Repozitórium index

Tartalomtípus
Year
Szerző
Témakör
Kulcsszavak
Nem nyilvános dokumentumok csak részleteket jelenítenek meg. Összesen 6295 eredmény
Publikáció › Welker, Michael › 2012 › 105 › 5 › Pages: 489--506

Az újabb kultúra- és társadalomtudományi elméletek úgy határozzák meg a „globalizációt”,
mint ami a világ egyre erőteljesebb összesűrűsödését és behálózódását jelenti – politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren. E konkrét szemszögből vizsgálódó dolgozat arra mutat rá, hogy mennyi illúzió kapcsolódik ahhoz a látásmódhoz, amely „földgolyónyi falunak” tartja a világot, a neki éppen megfelelő kommunikációs lehetőségekkel.

Publikáció › Batizán Attila › 2012 › 105 › 5 › Pages: 507--515

A két világháború között az Erdályi Református Egyház sokat foglalkozott a szorványban élő közösségekkel. Az Igazgatótanács szórványgondozással kapcsolatos körlevelet adott ki minden évben. A legtöbb közösség komolyan véve a felkérést komolyan vették. A közösségi munkában úgy a gyülekezetek és azok lelkipásztorai, mint a teológiai hallgatók részt vettek. Az olvasó jelen tanulmányban az egyházmegyéknek két körlevélre (1214/1925 és 2352/1927) beküldött válaszainak ismertetését olvashatja.

Publikáció › Hermán János › 2012 › 105 › 5 › Pages: 512--532

Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által. Az előadás hozzá szeretne járulni a hadadi egyháztörténeti ismeretek bővítéséhez, remélve, hogy belátható időn belül elkészülhet e nemes ecclesia historia domusa.

Publikáció › Név Nélkül › 2012 › 105 › 5 › Pages: 447--447

Publikáció › Fekete Csaba › 2012 › 105 › 6 › Pages: 551--559

A reformáció századában nem mindenkor idegenkedtek atyáink némelyik később elhagyott könyvnek vagy függeléknek még textusként való olvasásától és magyarázásától sem. Benne voltak ezek a Vizsolyi Bibliában is. Szikszai Hellopous Bálint Wittenbergben tanult. A magyar bursa seniora volt még, amikor vaskos, fatáblás, ötbordás, vaknyomással díszített könyvet köttetett. A 33½ cm magas kötet 8 cm vastag. Két egybekötött munkából áll: tartalmazza Kálvin Dániel kommentárját és egy híres hitvitázó művet.

Publikáció › Literáty Zoltán › 2012 › 105 › 6 › Pages: 560--573

A Szentírás különböző szövegei különböző módon fogalmaznak a válásról és a házasságról. Ezek a különbözőségek sok esetben a korabeli kontextusból adódnak. Emiatt minden szöveget, amely a házasságról és különösképpen a válásról szól, először is alaposan meg kell vizsgálni az adott történelmi kor és az adott élethelyzet viszonyaiban. A keresztyén etikai útmutatások megfogalmazása nem jelentkezhet a bibliatudományok közvetlen gyümölcseiként. Az etikai összefüggésrendszer csakis akkor lehet érvényes, ha a rendszeres tudományok eredményeképpen kapjuk meg. Ez az út a megszokott módon a Sancta Scriptura a sui ipsius interpress elv alapján a témához szorosan kapcsolódó locusokat veszi alapul és vonja le következtetéseit.

Publikáció › Nagy Sarolta › 2012 › 105 › 6 › Pages: 574--579

Rembrandt 1646-ban festette A pásztorok imádása című alkotását, a szenvedő és Biblián élő emberek mély látásával, amelytől művei sokak számára valóban „élet-változtató” hatásúak lettek. Személyes tragédiák sora vezetett idáig. Három gyermekét vesztette el néhány hetes korukban. Négy évvel Saskia halála után festette meg a festményt. A festő mintegy fénycentrumba helyezi a gyermek Jézust. Ragyogó fénye vonja magára első pillantásunkat. Rembrandt ecsettel hirdeti az igét: A világosság a sötétségben fénylik… (Jn 1,5).

