Repozitórium index

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

A bibliai antropológiának egyik legizgatóbb, érdekfeszítőbb kérdése az ember istenképűsége. Az ember Isten saját képére teremtette, hogy uralkodjék a tenger és a szárazföld állatvilágán, és hogy hajtsa uralma alá a földet. Mit is jelent valójában az, hogy Isten képére teremtetett? Az ember fizikai megjelenését, értelmi képességeit, adottságait, testi-lelki valóságát? Netalán azt, hogy istenképűsége az ő Teremtőjével való kapcsolatát, viszonyát, alárendeltségét jelenti? Küldetést, rendeltetést, feladatok elvégzésére való megbízást jelent? Az első főrészben az istenképűség értelmezéstörténetével fogok foglalkozni, hogyan értelmezték a különböző korokban ezt a kérdést kezdve az újszövetség korától, a zsidó rabbinikus írásmagyarázat, az egyházatyák, a középkori teológia, a reformátori teológia korán át egészen a XX. századi értelmezéssel bezárólag. A dolgozat második felében a Gen 1,26-28 egzegézisével fogok foglalkozni.

Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.

„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - olvassuk Józsué 18,10-ben. Az ókori világban az adminisztráció a mai értelemben fejletlen volt, az ember nem találkozott lépten-nyomon bírósággal, amely ügyes bajos dolgait eldönthette volna. Ezért szükség volt olyan rendszerre, amely ezt a hiányosságot pótolta. Talán ez indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten is. Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. Józs 18-ban a sorsvetés JHVH akaratának kifejeződéseként jelenik meg. Az a tény, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik az azt jelentette, hogy a föld úgy került elosztásra, ahogyan azt JHVH szerette volna. A sorsvetésnek tehát egyúttal kijelentés, isteni döntés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi.

Licenciátusi dolgozatom 1864-től 1912-ig, csaknem az első világháborúig szolgáltat jegyzőkönyvi adatokat az egyházközségről, magiszteri dolgozatomat pedig ennek a közvetlen folytatását képezi, mégpedig 1912-től 1922-ig. A bánffyhunyadi egyházközség történetének felkutatása és annak részletesebb megvizsgálása által bepillantást nyerhetünk az egyházközség múltjába, egykori életébe, annak alakulásába és fejlődésébe. Az ismertetésre kerülő adatok, információk az egyháztörténet kutatói számára is segítséget nyújthatnak a kor eseményeinek jobb megismeréséhez.