Repozitórium index

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

A román reformáció kérdésével, gyakorló-lelkipásztori és vallás-tanító-lelkészi súlyos elfoglaltságom mellett, éveken át foglalkoztam. Közben a kérdés összefoglalása és tisztázása érdekében komoly munkák jelentek meg, de ezek dacára sem tartottam feleslegesnek jelen dolgozatomat elkészíteni és közreadni.

A megbékélés keresése eredménytelen volt, a harc pedig részben célt ért és hisszük, hogy további részében is diadalt hoz. Kelet-Magyarország, északi és keleti Erdély újra magyar! A románokkal szembeni magatartásunk visszatérhet azokhoz az ősi alapokhoz, amelyeket a nemzetiségi kérdésre nézve általánosságban István király Intelmei jelöltek ki és amelyeket Erdélyben Bethlen Gábor országépítő politikája valósított meg. Ez az ősi út az egyetlen helyes magatartás.

Dolgozatunk Káin és Ábel értelmezéstörténetét dolgozza fel, a kezdetektől napjainkig, és mellette két dramaturgiai recepcióval egészül ki. Célkitűzésünk az volt, hogy megállapítsuk a nagy paradigmákat és az általuk született értelmezési variánsokat a történet főbb motívumairól. Emellett arra voltunk kíváncsiak, hogy a teológiai vonal mellett milyen értelmezések születtek a drámai feldolgozásokban, s ezáltal kimutatni a kölcsönhatási viszonyokat teológia és szépirodalom között. Dolgozatunk vizsgálata hozzájárul a teológia mai nagy kérdésköréhez: a testvérháború teóriájához. A téma boncolása során jobban megértjük történelmünk alakulását, valamint elmélyültebb tudást szerzünk a köztünk lévő összetett, testvérségi viszonyokról.

A Korunk Irodalmi Folyóirat 1970. áprilisi számában megjelent egy dráma. Egy dráma, mely fenekestül felforgatta Erdély csendesnek, háborítatlannak nem mondható, de megszokott életét. Páskándi Géza Vendégség (Dávid Ferenc, avagy: DEUS EST UNUS?) című művéről van szó, melynek bevezető magyarázatában elolvashatjuk, hogy „a történelmi hűséghez csak a leglényegesebb dolgokban ragaszkodott a szerző. Elsősorban a humanista Dávid Ferencnek, a zseniális hitvallónak akart – a maga szerény eszközeivel – emléket állítani.” Nem állíthatjuk biztosan azt, hogy a szerző által írt sorok csupa pozitív véleményt váltottak ki az olvasókból. Ellenkezőleg, nem csak az irodalmi kritikusok véleményét osztották meg, de az Erdélyben élő unitáriusok nyugalmát is felbolygatták.

Manapság igen divatossá vált különböző korok híres személyeinek kutatása, kiváltképen, ha ezek a személyek valamilyen csodához, híres tetthez vagy alkotásaikról híresek. A róluk alkotott, gyakran fiktív, színes elemekkel alkotott kép, hozzátartozik kultuszukhoz. Leggyakoribb és talán épp ezért az elsődleges kutatási alanyok mindig az egyházak berkein belül fedezhető fel, ugyanis itt található meg az a közeg, amelyben elsődlegesen ilyen híres személyek „teremtek”. Ezen túl az irodalom, a költészet az, amely kultikus egyének sokaságát hordozza és a hősök, politikai személyek, valamilyen csatában részt vett vagy mindezen ötvözetek egyikének főhőse.

A dolgozat első részében az 1968-ban történő megemlékezés eseményeit vázolom, mely alkalommal egyházunk megalakulásának 400 éves évfordulóját ünnepelték meg elődeink, valamint bemutatom az 1979-ben zajlott nagyszabású ünnepség momentumait, mely alkalommal Dávid Ferenc halálának 400 éves évfordulóját ülték. Több zsinati beszámolóban van szó az események menetéről, több szerző is említést tesz mindkét ünnepségről, de úgy gondoltam, hogy a két megemlékezés közlése mégsem elég részletes. Azonban az a véleményem, hogy a két eseményt egy helyen is meg kell említeni, hiszen mindkettő többek között azért került megrendezésre, mert Dávid Ferenc munkája nyomán létrejött az Unitárius Egyház és ő egy olyan reformátor volt, akire érdemes emlékezni, valamint mindkét ünnepségre az államszocializmus éveiben került sor.