Repozitórium index

Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet. A szeretet által mozgatva Isten így örökké elhatározza, hogy kinyilatkoztatja Önmagát.

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

Ebben a jellemzésben is felfedezhetjük, hogy a törvény szerinti élet, a földi javak megvetése és az elkülönülés, valamint az Istennek szolgáló életvitel együvé tartoznak. A papi, elit jellegű terapeuta létmód pedig az Istenhez menekülés sajátos formája.

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2.

Jób testamentuma sajátos darabnak számít a testamentum-műfajt képviselő, szép számmal fennmaradt iratok között. Úgy tekinthetünk erre a pszeudoepigráf iratra, mint egy kommentárra a bibliai Jób könyvéhez. Pontosítva: Jób testamentuma, olyan midrás a LXX-ban fennmaradt, és a Maszoréta Szöveghez képest rövidebb Jób könyvéhez, amely haggadikus legendákat és himnuszokat foglal magába. A kérdések, amelyekre a szakdolgozatom alatt a válaszokat keresem a következők: 1. Honnan, melyik régióból, melyik csoporttól, származik ez a pszeudoepigráf irat és a benne rejlő erkölcsi tanítás, a kitartás motívuma? 2. Milyen hasonlóságokat mutat Jób testamentumának fő erkölcsi tanítása az Újszövetség tanításával?

A Jézus korabeli kegyességi irányzatok eltérő írásértelmezése és eltérő életmódja sok viszályt eredményezett mind egymás közt, mind pedig a kor uralkodó nagyhatalmával, a Római Birodalommal szemben. Némelyek Istenre bízták sorsukat, és kivonultak a társadalomból. Mások a nagyhatalommal való megalkuvásban vagy épp az ellene való lázadásban látták a szabadságot. A politikai szemléletmód mellett ezek a csoportok a vallásos életben is eltérően vélekedtek és cselekedtek.

Dolgozatomban azt igyekszem felfedni, hogy miképpen gondolkodtak az emberek az életről és halálról, illetve a feltámadásról az intertestamentális korban, a Deuterokanonikus bibliai könyvek alapján.

A kanonikus ószövetségi könyvekben felbukkanó angyalok és az Újszövetségben olvasható angyaljelenések közötti eltérés minden bibliaolvasó ember számára szembetűnő. Az Újszövetségben csak nyomaiban felbukkanó angyaltan, a babiloni fogságra viteltől el egészen az újszövetségi iratok keletkezéséig alakult ki. Ennek megértése szinte lehetetlen az újszövetségi lokusok alapján, ugyanis az újszövetségi szerzők nem törekedtek e számukra magától értetődő hagyománynak magyarázására. Szakdolgozatomnak az a célja, hogy olyan átfogóbb képet nyújtson a deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratok vizsgálata alapján, amely minden olvasó számára rendszerezett formában ad betekintést a korabeli zsidóság angyaltanáról.

A Makkabeusok kora válságos időszaknak bizonyult a zsidó nép számára. Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) halála után a Makedón Birodalom négy részre oszlik. Izrael két nagyhatalom, Szíria és Egyiptom határán helyezkedett el és mindkét birodalom igényt tartott rá. A különböző uralkodók hatalmi vágyai és harcai során a zsidó népnek könyörtelen küzdelmeket kellett megvívniuk a görögösítő politikával, kultúrával és vallással szemben. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben a Makkabeus felkelés elkerülhetetlenné vált. A Hasmoneus (Makkabeus) család férfi tagjai kezükbe veszik a zsidó nép sorsát és életüket nem kímélve vívják ki Júdea függetlenségét.

Dolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.

Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II.