Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 11 of 11 results.Publikáció
› Visky Sándor Béla
› 2003
› Pages: 240
„Hinni annyi, mint túl lenni a halálon. De hogyan lehetünk túl, ha egyszer innen vagyunk? A présbe kényszerültek végső válasza – Jóbné idült javaslata szerint – Isten megátkozása és a pusztulás. Avagy: bizalom a határon.”
Visky S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretlen, és bár nyilvánvalóan nehéz, sőt kényes kérdéseket taglal, még a vele vitába szálló feleknek is el kell ismerniük a kereső, kérdező, kutató teológus tárgya iránti elkötelezettségét és kompetenciáját. Én a magam részéről a szerzővel egyetértő beszélgetőtársak közé tartozom, kiváltképpen a szakterületemet is érintő kreáció-evolúció vitát illetően; sokat tanultam leírt és elmondott gondolataiból. (Dr. Falus András immunbiológus, a MTA tagja).
Tárgykultúra vagy könyvkultúra?. Református könyves műveltség a Magyar Királyság délkeleti területén a 18. század második felében
Publikáció
› Hegyi Ádám
› 2018
› Pages: 544--560
Publikáció
› Ledán M. István
› 2014
› 107
› 5
› Pages: 513--531
Rotterdami Erasmus ezt írta 1519-ben, Jacob Hoogstraetenhez címzett levelében: „Ha keresztényi dolog gyűlölni a zsidókat, akkor bőven keresztények vagyunk itt mindnyájan.” Ez a mondat olyan, mintha a reformáció századának görbe tükre lenne, amely az (ön)irónia sajátos torzításával mutatja meg, hogyan viszonyult a 16. század értelmiségének javarésze – némi anakronizmussal fogalmazva – a zsidókérdéshez. Erasmus szerint a zsidógyűlölet egyértelműen része a kereszténységnek, noha a humanista mester úgy gondolta – és az irónia jobbára ebben van –, hogy a hiteles kereszténység nem merülhet ki a zsidók gyűlöletében.
Publikáció
› Seldenrijk, Ruth
› 2006
› 32
› 1
› Pages: 19--32
Az előadás négy alapgondolatból tevődik össze. A szerző először az emberré létel
kérdését taglalja és az emberi embrióval foglalkozó tudományt kívánja – pozitív megvilágításban – bemutatni. A második részbena prenatális diagnosztika és a művi vetélés hátterére és gyakorlatára tér ki. A harmadik részben arra a kérdésre keres választ, hogy mi az, ami ebben az úgynevezett neonatális fázisban az orvostudomány számára megengedett, és mi az, ami tilos. A negyedik lépésben azokról az új, nagy horderejű lehetőségekről szól, amelyekaz embrióról szerzett tapasztalat alapján ma már megvalósíthatók, hogy hogyan lehet felhasználni a gyógyászatban az úgynevezett őssejteket.
Publikáció
› Goedhart, Kees
› 2006
› 32
› 2
› Pages: 80--88
Száz évvel ezelőtt, ha valaki megbetegedett, állapota rohamosan romlott a diagnózis elégtelensége és a megfelelő kezelés hiánya miatt. Elég, ha az akkoriban oly gyakori fertőző megbetegedésekre gondolunk. Az élet végső szakaszában a menthetetlen betegek szerény, rövid ideig tartó gondozásban részesültek, mivel a halál korán beállt. Az orvosi diagnosztika és a kezelés rengeteget javult az agyagi és gazdasági helyzet szinte állandó fejlődése következtében úgy, hogy az átlagéletkor emelkedésével kapcsolatos váradalmak is jócskán megnövekedtek. A kialakult helyzetben szükségessé vált a beteggondozás más alapon történő, és más megközelítés szerinti megszervezése.
Szakdolgozat
› Bányai Béla László
› 2013
› Pages: 62
› Supervisor: Kiss Jenő
Kutatásom célja felkutatni és megvilágítani azokat a tényezőket, melyek tönkre teszik a lelkipásztorok házasságát. Egyre nagyobb gondot jelentenek a zátonyra futott házasságok, nemcsak társadalmunkban, hanem egyházunkban is. Miért megy végbe napjainkban egyre nagyobb számban lelkipásztorok családjában a válás? Mi okozza ezt? Milyen megoldások vannak ennek elkerüléséhez? Lehet-e ezeket gyakorlatba fektetni, és ha igen, hogyan? Ezekre a kérdésekre igyekszem megtalálni a választ kutatásom során.
Szakdolgozat
› Kádár István
› 2020
› Pages: 96
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Jelen munkában Aranyszájú János zsidóellenes igehirdetéseinek teológiai vonatkozásait vizsgáljuk. Az egyházatya igehirdetéseinek visszhangja nem csak kora hallgatóságát nyűgözte le, hanem a későbbiekben sokakban ellenszenvet keltett. A modern teológia egyik kérdésévé vált, hogy a zsidóellenes igehirdetések antiszemita tartalommal bírnak-e, vagy sem. Úgy tűnik, hogy a választ nem a IV. századi egyház álláspontja alapján kell keresnünk. A dolgozatban jelenkori vitákat is megvizsgálunk, amelyek azt a kérdést feszegetik, hogy számonkérhető-e Jánoson az a következmény, amit a XX. század egyik legrémisztőbb
eseményeként, Shoa-ként ismerünk.
Szakdolgozat
› Farkas Orsolya
› 2016
› Pages: 76
› Supervisor: Rezi Elek
Dolgozatunk a „jó halál” – vagyis az eutanázia kérdéskörét tárgyalja. Olyan téma ez, melyről sokan, sokszor beszélnek, vitatkoznak, s melyről mindenki megpróbál egyéni véleményt alkotni. Másképp ítéli meg ezt a témát a jogtudomány, a vallástudomány és az orvostudomány is. Éppen ezért nagyon sok vita övezte és övezi ma is ezt kérdést, mely a mai napig nincs teljesen lezárva.