Repozitórium index

A dolgozat a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség textíliáinak adományozói közül a 16–18. században élt kiemelkedő személyiségeinek rövid bemutatására összpontosít. Az egyházközség életében fontos szerepet töltöttek be a patrónusok, mivel más feladataik és funkcióik mellett a tőlük származó adományokból tevődött össze az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának számottevő része. A dolgozat az egyházközség régi számadáskönyveinek és leltárjegyzékeinek vizsgálata alapján igyekszik ismertetni az adományozókról fennmaradt információkat és az adományozások körülményeit. Az egyházközségnek adományozott textíliák jelentős részét nők ajándékozták, ez a jelenség sok más protestáns egyházközség esetében megfigyelhető. Az egyházközség textíliái művészettörténeti szempontból is értékes darabok, szakemberek már foglalkoztak a vizsgálatukkal, így én a dolgozatban nem kívánok ezzel foglalkozni.

Kolozsvár az erdélyi reformáció központjának tekinthető, s a legnagyobb magyar reformátor, Dávid Ferenc egyben az erdélyi reformátusok és az unitáriusok első püspökeként írta be nevét a vallástörténetbe. Ő ugyan fogságban, Déva várában hunyt el (†1579), de unitárius utódai mind Kolozsvárt székeltek, s itt is jutottak sírhoz a Házsongárdi temetőben. Sokuknak a síremléke fennmaradt, másoknak legalább lemásolták a feliratát. A református egyházban kialakult az a szokásjog, hogy a megválasztott püspök ott lakott és szolgált tovább, ahol a püspökké választás érte. Így rendszerint ott is került a sírba. Ezért aztán számos helyen tértek nyugovóra: Magyarigenben, Gyulafehérvárt, Nagyenyeden, Désen, Marosvásárhelyen. Az utóbbi város református temetőjében öten is pihenhetnek, de csak három püspöksírt tartanak nyilván1 és öveznek kegyelettel: Antal János (†1854), Bodola Sámuel (†1866), Csiha Kálmán (†2007).

A keresztyének társadalmi felelősségéről Péter első levele az ún. házitáblákban beszél, amelyek a levél második részét képezik (2,11– 4,11). Ezekben az intelmekben összefoglalja azokat az erkölcsi elveket, illetve magatartásformákat, amelyek a keresztyének felelős életvitelére vonatkoznak. Az erkölcsi tanításokat csak akkor érthetjük helyesen, ha figyelembe vesszük azt a szövegkörnyezetet, amelybe a levélíró beágyazta azokat.

A közép- és kelet-európai térségben, a nemzeti művészetek kibontakozása után messze földről érkezett alkotók megtelepedése is hozzájárult a kultúrtörténeti kép sokszínűsének kibontakozásához. Iacob Graf – magyarosított nevén Gráf Jakab – is Svájcból került Erdélybe. Az ő festészeti hagyatékát leginkább dokumentumértéke teszi érdemlegessé és – alkatát illetően – művészpedagógusi kiválósága, amellyel évtizedeken át alapozó munkáját végezte el a rajzoktatásnak, és tanítványai nemzedékeit irányította a művészetek szeretete felé.

A művészettörténészek azt állítják Anthony van Dyck egyik, 1620 körül készült festményéről, amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeumban őriznek, hogy az János evangélistát ábrázolja. Viszont a festményen semmi sem utal arra, hogy ez evangélistát ábrázolná. Bak Áron lelkipásztor és festőművész művészettörténeti és bibliai érvekkel bizonyította rövid tanulmányában, hogy ez a festmény nem János evangélistát, hanem a szenvedés poharát elfogadó Jézus Krisztust ábrázolja.

Als Einleitung benützt der Autor drei Vesperbilder von Michelangelo Bounarrotti, und nach der Analisierung der Pieta des Ursulaner Klosters von Erfurt (1320 és 1330), beschreibt er die Eigentümlichkeiten der Vesperbilder von den 15–16. Jahrhunderten. Mit dem Thema der Pieta in weltlichem und menschlichem Bezug begann man sich betont erst seit dem 19. Jh. zu beschäftigen. In der ersten Hälfte des 20. Jh. erschien dieses Thema als Rückwirkung auf die Unmenschlichkeiten des herrschenden Nationalsozialismus. Diese Rückwirkung zeigte sich nicht nur in der europäischen bildenden Kunst, sondern in allen der Welt.

Jób testamentuma sajátos darabnak számít a testamentum-műfajt képviselő, szép számmal fennmaradt iratok között. Úgy tekinthetünk erre a pszeudoepigráf iratra, mint egy kommentárra a bibliai Jób könyvéhez. Pontosítva: Jób testamentuma, olyan midrás a LXX-ban fennmaradt, és a Maszoréta Szöveghez képest rövidebb Jób könyvéhez, amely haggadikus legendákat és himnuszokat foglal magába. A kérdések, amelyekre a szakdolgozatom alatt a válaszokat keresem a következők: 1. Honnan, melyik régióból, melyik csoporttól, származik ez a pszeudoepigráf irat és a benne rejlő erkölcsi tanítás, a kitartás motívuma? 2. Milyen hasonlóságokat mutat Jób testamentumának fő erkölcsi tanítása az Újszövetség tanításával?