Repozitórium index

A Kárpát-medencei etnikumok mesenarratívájában a mostohaság fenoménje (árvaságra jutás, elválás, otthonról való eltávolítás, másvalakinek való átadás vagy újraházasodás miatt) igencsak gyakran fordul elő különböző típusok variánsaiban. A mítoszkutatók és folkloristák, az exegéták és a középkori, illetve az újkori történelem jeles tudósai számos diszciplína szemszögéből alaposan feltérképezték e fenomént. Ám az egyes mesenarratívák irodalmi hermeneutikai elemzése révén feltárul az a történelmi és szociokulturális háttér, egyéni és lokális közösségi tapasztalat, amelyből a társadalmi lét peremére vetett, olykor a családban éppen csak megtűrt, esetenként jogfosztott gyermek léte értelmezhető. A mesemondók – mintegy az elviselhetetlen mostohalét kompenzációjaként – egy, a hős mellé rendelt segítő lény, „istenküldötte ember” közbenjárása révén igyekeznek a rossz-tapasztalatot felülírni a jó-sors megteremtésének lehetőségével.

Az új homiletika tanulmányozása közben számomra az vált egyértelművé, hogy a homiletika különböző korszakai attól függnek, hogy a docere – delectare – movere (flectere) hármasában éppen melyik a hangsúlyosabb. Azt is látom, hogy a delectare, és benne a narratív prédikálás akkor jön elő, amikor a fásultság, a rezignáltság, a legyintés, a beletörődés, az unalom vesz erőt a prédikáció hallgatóin. Bár az Egyesült Államokban ez a narratív korszak már lecsengőben van, az az érzésem, hogy a megjelenését megelőző válság jeleit már mi magunk is érezzük. Nem a tartalommal van a gond, hanem a klasszikus formát látom sokszor kevésnek. Azt, hogy mindig tanítani és rábírni akarunk. Ideje talán teret engedni a több gyönyörködtetésnek. Nem öncélúan, nem az élménytársadalom nyomásának engedve, hanem az evangélium személyessé tételének, a változást előidéző erőt, az ihletést felmutató szándékkal.

Jézus beszéde nem pusztán utópia, hanem cselekvő erő. Ez az alapvető felismerés, amely mentén a mérvadó kortárs gondolkodó értelmezi az evangélium példázatait. Értelmezése hűen reprodukálja a szöveget, ugyanakkor eredeti is. E szerző véleménye szerint a szívünkbe oltott értelem, az elkerülhetetlen elköteleződés, a hallásnak megfelelő cselekvés és az ideológiai gondolkodásmód megtörése éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, hogy e világon kívül otthonra találjuk”. A tanulmány Andrei Pleșu könyvének előszavát tartalmazza Visky S. Béla fordításában.

Az elrejtés és a felfedés paradox egyidejűsége egyike a Szentírás kulcsfontosságú témáinak. Isten, aki „rejtve van” (Mt 6,6; 6,18), látja minden ember titkát (Róm 2,16); elrejti titkait a bölcsek elől, hogy kijelentse a csecsemőknek (Mt 11,25); az arra méltóknak pedig ad az „elrejtett mannából” (Jel 2,17). Másrészt pedig Isten az, aki „megvilágítja a sötétség titkait” (1Kor 4,5), és aki Fia által azt hirdeti, hogy „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék” (Mt 10,26; Mk 4,22; Lk 8,17 és 12,2). A „rejtekhely” az ember számára is finom dialektikus játék tere. Vannak bevallhatatlan takargatások (ám ezek is leplezetlenek az isteni „szem” előtt), de értékes rejtettség is: „a szív elrejtett emberének” (1Pt 3,4) kincse az igazi ékesség bárki számára.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan.