Papp György

Igehirdetésekben és teológiai munkákban gyakran találkozhatunk azzal a megkülönböztetéssel, amely szerint a Szentírás görög szövegében a φιλέω ige és szócsaládja a baráti ragaszkodást és érdekvezérelt szeretetet fejezi ki, míg az ἀγαπάω ige és rokonszavai a szeretet egy magasabb rendű formáját, az isteni, feltétel nélküli szeretetet jelölik. Kérdés azonban, hogy ezt a megkülönböztetést valóban alátámasztják-e a bibliai és nyelvészeti adatok, vagy inkább egy későbbi teológiai interpretáció eredményéről van szó. Tanulmányomban bemutatom a φιλ- és az ἀγαπ- tövekhez tartozó szócsaládok bibliai előfordulásait és kontextusait, valamint összegzem azokat a szemantikai és etimológiai eredményeket, amelyek a két ige használati körét és jelentésbeli sajátosságait tárják fel. Az elemzés rámutat arra, hogy a két ige a bibliai szövegekben gyakran szinonim módon szerepel, és az ἀγαπάω használata nem kizárólag az isteni szeretetre korlátozódik. A bibliai szóhasználatban az ἀγαπάω inkább egy átfogóbb, általánosabb szeretetfogalmat jelöl, míg a φιλέω bizonyos mértékig a megnyilvánuló, érzelmileg kifejezett szeretetet hordozza. Az etimológiai vizsgálat pedig arra utal, hogy míg a φιλέω esetében hangsúlyosabb az érzelmi töltet és a személyes ragaszkodás, addig az ἀγαπάω inkább egy attitűdként vagy cselekvő szeretetként értelmezhető, amely a gondoskodásra és a kapcsolatok fenntartására helyezi a hangsúlyt. A tanulmány végkövetkeztetése szerint a teológiai különbségtétel nem filológiai alapon alakult ki, hanem a keresztény teológiai recepció és értelmezési hagyomány során kristályosodott ki. Ezért a bibliai szövegek értelmezésekor a teológiai szempontok mellett érdemes figyelembe venni a történeti-filológiai elemzés eredményeit is, amelyek árnyaltabb képet nyújthatnak a szeretet fogalmáról, és hozzájárulhatnak a bibliai szövegek mélyebb megértéséhez.

The Camel and the Eye of the Needle. This paper examines Jesus’ challenging statement in the Gospels about the rich entering the Kingdom of God, likened to a camel through a needle’s eye. We explore variations in this saying across the Gospels and consider interpretations aided by literary parallels from Greek, Hebrew, and Aramaic sources. These examples highlight the “eye of a needle” as a metaphor for impossibility, contrasted with a large object like a camel or elephant. While the presented examples are post-biblical, the motif’s roots may be older. Regardless of the original animal (camel, elephant, or rope), Jesus emphasises God’s power compared to human limitations. This explains the disciples’ astonishment and Jesus’ reply: human limitations exist, but “with God all things are possible” (Matthew 19:26, Mark 10:27, Luke 18:27).

În acest eseu, îmi propun să conturez doctrina referitoare la întruparea lui Isus Hristos așa cum este reflectată în cele mai semnificative crezuri ale creștinismului. Totuși, pentru a înțelege evoluția acestei doctrine, voi începe prin a prezenta câteva imagini din lumea primelor declarații asemănătoare cu crezul care au apărut în perioada post-biblică.

A tervezett előadás célkitűzése filológiai és tudományelméleti alapon megvizsgálni a dogma szó szemantikai mezejét, és az így nyert eredmények alapján tágabb összefüggésrendszerben szemléltetni a dogmatörténet és a dogmatika viszonyát. Vizsgálatunk során arra összpontosítunk, hogy felmutassuk: a rendszeres teológiának eme két ága (a szemantikai mező által meghatározott természetéből adódóan) hogyan mutat egy zárt, vagy bezáródófélben lévő földi rendszer felől az istenismeret végtelenül nyitott világa felé.

This volume contains selected papers from the broader field of History of Christian Doctrines, and more specifically from Patristics and Reformation studies, but also from the border between them. Most of them were written in the academic year 2014-2015, during my MA studies in the field of Patristics at the Theological University of the (vrijgemaakt) Reformed Churches in the Netherlands, in Kampen. The main topic of the MA programme was the Baptism in the Early Church, therefore the most of these papers presents various aspects of this question. In the following few paragraphs I will present short summary of each paper from this volume.

This paper was my MA thesis, and its topic is the reception of the teaching of the Church Fathers concerning the baptism in the 1559 edition of John Calvin’s Institutes. In this thesis, I try to unfold some of the factors that determined the way Calvin used the writings of the Church Fathers in formulating his doctrine of baptism. After presenting the patristic quotations related to the ‘theoretical’ theology of baptism, I will present the quotations and references that are related rather to the practice of baptism. Here I analyse the references regarding the doctrine of baptism coming from the Donatists, the problematic of emergency baptism and women’s right to baptize. Finally, I will present the references from Inst IV 16, dealing with infant baptism. In the last chapter of this study, I will try to summarize the conclusions of the research. I hope the reader will have a clearer image on Calvin’s use of the Church Fathers’ theological heritage on baptism in the Institutes.