Publikáció › Rezi Elek › 2012 › 105 › 6 › Pages: 580--588

A tömegkommunikáció felfokozott világában élünk, a média információáradattal hálózza be az egyént, a kisebb és nagyobb közösségeket, a társadalmat, az egész világot. A tömegmédia hatása tagadhatatlan, és kultúránk, civilizációnk mai szintjén nélkülözhetetlen a társadalmi együttélés fenntartásához. Azt is mondhatjuk, hogy mindennapi igényünkké vált a média segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, kapcsolattartás, sőt a szórakozás is.

Publikáció › Postma Ferenc › 2012 › 105 › 6 › Pages: 589--598

A körmöcbányai1 születésű, lutheránus Michaël Corvinus2 M. M. C. C. kezdőbetűkkel írta alá a gondosan lejegyzett emlékkönyvét megnyitó „Deliciae Batavicae”-t. Az írás 1623-ból származik, s a címlap tanúsága szerint Corvinus ugyanabbanaz évben indította az albumot is.

Publikáció › Bellágh Nagy Rózsa › 2012 › 105 › 6 › Pages: 599--609

1712. február 22-én született Bod Péter, református lelkész, irodalom- és egyháztörténész. Egyháztörténeti munkásságának legjelentősebb eredménye a latin nyelvű Historia Hungarorum ecclesiastica. Noha a kézirat már 1756-ban nyomdakész volt, és Bod Péter ki is küldte azt Hollandiába, a könyv majd csak 120 évvel később jelent meg Leidenben, három kötetben. Aki végigtanulmányozza a Smirnai Szent Polikárpus című könyvet, az nagyjából tisztába kerül népünk 16–17. századának, valamint a 18. század első felének történelmével, konfliktusaival és eseményeivel.

Publikáció › Hermán János › 2012 › 105 › 6 › Pages: 610--623

A 110 éve született d. dr. Dávid Gyula emlékére. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 6 › Pages: 624--630

Dr. Geréb Pál (1912–1991) teológiai professzor emlékezete. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Publikáció › Hermán János › 2012 › 105 › 2 › Pages: 220--224

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 6 › Pages: 631--632

Publikáció › Márkus Mihály › 2012 › 105 › 6 › Pages: 639--642

Publikáció › Fekete Károly › 2012 › 105 › 6 › Pages: 642--646

Publikáció › Német Dávid › 2012 › 105 › 6 › Pages: 647--650

Publikáció › Vladár Gábor › 2012 › 105 › 6 › Pages: 650--655

Publikáció › Ferencz Árpád › 2012 › 105 › 6 › Pages: 656--666

Publikáció › Dienes Dénes › 2012 › 105 › 6 › Pages: 667--668

Publikáció › Juhász Tamás › 2012 › 105 › 6 › Pages: 668--676

Die Wurzel des Wortes Bildung ist „Bild“, und das ist nicht von ungefähr. Bildung entsteht in einem geistigen Prozess im Selbstbewusstsein des Menschen. In diesem Prozess werden die Bilder der Welt, der uns umgebenden Wirklichkeit in die Seele geprägt, und werden daraus Begriffe. Begriffe verwandeln sich mit Hilfe unserer kommunikativen Fähigkeit und der spezifischen Kommunikationsmitteln des Menschen in Worte, Mitteilungen, Sätze. In diesem komplizierten Prozess treten die drei Hauptaktivitäten der Seele – Denken, Einbildung und Willen – in Erscheinung. Diese geäußerten Aktivitäten formen zusammen die drei Gebiete der Kultur: Wissenschaft, Kunst und Moral. Das Referat verweist auf diese allgemein bekannten Grundwahrheiten um zu zeigen:

