Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 61 - 65 of 65 results.
SzakdolgozatGál Ervin Gyula2020Pages: 71Supervisor: Buzogány Dezső

Szakdolgozatom témájaként az 1798-1799. nagyenyedi vizitációs jegyzőkönyvet dolgoztam fel, amely során megismerhettem az egyházmegye életét, mind erősségeit, mind gyengeségeit. Kutatásom során, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen akadályokkal küzdöttek a többségében még most is élő és virágzó egyházközségek, több mint kétszáz évvel ezelőtt. Minden egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve egyedi, hiszen egyedi helyzetekről beszélünk. Az általam feldolgozott jegyzőkönyvben a legnagyobb gondot az adott egyházmegyékben a lelkészek és a tanítók bérének a beszolgáltatása jelentette. Azzal is szembesülnöm kellet, hogy a szülők, sok esetben hanyagságból, de volt olyan szegény család, akik anyagi helyzetükből fakadóan, nem adták gyermeküket iskolába taníttatásra. Több esetben a templom és a parókia állapota is kifogásolható volt. Nagy gondot okozott a gyülekezeti tagok körében a paráznaság. Viszonylag sok botránkoztató eset volt az általam vizsgált jegyzőkönyvben.

SzakdolgozatTatár Ferenc2020Pages: 63Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozatom a Sóváradi Református Gyülekezet két világháború közötti időszakában megírt presbiteri jegyzőkönyveinek feltárását tartalmazza. Különös tekintettel követi végig ebben az időszakban a gyülekezet életét, gazdasági helyzetét, illetve a lelkipásztorok váltását.

SzakdolgozatKondor Ádám2020Pages: 65Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatom kutatási területe a Marosi Egyházmegye egyházközségeinek vizitációs jegyzőkönyve. Ezen belül az 1809-1810-es évekkel foglalkoztam. A kutatási módszertanom szerint digitalizáltam a jegyzőkönyv ezen időszakára vonatkozó részeit, ezután pedig feldolgoztam a jegyzőkönyv szövegét. Az információkat témák szerint kategorizálva közöltem. Amíg ezen dolgoztam, párhuzamosan kutattam az adott évek történelmi vonatkozásait; kutatásom során a földrajzi térségre és a reformátusságra ható politikai és más erők feltérképezésére is igyekeztem kitérni.

SzakdolgozatLészai Róbert2020Pages: 61Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozatomban a Kolozsvári Református Egyházmegye Kolozsváron levő négy egyházközségének az 1915–1920 között felvett jegyzőkönyvi kivonatait vizsgáltam meg. Ebben az időszakban négy református egyházközséget tartott számon Kolozsvár. Dolgozatom célja az, hogy ismertessem az I. világháború idején ezeknek az egyházközségeknek a helyzetét. A szakdolgozatom elsődleges forrását az ebben az időszakban született parokiális jegyzőkönyvek képezik, amelyek betekinteni engednek nemcsak a református egyházközségek helyzetébe, hanem általában véve abba a társadalmi és politikai helyzetbe, amelyben Kolozsvár a háború ideje alatt találta magát. A négy egyházközségben felvett parokiális jegyzőkönyveket különböző tematikák (hitélet, adminisztráció, anyagi helyzet) mentén vizsgáltam. A dolgozat fő részét a jegyzőkönyvekből nyert adatok alapján a gyülekezetek ismertetése képezi.

SzakdolgozatIvanov Annamária2020Pages: 111Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatom elkészítése számomra igazi élmény volt és amelynek során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasóknak az 1806-1807-es évek közötti egyházszervezetről és gyülekezeti életről. Láthatjuk, milyen nehézségekkel küszködtek a gyülekezetek és hogyan találtak megoldást azokra, és azt is láthatjuk milyen igényeik voltak az egyházi szolgákkal szemben. De a jegyzőkönyvek nemcsak a múltba engednek bepillantani, hanem fontos tanulságokat is tartalmaznak mind számunkra, mind a jövő nemzedékei számára. Elsősorban a történeti áttekintést szeretném megemlíteni, melynek jelentősége abban áll, hogy elénk tárul a gyülekezetek kitartása és élni akarása. A sok nehézség és hátráltató tényező ellenére sikerült megmaradniuk, új templomokat építeniük, tettek azért, hogy a jövő nemzedékei számára is hátrahagyjanak valamit. Jó lenne, ha megbecsüléssel tudnánk tekinteni ezekre, hiszen az elődeink nehézségei nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyunk.