Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 9 of 9 results.
PublikációKovács Ábrahám20211141Pages: 56--88

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak.

PublikációKulcsár Árpád20201136Pages: 588--615

Ravasz László 1903 ősze és 1906 ősze között keletkezett írásai jóval éret­tebbek, és tájékozottabb képet mutatnak a tudományokban. Ebben az időben Nagy Károly teológiai professzor mellett id. Bartók György püspök lesz má­sodik mentora, aki titkárává nevezi ki. Így a teológiai tanulmányokkal párhu­zamosan már kápláni szolgálatot is végez. Ezekben az években dől el benne véglegesen, hogy a teológiát választja az írói vagy filozófusi pálya helyett, és hogy tudományos fokozatot is szeretne szerezni. Ehhez kiváló lehetőséget nyújt az egyévnyi berlini tanulmányút. Ebben az időszakban vallástudományi írásokat közöl, ezek mellett pedig kü­lön érdekességek peregrinációjáról szóló útleírásai is, amelyek a szunnyadó írói tehetségét csillantják fel ismét. A berlini tanulmányok nemcsak a gyakorlati teo­lógia műveléséhez adnak megtermékenyítő impulzusokat számára. Betekintést nyer a németországi belmissziói munkába, és alapvető ismereteket szerez az egyház szociális érzékenységéről.

SzakdolgozatBálint Imola Orsolya2013Pages: 70Supervisor: Kovács László Attila

Dolgozatomban először arra térek ki, hogy miért volt szükséges az istentiszteleti reform, majd ismertetem a liturgia hanyatlásának folyamatát és a 20. századi reformtörekvéseket Németországban és Magyarországon. Ezután az erdélyi viszonyokra térek ki. A kutatásom során fellelt forrásokat időrendi sorrendbe helyeztem, hogy a liturgikus mozgalom folyamatáról követhető képet alkossak. A kép nem teljes, de irányadó és következtetni enged arra, ahogyan a folyamat lezajlott.

SzakdolgozatSzigeti Árpád2016Pages: 95Supervisor: Somfalvi Edit

Liturgika órákon sokat foglalkoztatott annak kérdése, hogyan lehet egy olyan istentiszteleti énekrendet összeállítani, amelyben minden ének a helyén van, és egy szép liturgiai ívet rajzol meg. Ezért fogtam hozzá ehhez a kutatáshoz.

SzakdolgozatDániel Tamás2017Pages: 59Supervisor: Kolumbán Vilmos József

Dolgozatom célja, hogy felderítsem, milyen hatással volt Gönczy élete és munkássága a református egyházra nézve, valamint bemutatni azt, hogy miért volt meghatározó az ő tudományos munkássága a teológiai oktatást tekintve.

SzakdolgozatVeress Emőke2018Pages: 73Supervisor: Visky Sándor Béla

A dolgozat arra világít rá, hogy Jézus hogyan jelenik meg az iszlám hit dogmatikáit és előírásait összefoglaló szent könyvben. A Korán Messiásnak, Isten szolgájának, Prófétának, Csodás jelnek, Igaznak és Áldottnak nevezi Jézust. Ezekről a koráni Jézus-címekről és elnevezésekről elmondható, hogy érzékelhetőek a keresztény és a koráni krisztológia közötti lényeges különbségek is. Ennek a munkának nem elsődleges célja a Biblia valamint a keresztyén hitvallások és Korán tanításának összehasonlítása, csupán bemutatni a Korán által elénk táruló Jézus-képet és ennek a továbbélését a későbbi muszlim hagyományokban. A koráni Jézus képpel való megismerkedésen kívül felfedezhetőek bizonyos kapcsolópontok amelyek segítségünkre lehetnek egy muszlim-keresztyén párbeszédben.

SzakdolgozatTopai Attila2018Pages: 83Supervisor: Somfalvi Edit

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten. Szentírási igehelyek segítségével tudatosítom, hogy az ének Istentől kapott ajándék és az Ő szolgálatában ált. Reformátoraink egyházi énekkel kapcsolatos látásmódjuk bemutatása után, valamint 500 éves református énekes örökségünk áttekintését követően, elérkeztem jelen korszakunk egyházi énekléséhez. Kutatásomat kérdőívek segítségével végeztem, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gyülekezeti ének oktatását kitartóan folytatni kell.