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 5 › Pages: 533--537

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 5 › Pages: 538--539

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 4 › Pages: 443--444

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 4 › Pages: 445--446

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 3 › Pages: 316--318

Publikáció › Pásztori-Kupán István › 2012 › 105 › 3 › Pages: 320--323

Szerző

Publikáció › Juhász Tamás › 2012 › 105 › 3 › Pages: 328--329

Publikáció › Kállay Dezső › 2012 › 105 › 3 › Pages: 329--332

Publikáció › Kállay Dezső › 2012 › 105 › 3 › Pages: 332--336

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 2 › Pages: 214--216

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 2 › Pages: 218--220

Publikáció › Balogh Béla › 2012 › 105 › 1 › Pages: 97--99

Publikáció › Geréb Zsolt › 2012 › 105 › 1 › Pages: 104--106

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 1 › Pages: 107--109

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 1 › Pages: 110--111

Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2012 › 105 › 1 › Pages: 112--116

Publikáció › 2012 › 23 › 1 › Pages: 1--56

Publikáció › 2012 › 23 › 2 › Pages: 57--96

Publikáció › 2012 › 23 › 3 › Pages: 97--132

Publikáció › 2012 › 23 › 4 › Pages: 133--196

Publikáció › 2012 › 23 › 5 › Pages: 197--252

Publikáció › 2012 › 23 › 6 › Pages: 253--320

Publikáció › 2012 › 23 › 7 › Pages: 321--372

Publikáció › 2012 › 23 › 12 › Pages: 584--643

Publikáció › Papp György › 2013 › 106 › 1 › Pages: 7--26

Ebben a tanulmányban azokat az újszövetségi szövegrészleteket elemzem, amelyek rávilágítnak a Jézus és a vér szerinti családja közötti kapcsolatra.

Publikáció › Pásztori-Kupán István › 2013 › 106 › 1 › Pages: 46--62

Jelen írásunk apropóját a Magyar Szent Korona 1978. január 5-i hazahozatalának 35. évfordulója szolgáltatja. Az elmúlt évtizedekben, különösen az 1990-es évek eleje óta egyre fokozottabb figyelem övezi a Korona sorsának, jelenkori történelmünkben betöltött, illetve betöltendő szerepének alakulását. Ez az írás arra keresi a választ, hogy a Szent Korona milyen szerepet töltött, illetve tölt(het) be a magyar protestáns gondolkozásban.

Publikáció › Papp Zsolt › 2013 › 106 › 1 › Pages: 27--45

Niebuhr sajátos építőköve a 20. század teológiájának. Önmagát nem tartotta olyan hivatásosnak, aki mintaszerűen tárná fel teológiai rendszerét. Munkái a megvilágosodás erjesztő erejével bírnak, de etikája nem illeszkedik a megszokott rendszeres teológiai ágba. Ez nála korántsem lázadás vagy következetlenség, hanem inkább lázas keresése azoknak a misztikus és mégis élő pontoknak, ahol Isten megváltoztatja a történelem folyamának irányát. Így a históriában is igyekezett felfedezni az élő Isten gondviselését.

Publikáció › Dienes Dénes › 2013 › 106 › 1 › Pages: 63--72

Ez a tanulmány Pataki Tóth István tanárról szól, aki a Kolozsvári Református kollégiumban volt tanár a 17. század második felében. Családja Sárospatakról jött Kolozsvárra, így nagy valószínű ő már itt született. Diák éveit Sárospatakon töltötte.

Publikáció › Tőkés István › 2013 › 106 › 1 › Pages: 73--89

E szokatlannak tűnő cím arra az ez ideig feldolgozatlan teológiai-társadalmi kérdésre utal, melyből kitűnik, hogy a 20. századnak talán páratlan tekintélyű teológusa, Karl Barth miképpen viszonyult 1940-ben az erdélyi magyar, illetve a magyar erdélyi határváltozáshoz, más szóval: az akkori Észak- és Dél-Erdély történelmi adottságához.