Repozitórium index

Újszövetségi kutatóként a szerző olyan kérdéseket taglal az alábbi tanulmányban, melyek alapvetően meghatározzák egy teológiai felfogás irányát. Ezek a következők: Miben látta Tavaszy Sándor a teológia feladatát? Hogyan határozta meg a rendszeres teológia és a bibliai teológia kapcsolatát? Milyen írásmagyarázati elveket vallott? Milyen alapállása volt a hit és a történet kérdésében? Valamennyi problémafelvetés tárgyalási szempontjára nézve érvényes a kutatott gondolkodó megállapítása, miszerint fontos Jézus történeti vonatkozásainak a megismerése, „de ez a megismerés csak akkor éri el célját, ha hittel és hódolattal áll meg Krisztus istensége előtt, mert az ő személyének jelentése túl van a históriai megismerés határán.”

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”). Az erős történelmi beágyazottság mellett a JHVH által közvetett módon gyakorolt világuralom gondolata (19,20) sokkal inkább olyan szövegekre emlékeztet, amelyekkel már a fogság előtti irodalomban is gyakran találkozunk. A prófécia történeti hátterének rekonstrukciójához a legtöbb kapcsolódási pontot a Kr.e. 671-664 közötti időszakban találjuk.

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak.

Ravasz László 1903 ősze és 1906 ősze között keletkezett írásai jóval éret­tebbek, és tájékozottabb képet mutatnak a tudományokban. Ebben az időben Nagy Károly teológiai professzor mellett id. Bartók György püspök lesz má­sodik mentora, aki titkárává nevezi ki. Így a teológiai tanulmányokkal párhu­zamosan már kápláni szolgálatot is végez. Ezekben az években dől el benne véglegesen, hogy a teológiát választja az írói vagy filozófusi pálya helyett, és hogy tudományos fokozatot is szeretne szerezni. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt az egyévnyi berlini tanulmányút. Ebben az időszakban vallástudományi írásokat közöl, ezek mellett pedig kü­lön érdekességek peregrinációjáról szóló útleírásai is, amelyek a szunnyadó írói tehetségét csillantják fel ismét. A berlini tanulmányok nemcsak a gyakorlati teo­lógia műveléséhez adnak megtermékenyítő impulzusokat számára. Betekintést nyer a németországi belmissziói munkába, és alapvető ismereteket szerez az egyház szociális érzékenységéről.

Ebben a tanulmányban szeretném röviden bemutatni a keresztyénség három alapvető hozzáállását más vallásokhoz, és rávilágítani a vallásközi párbeszéd és az összehasonlító vallásteológia kérdéseire. Ezek után a posztliberális teológia George Lindbeck által jelzett felfogásának újszerűségét és annak kritikai értékelését mutatom be.

Mi, igehirdetők, akik az eseményt Isten cselekvésétől várjuk, ezt akár provokációnak is fölfoghatnánk. A prédikáció mint esemény célja minden esetben Isten megtapasztalása a hétköznapokban. Az elvárás —esemény —tapaszta­ lat hármasa jól kifejezi a prédikáció eseményének történetiségét. E három lépésben jut érvényre, hogy mit cselekszik Isten, mi történik az emberrel, és hogy miként reagál a cselekvő ember Isten tettére.

Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/kúsita” kifejezés előfordul, figyelmet szentelve a földrajzi név és az etnikumjelző tágabb ókori keleti kontextusának is.

Canaanite Abominations as Presented in the Book of Deuteronomy. A Theological Evaluation. Before entering in the Promised Land the people of Israel were told not to follow the forbidden practices of the polytheistic nations (Deut 18, 9–14), to avoid all kinds of magical and superstitious practices designed to discover the will of gods, or even to compel the gods to action in certain ways. The occult, superstitions, divinisation, sorcery, spiritualism were abominations all to Yahweh and brought about His judgment. Yahweh made His will known through revelation, by the aid of His prophets, whose words would be clearly understandable to the people in contrast with the ambiguous and mysterious spells of those who worked with magic and divinisation. Israel must be blameless in regard to every form of divinisation, magic or spiritism.