Repozitórium index

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

A relacionális etika szerint a másik emberrel való találkozás és kapcsolat meghatározza a létezésünket: általa formálódunk, az ember a Te által lesz Én-né. A házasság ideális esetben egy életre szóló kapcsolat, amelyben a házastársak keresik az egymás iránti valódi és hosszantartó szeretet, a bensőségesség, az egymás melletti és általi növekedés lehetőségeit.

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

Száz évvel ezelőtt, ha valaki megbetegedett, állapota rohamosan romlott a diagnózis elégtelensége és a megfelelő kezelés hiánya miatt. Elég, ha az akkoriban oly gyakori fertőző megbetegedésekre gondolunk. Az élet végső szakaszában a menthetetlen betegek szerény, rövid ideig tartó gondozásban részesültek, mivel a halál korán beállt. Az orvosi diagnosztika és a kezelés rengeteget javult az agyagi és gazdasági helyzet szinte állandó fejlődése következtében úgy, hogy az átlagéletkor emelkedésével kapcsolatos váradalmak is jócskán megnövekedtek. A kialakult helyzetben szükségessé vált a beteggondozás más alapon történő, és más megközelítés szerinti megszervezése.

Az előadás négy alapgondolatból tevődik össze. A szerző először az emberré létel
kérdését taglalja és az emberi embrióval foglalkozó tudományt kívánja – pozitív megvilágításban – bemutatni. A második részbena prenatális diagnosztika és a művi vetélés hátterére és gyakorlatára tér ki. A harmadik részben arra a kérdésre keres választ, hogy mi az, ami ebben az úgynevezett neonatális fázisban az orvostudomány számára megengedett, és mi az, ami tilos. A negyedik lépésben azokról az új, nagy horderejű lehetőségekről szól, amelyekaz embrióról szerzett tapasztalat alapján ma már megvalósíthatók, hogy hogyan lehet felhasználni a gyógyászatban az úgynevezett őssejteket.

Témaválasztásomban meghatározó volt az a tudat, hogy sokan küszködnek nehézségekkel, gondokkal a házas életben. Dolgozatom megírásakor célul tűztem ki, hogy egyfajta útmutatást nyújtsak a lelkipásztoroknak és más segítőknek a házasságra való felkészítéshez. A kiválasztott témákat nem úgy dolgoztam ki, hogy az összes jegyesbeszélgetési alkalmat lefedjék. Nem a jegyesbeszélgetés teljes folyamatán dolgoztam, hanem olyan témákat választottam ki, amelyekről úgy gondoltam, hogy elengedhetetlen beszélni egy házasulandó párral.