Repozitórium index

A régi Marosi Református Egyházmegye 17-18. századi életébe nyertünk betekintést az 1687-es Matricula segítségével. A dolgozatomban csoportosítom a templom körül használt eszközöket, és adományokat. A vizsgált négy gyülekezet javainak leírásából kitűnik, hogy a helyi kisbirtokos vagy nemes támogatása által meg tud erősödni a református ekklézsia. Szentbenedeki Toldalagi família erősen hozzájárult a gyülekezet fejlődéséhez vagy az ákosfalvi filiában a Szilágyi család templomot építtetett. Egy ilyen adományozás révén lett a mindenkori backamadarasi prédikátornak egy nyíl szőlője. Az adományok és a meglévő javak aránya mutatja az emberek áldozati kézségét, ami minden gyülekezetben észrevehető, hiszen az úrasztali, illetve a templomi textíliák esetében az adományok száma meghaladja a meglévőkét. Nemcsak a helyi gyülekezetnek adományoztak, hanem egy-egy kisebb gyülekezetnek is.

Dolgozatom céljaként tűztem ki, hogy hazánkban a református vonatkozásban hiányosságnak számító gyermekistentiszteletről írjak. Munkám igazolja mennyire lényeges minél hamarabb elkezdeni nemcsak a gyermekfoglalkozásokat, hanem ezenfelül a liturgikus alkalmakat is. Ezáltal nem válik idegenné a gyermekek számára az istentisztelet, sőt a templom sem. Mire alapoztam ezt? Jézus a következő kijelentésével megalapozza a gyermekek hitben való nevelését: ,,Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Innentől kezdve a kérdés nem a kell-e tanítani őket?, hanem a hogyan tanítsuk őket?. Mivel a résztvevők gyermekek, így a kiindulási pont az ő természetük, az életkori sajátosságaik. Erik H.

Ebben a dolgozatban arra a kérdésre keressük a választ, hogy a nyugat­-európai kortárs teológiák miként határozzák meg, és milyen kontextus­ban használják a diaszpóra fogalmát. Ennek érdekében áttekintjük az elmúlt pár évtizedben, illetve a frissen megjelent missziológiai munkákat természetesen annak tudatában, hogy ezt az angol, német, holland, spanyol, cseh és más nem­zetiségű teológusok írásait felölelő irodalmat szinte lehetetlen teljességében át­fogni.

Hoekendijk konkrét gyakorlati tanácsokat fogalmazott meg arra nézve, hogy miként lehet élni és gyarapodni a diaszpórahelyzetben. Ezeket az útmutatásokat ma is komolyan kell venni és gyakorlatba lehet ültetni, figyelembe véve a magunk specifikus egyházi helyzetét.

Hogy a szórványok mennyire el voltak hanyagolva, jól látszik egy 1906-os kimutatásból, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 234 egyházközségében 3418 lélek élt úgy, hogy egyetlen lelkész sem részesítette őket gondozásban. Ez az állapot csak súlyosbodott a két világháború között. Ez a tanulmány e két világháború között végzett munkának próbálja felderíteni egyes részleteit. Természetesen lehetetlen teljes egészében bemutatni azt a szórványgondozási munkát, amelyet eleink végeztek ebben az időszakban, azonban a legjelentősebb mozzanatokat mégis megpróbáltuk rögzíteni.

A két világháború között az Erdályi Református Egyház sokat foglalkozott a szorványban élő közösségekkel. Az Igazgatótanács szórványgondozással kapcsolatos körlevelet adott ki minden évben. A legtöbb közösség komolyan véve a felkérést komolyan vették. A közösségi munkában úgy a gyülekezetek és azok lelkipásztorai, mint a teológiai hallgatók részt vettek. Az olvasó jelen tanulmányban az egyházmegyéknek két körlevélre (1214/1925 és 2352/1927) beküldött válaszainak ismertetését olvashatja.

A hermeneutika egy összetett folyamat, amely során a lelkész, az értelmező különböző szövegeket, textusokat értelmez. Dolgozatomban erről a hermeneutika és a prédikációírás kapcsolatáról írok.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye 1808-as vizitációs jegyzőkönyveit írtam át elektronikus formába és kimutatásokat, összegzéseket készítettem, hogy milyen problémákkal küzdöttek a 19. századi gyülekezetek. Ez a munka az egyháztörténeti munkát hivatott segíteni, mely feltárja előttünk a gyülekezeteink történelmi előzményeit.

A dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.

Dolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.