Repozitórium index

This study attempts to identify, clarify and evaluate the changing concept of missions in the Hungarian Reformed Church in Transylvania with special reference to the modality/sodality models during the years 1895-1950.

Jelen dolgozat arra a kérdésre kereste a választ, hogy misszionált-e a zsidóság – különösen az újszövetségi korban? Az első keresztyének meghatározó számban zsidók közül kerültek ki. Központjuk Jeruzsálem volt, s leginkább itt tevékenykedtek, és Pál apostol missziója előtt ők határozták meg a Krisztus-követés gyakorlatát, illetve csatlakozók körét. Ezért lényeges beazonosítanunk a fokozatosan kifejlődő, tudatos pogánymisszió mozgatórugóit: vajon a judaizmus misz-szionáló jellegéből, a zsidó hívők kifelé irányuló küldetésteljesítésében gyökerezik-e a tudatos pogánymisszió? Tanulmányunk összefoglalásául ki lehet jelenteni: a) A zsidóság az újszövetségi korban sem lett tudatosan misszionáló vallási közösség; nem indítottak missziói akciókat, ugyanis nem tekintették feladatuknak, hogy a saját hitükre térítsék azokat, akik nem-zsidóként születetteket.

Amióta bekövetkezett az 1989-es fordulat és ezzel kétségtelenül elkezdődött erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületünk történelmének újabb szakasza, azóta egyre többet beszélünk egyházi jövőképünk szükségességéről a jócskán megváltozott és gyors ütemben folyton változó politikai, gazdasági és szociológiai viszonyok láttán. De vajon mi ösztönöz egyházi jövőképünk megrajzolására? Ezt a kérdést azért kell feltennünk, mert egyházi jövőképünk aszerint rajzolódik meg, hogy mi az ösztönzés forrása.

Telegden négy szálas fenyőfa jelzi, hogy a templom kapitális rendbetétele alkalmával elültetett svájci csemeték úgy élték át a viharos időket, mint a Sass Kálmán és jótevőinek kimagasodó emléke. Ez az emlékezet a torzítás és az elhallgatás dacára is égre mutatóan bátorította a híveket. A mezőtelegdi lelkész úgy tudja a szájhagyomány alapján, hogy a templomszentelés alkalmával jelen volt a faültető Welti házaspár is.

Ezzel a szerény munkával, a Krisztus-hívők ama csoportja iránt kívánom leróni tiszteletemet és szeretetemet, akik a baptistált Jézus Krisztustól soha — még a küzdelem, szenvedés idejében — sem maradtak, el. Akik az ő „Mesterükért" éhséget, szomjúságot, fogságot, botozást egyaránt elviseltek. Sőt a legborzasztóbb gyötrelem óráiban; a vérpad, lenyakaztatás, vízbefojtás vagy a megégetés kínos perceiben is, bátor bizonyságtevői voltak az Űr Jézus Krisztusnak.

A legnagyobb gondot a kutatóknak a két levél eszkatológiai tanítása okozza. Valóban ellent mond egymásnak a két levél eszkatológiai tanítása, vagy csupán más szemszögből közelíti meg az apostol a kérdést, a gyülekezet szükségeit szem előtt tartva? Helyet kaphat egymás mellett a két levél, mint két autentikus páli levél, vagy a második levél egy pszeudonim szerző munkája? Mikor keletkezett a két levél? Mi lehetett a 2Tessz megírásának az oka? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat.

A Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.