Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
SzakdolgozatAmbrus Mózes2022Pages: 86Supervisor: Buzogány Dezső

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

SzakdolgozatNánási Sámuel2011Pages: 63Supervisor: Kovács László Attila

Szükséges-e az egyház ahhoz, hogy megismerhessem Istent, és kapcsolatba kerülhessek vele? Krisztus evangéliumát csak az egyházon belül ismerhetem-e meg? Van-e folytonosság Krisztus missziói parancsa, az apostolok és a mai egyház között? Ha van, akkor ez miben mutatkozik meg? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor dolgozatom témájául a egyházról szóló teológiai tanítást választottam. A vonatkozó szakirodalom tanulmányozása során ezek a kérdések tovább kristályosodtak. Végül az egyház lényegének meghatározása és jellemzőinek dogmatörténeti áttekintése mellett döntöttem. A dolgozatban az egyházról szóló teológiai tanítás alakulását vizsgálom: kiindulópontul a Szentírás bizonyságtételét választottam. Ezt követi az apostoli atyák és az egyházatyák megfogalmazásainak summája, majd a reformátorok tanításán keresztül igyekeztem eljutni a XIX.-XX. századi teológusok és gondolkodók megállapításaiig.

SzakdolgozatLukács Levente2013Pages: 64Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A Trianoni békediktátum következtében megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Sulyok István püspök alapítja meg az egyházkerületet, majd ő lesz az, aki a második bécsi döntés meghozatala után azon gondolkozott, hogy az egyházkerületnek vissza kell térnie a Tiszántúli Református Egyházkerületbe. A püspök néhai szubjektív meglátása arra enged következtetni, hogy nem tudta eldönteni, hogy melyik a helyes döntés ebben: önállóság vagy visszacsatolás. Kutatói munkám célja, hogy feltérképezzem, valamint jobban átlássam az akkoriban uralkodó átszervezési helyzetet, amely abban az időben alakult ki az egyházban.

SzakdolgozatBenedek J. Csongor2017Pages: 98Supervisor: Kovács Sándor

Az unitárius papi pályára készülő diákok képzése hosszú múltra tekint vissza. A szakszerűbb lelkészképzés és a kimondottan erre a célra elkülönített teológiai kurzus beindítása azonban mintegy másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött el csupán. Az elmúlt másfél évszázadban tehát számos olyan lépést tettek az oktatás javítására, amely ennek a képzésnek az elkülönítését és intézményesített átszervezését, szervezeti változtatását eredményezte. Amíg a XIX. század közepén a papi pályára készülő diákok az addigi megszokott filozófiai tanfolyam elvégzését követően még két évig folytatták teológiai tanulmányaikat, addig a század végére ezt a képzést már főiskolai rangra emelték, és a megválasztott dékán vezetése alatt külön nevet is adtak neki.

SzakdolgozatKállai Benedek2018Pages: 68Supervisor: Buzogány Dezső

Vásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai. Mindezt a következő munkamódszer alkalmazásával tárja az olvasó elé: első lépésként kortörténeti áttekintést ad, majd pedig a “tőle olvass” elve alapján, Vásárhelyi János önéletrajzírását követve mutatja be az eseményeket, úgy hogy közben más beszámolókkal is összeveti az abban leírtakat.

SzakdolgozatNagy Sándor Csongor2020Pages: 110Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozat fő célja Kováts Benedek életének kutatása, valamint a hozzá érkező levelek általi korkép megalkotása. Dolgozatomban a Kováts Benedeknek írt, egyházi témájú leveleket vizsgáltam. Kováts Benedek egy meghatározó egyénisége volt a két világháború közötti erdélyi, egyházi, oktatási életnek. Munkásságával hozzájárult a kor református oktatásának fellendítéséhez. A levelek segítségével betekintést nyerhetünk a kor egyházi kapcsolataiba, az oktatás körülményeibe, a kisebbségi lét kihívásaiba. A kutatás jelentősebb részét a Kováts Benedeknek írt levelek digitalizálása, tartalmuk feldolgozása jelentette. Kutatásomból kitűnik, hogy a két világháború közötti egyházi élet, a megváltozott környezet, a kisebbségi lét ellenére is pezsgő maradt. A levelek arról tanúskodnak, hogy a lelkészek és az egyház vezetői rendszeresen osztották meg egymással gondolataikat, esetleges aggályaikat.