Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 5 of 5 results.
SzakdolgozatMagyar Norbert2021Pages: 64Supervisor: Kiss Jenő

A kutatásomnak három fő fázisa volt, melyek között az összekötő kapocs az evangélium kommunikálásának koncepciója és a kifejtés lépéseit meghatározó szerkezet. A szerkezetben ugyanazt a mintát igyekeztem követni a három fejezet belső szerkezetében, mint amelyre a kutatás három fejezetének sorrendje is épült. A kutatás három lépéseinek meghatározó jellemvonását a következő három kifejezéssel írhatjuk le a legpontosabban: 1. Háttér, 2. Helyzetkép, 3. Praxis. Ennek értelmében az első fejezet az evangélium kommunikálásának történelmi hátterét vizsgálja, a második fejezet azt a helyzetképet, amelyben a koncepciót alkalmazzuk, a harmadik fejezetben pedig a koncepció gyakorlatba ültetése történik.

SzakdolgozatBányai Csaba Attila2021Pages: 67Supervisor: Buzogány Dezső

Mesteri dolgozatom hat marosszéki gyülekezet 1681-es összeírásáról szól. Alapja a régi Marosi Református Egyházmegye legrégibb matriculája, amelybe annyi határozat, különböző oklevél, adományfeljegyzés, díjlevél van bemásolva, hogy Kelemen Lajos fioklevéltárnak mondta. A hat marosszéki gyülekezet, név szerint: Nyárdtő, Lőrincfalva, Lukafalva, Káposztásszentmiklós, Fintaháza, Kakasd-Meggyesfalva. A Matriculában található feljegyzések főként a 17-18. századból származnak, ritkán találunk 19. századi feljegyzéseket.

SzakdolgozatPocsveiler István Levente2013Pages: 61Supervisor: Buzogány Dezső

Az irodalmi alkotás nem hitvallási irat, legalábbis nem egy új vallás dogmatikája, viszont tükrözi azt, ahogy a kor filozófiája, teológiája, szellemisége hatott a művészre, és tükrözi a maga személyes hitvallását is. Épp ezért szükséges megismerni azt a kort amelyben az író élt és alkotott, és azokat a tanokat, amelyek hatottak rá. Dolgozatomban a XIX. század végén élő, szépirodalmi műveket publikáló erdélyi református lelkészek alkotásaiban keresek teológiai nyomokat. Célom felkutatni és bemutatni, a teljesség igénye nélkül, a XIX. századi református teológia szellemiségét, vitás kérdéseit, valamint, azt az irodalmi és politikai hátteret, amely nagyban befolyásolta nemcsak az erdélyi lelkészírók munkásságát, de a kor teológiai irányultságát is.

SzakdolgozatSzékely Róbert Imre2013Pages: 80Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatom során a Marosi egyházmegye történetét, majdnem két évét, igyekeztem feldolgozni, megismerni. Ez elég kevés ahhoz, hogy egy teljes képet alkossunk az egyházmegyéről, de ugyanakkor elég ahhoz, hogy tanuljunk eleink példáiból.

SzakdolgozatKádár Zoltán János2017Pages: 66Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.