolai végzettségre. Eredményeim szerint a reformátusok száma jelentősen csökkent, miközben arányuk a magyar népességen belül stabil maradt. A területi koncentráció növekedett, a vidékiesedés erősödött, és a nem magyar reformátusok aránya folyamatosan nőtt. Az iskolai végzettség tekintetében a magyar reformátusok pozíciója visszaesett a magasabb végzettségűek körében. A tanulmány rámutat a népszámlálási adatok korlátjaira, és kiemeli az egyházi nyilvántartások szerepének jelentőségét a jövő statisztikai elemzéseiben.

Hálás, ám egyben nehéz kutatói munka terhét veszi magára az, aki az iszlám vallás kevésbé ismert részleteivel, ellentmondásaival, valamit a muszlim szentkultusz témakörével foglalkozik. E tanulmányban feladatomnak tartottam a Koránban található ellentmondásokra felhívni a figyelmet, emellett részletesen ismertetni a muszlim imatípusokat, illetve – ismerve a tanulmányok terjedelmének korlátait – kutatási területem eddig feltárt részleteit is be kívánom mutatni az iszlám, mint a 2. legnagyobb világvallás iránt érdeklődőknek. Európában és a világ más, konfliktusoktól terhelt országaiban is a 21. század egyik legégetőbb problémája a muszlim és nem muszlin párbeszéd hiánya, mely a meg nem értésre, az iszlám mélyebb ismeretének hiányára is vezethető vissza. Reményemet szeretném kifejezni, hogy -ha korlátozott keretek közt is – tanulmányom hozzájárulhat a jobb megismeréshez, a sztereotípiák megcáfolásához.

Ha összegezni kívánjuk Vásárhelyi János besztercei, dési majd kolozsvári szolgálatát, elmondhatjuk, hogy korának sokoldalú és legkiválóbb gyülekezeti lelkipásztorai közé tartozott. Odaadóan, lelkiismeretesen, szorgalmasan, magát folytonosan továbbképezve és hihetetlen teherbírással végezte igehirdetői szolgálatát, tevékenykedett a belmisszió munkájának és megszervezésének minden ágában, gyülekezetet szervezett, előrelátással és bölcsen irányította a reábízott gyülekezetek életét, s ahogyan buzgólkodott a belső épülés érdekében, ugyanúgy gondoskodott nemcsak a Magyar-utcai templom javítása felől, hanem új istentiszteleti helyek, illetve Kolozsvári Református Leány-főgimnázium felépítése felől. Lapszerkesztői munkájával egységes közszellemet alakított ki kolozsvári gyülekezetében, s mint egy-házi író lelki táplálékot nyújtott nemcsak hívei, hanem szolgatársai számára is, és mindezek mellett hatékonyan vett részt a városi és országos közélet alakításában.

Basa Mihály levelezésének fennmaradt darabjai inkább csak adminisztratív jellegűek. Ezek a gyülekezeti szolgálatok megszervezésére, valamint a szolgálatot végző személyek kijelölésére és tevékenységére vonatkoznak. E kevés számú le-vél sorából – mondhatni – „kilóg” az Alexander von Bach császári belügyminiszternek címzett üdvözlet. Tematikáját tekintve e személyesebb hangvételű levél is a szolgálat kérdésköréhez kapcsolódik. Basa Mihály levelezése is azt tanúsítja hogy lelkipásztori tevékenységének lényege a szolgálat volt: minden erőfeszítése a gyülekezet megerősítését, építését és gyarapodását szolgálta. A levelezés olyan szolgálati dimenziót tár fel, amely a gyülekezet tagjai számára kevésbé volt látható, viszont hatása jelentős mértékben menutatkozott a közösség életében és fejlődésében.

A hamis bíró példázatát a kitartó imádság meghallgatásának üzenete felől szoktuk érteni. Ez Lukács teológiai ívébe szépen illeszkedik. De mindez nem jelenti, hogy a példázat ezt is akarta üzenni. A bíró alakjának allegorikus értelmezése, botrányossága ellenére, ugyanis egy negatív alakot hasonlítana Istenhez, kisimítja az ellentmondásokat, és nagyvonalúan eltekint a belső feszültségektől, amelyek nem engedik meg az egyszerű értelmezést. Azonban a példázat nem a bírót helyezi a középpontba, hanem az asszonyt, aki szemérmetlenül és agresszívan követelőzik, és több ponton is semmibe veszi a kor erkölcsi és szerepekkel kapcsolatos határait. Míg a bíró személye egyértelmű, hiszen „hamis”, és tőle nem várunk mást, mint szerepének megfelelő viselkedést, a példázat nem minősíti az özvegy személyét, és a befogadóra hárul a kihívás, hogy értékelve őt valamilyen viszonyulást kialakítson irányában.