Andrei Imelda Paula

Szerzői tartalom

Rácsnézet | Táblanézet
Megjelenített bejegyzés: 1 - 2 Összesen: 2

2021

Mesteri dolgozatomat négy fő fejezet alkotja. Mindegyik fejezet egy fő téma köré csoportosul, az ifjúsági közösség és azon belül az ifjúsági bibliaóra köré. Egy olyan gyakorlati része ez a teológiának, melyet minden gyülekezetben szolgáló lelkipásztornak végeznie kell, mégis a bevezetőben kitértünk arra, hogy a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek többségében nem működik. Ebből a hipotézisből kiindulva először elméleti alapokra helyezve, majd gyakorlati téren kérdőívek segítségével igyekeztem kutatásomat elvégezni, amelyet a jövőben gyakorlati megoldással szeretném zárni. Az első fejezetben az ifjúsági katechézis teológiai alapvetéséről beszélek, ahol a Szentírás ide vonatkozó verseiből kiindulva, a katechetika nevét és jelentését összefoglalva haladok annak célja irányába. A második fejezet Erdély, mint a kutatás területének szociológiai leírását foglalja magába. A harmadik fejezetben a Z-generációt, mint az ifjúsági katechézis jelenlegi célcsoportjának generációját vizsgáltuk fejlődéslélektani szempontból. Mindezen elméleti síkon mozgó fejezetek megalapozták a katechézist, mint teológiai fogalmat és megadták annak kereteit, ugyanakkor szociológiai viszonylatban is bemutatták azt a helyet, ahol az érintettek e szolgálatot kell végezzék, végül pedig a célcsoportot is bemutatták fejlődéslélektani szinten, hogy ismerjék azt, akivel kell végezni. A negyedik fejezet gyakorlati szinten mozog már, ahol kérdőíves felmérések kielemzése található. 108 fiatal töltötte ki a számukra előkészített kérdőíveket és 21 lelkipásztor. Mivel két különálló felmérésről beszélünk egy téma köré csoportosulva, más megközelítésből, ezért külön is kerültek elemzésre, végül pedig összehasonlítva vontam le a következtetéseket. A dolgozat terjedelem szűkében jelenleg nem folytatódhat, viszont a továbbiakban ezen kimutatásból kiindulva szeretnék megoldási lehetőségeket kidolgozni a jövőre nézve.

SzakdolgozatMA Szakdolgozat2021Supervisor: Somfalvi Edit

2019

Licenciátusi dolgozatunkat három nagy fejezet alkotja. Mindegyik fejezet középpontja egyetlen nagy kérdés, mégpedig az iskolai katechézis relevanciája. Három fejezet, három más ágazat és megközelítési szempont. a hipotézisünk a dolgozat megírása előtt ugyanis az volt, hogy az iskolai katechézisünk a XXI. században nem releváns sem az egyház szempontjából, sem a fejlődéslélektan tükrében, sem pedig a diákok véleményének szemszögéből. Elkezdtük Jézus tanítványi kiküldésétől, történelmi korszakokon át, megfigyelve, mikor, hogyan végezték a katechézis szolgálatát; majd az iskolai katechézisről is ejtve pár szót, alátámasztottuk a II. Helvét Hitvallás erre vonatkozó pontjával és a Romániai Refomátus Egyház Kánonjának ide vonatkozó paragrafusával, láthatjuk, hogy kötelességünk végezni, mert ez is az Ige szolgálata, de nem mindegy, hogy hogyan végezzük azt. A második nagy fejezetünkben a fejlődéslélektan tükrében vizsgáltuk meg az iskolai katechézis relevanciáját és arra jutottunk, hogy se Erik H. Erikson, se Jean Piaget, de James W. Fowler vagy Lawrence Kohlberg fejlődéslélektani elmélete szerint se releváns a mai XI. osztályos korosztály számára az iskolai katechézisünk. A harmadik nagy fejezetünkben teljesen a gyakorlat fele vettük az irányt és 100 diáknak kikérve a véleményét, kérdőívek segítségével, úgyszintén arra a következtetésre jutottunk, hogy nem releváns az iskolai katechézisünk. Azért, hogy ne csak azokat kérdezzük meg, akik hallgatják az órát és tanulják a kiadott anyagot, a vallástanárok véleményét is kikértük, akik bár a kérdőív első részében egy teljesen más értékelést láttattak, mint a tanulók, mégis a kérdőív második felében, volt ajánlatuk arra nézve, hogy mit kellene változtatni a katechézis tantervében.

Megvizsgálta a kérdésünket három szemszögből, hipotézisünk beigazolódott. De dolgozatunk tulajdonképpen akkor érné el a célját, ha nemcsak kimutatva lenne ez a probléma, hanem meg is oldódna vagy legalább elindulna valami a megoldás felé. Mert ugyan kötelességünk végezni, de ha nem végezzük jól a katechézis szolgálatát, teljesen felesleges és jelentéktelenné válik. Így hát hisszük azt, hogy mindazok a témák, melyek a XXI. századi fiatal korosztály számára már kikopottak, nem aktuálisak és nem is tartozik az érdeklődési-, illetve a hétköznapi megoldandó problémáik közé, le lesznek cserélve, újra lesznek beszélve. Mindez a munka pedig csak egy elindítási pont lesz abban a folyamatban, amelyet egyházunk véghez kell vinnie a közeljövőben. Ha csak ennyi marad a munkából, akkor valószínűleg évről – évre fogjuk elveszíteni fiataljainknak. Ezért ajánlatos elindulni egy olyan úton, amelyet ők ajánlottak, olyan kérdéseket felvetni, amely a fejlődéslélektan szempontjából is releváns a számukra.

Licenciátusi dolgozatunk legvégén mindenképpen ajánlani szeretnénk, ahogy a pszichológia és a pedagógia tudományát segítségül hívtuk a fejezeteink alkalmával, ugyanígy pszichológusokat és pedagógusokat segítségül hívva próbáljuk orvosolni ezt helyzetet, mert ebben a probléma megoldásának kérdésében e két tudomány találkozik egymással.

SzakdolgozatBA Szakdolgozat2019Supervisor: Somfalvi Edit