This paper is an expanded and somewhat more elaborated version of an earlier study in which I tried to give a general overview on the word-usage concerning the passion of Jesus Christ in the early Christian creeds. The purpose of this short paper is in part to give a comparative presentation of the sufferings of Lord Jesus Christ in the Western Creeds, and in part I also try to define the role of mentioning the name of Pontius Pilatus in them.

This paper presents the doctrine on baptism in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus. From this presentation we learn that Theodoret presents in this work a multi-contextual image of the “all-holy” baptism. The divine origin of the sacrament determined Theodoret to offer it a special place within his theological system. This special place is expressed through the setting of the chapter concerning baptism as well: it is put between the soteriological Christology and the chapters concerning Theodoret’s eschatology, the latter being an introduction to the ethical chapters.

Theis paper analyses the concept of “imago Dei” based on the 6th answer of the Heidelberg Catechism. I chose this topic as it is one of the most controversial questions of systematic theology. If one browses through the dogmatic and ethical works written from the earliest period of Christianity to the most recent times, they will find a large variety of answers. All of these attempt to explain what the writer of Genesis meant by the expression na‘aśęh ’ ādām beṣalmenu kidemutenu. The Heidelberg Catechism deals with this topic in the 6th answer where the authors attested that God did not create the first human being godless and malicious. After stating that as a matter of fact, God created man according to his own image and likeness, the Catechism explains the term imago Dei in a twofold way: first, it seeks to define the inner content of the image and similitude of God, and secondly it expands upon the purpose of man given by God as the image of his creator within the creation. Henceforth, we shall seek to develop the meaning of this definition of imago Dei.

The paper presents some aspects of the theological science which I considered important for the permanent renewal of doing theology in the Hungarian Reformed Church of Transylvania. I hope I made it clear through this paper that doing theology means also the shaping of a new life (both of the one doing theology and their readers), which is conceived and developing in the safety of the living-space of the New Covenant through Jesus, i.e., the Kingdom of God, which came near us. This new life, i.e., the “Kingdom-membership” implies also new understanding: a new understanding not only of the whole life but of the interpretation or definition of the essence of theological science as well.

Ebben a tanulmányban a Zsoltárok 90,1–6 (mint a zsoltár első nagyobb egységének) masszoréta szövegét hasonlítom össze a Targumban található szöveggel, feltérképezve a fordítási különbségeket, és bemutatva az arám fordítás fontosabb jellegzetességeit. Munkamódszerem: először párhuzamos olvasásban közlöm a szakaszokra bontott zsoltár masszoretikus és targumi szövegét és fordítását, majd ezt követően kiemelem a hasonlóságokat és a fontosabb különbségeket.

Valentinus and His Teaching in the Light of Modern Research and Ancient Christian Heresiology -- The first part of this paper contains a summary of the life and teachings of Valentinus written by Bernadett Szűcs, in which the author sketches the most important aspects of this complex topic based on the early Christian primary sources harmonized with the state of the modern research. As an appendix to this introduction, the second part of this paper, written by György Papp contains the first Hungarian translation (accompanied by the original Greek text from the recently published critical edition) of one of the primary sources with a short introduction, to the text: the chapter about Valentinus in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus.

A Zsoltárok könyvének 90. fejezete egyike azoknak a bibliai szakaszoknak, amelyekben jelentős eltérések figyelhetőek meg a(z eredeti) héber szöveg, valamint annak görög Septuaginta-beli (a továbbiakban: LXX) és magyar nyelvű fordítása között. Írásomban rövid „nyelvészeti kalandra” hívom a kedves olvasót, annak érdekében, hogy feltérképezhessük ezeket az eltéréseket. Jól tudom, hogy a zsoltár szerkesztéstörténetének feltárása igencsak hosszadalmas és sok akadályba ütköző vállalkozás lenne, amely meghaladná egy tanulmány kereteit, ezért ebben az írásban a jelenleg előttünk álló szöveg első nagyobb egységére (Zsolt 90,1–6), és ezen belül is elsősorban a felmerülő fordítási kérdéseire összpontosítok.

Die Griechischen Christlichen Schriftdsteller der ersten Jahrhunderte. Band 26. Walter de Gruyter, Berlin 2020, ISBN-10: 3110671360; ISBN-10: 3110671360, 237 old.

A Magyar Patrisztikai Társaság Elnöksége 2017-ben a Társaság XVII. éves konferenciájának vezértémáját a reformáció 500. évfordulója alkalmából az egyházatyák munkásságának kora újkori hatásában, recepciójában adta meg, a reformáció és az ellenreformáció korára egyaránt vonatkozóan. A témakiírás több szempontból is érdekes és fontos, de a patrisztikus kutatások horizontjáról mindenekelőtt azért, mert felhívja a figyelmet arra a jelentős szerepre, amelyet az   ókeresztény   szerzők   (elsősorban   a   latin   nyelvűek,   mint   Tertullianus,   Jeromos,   vagy Ágoston, de  a  keleti   atyák   is,   mint   például  Baszileiosz,  vagy   Aranyszájú   János)   művei játszottak a reformátorok  műveltségében, teológiájuk, gondolkodásuk  alakulásában,  és  az ennek szélesebb kontextusaként jelen lévő humanista műveltségben és filológiai-könyvkiadói gyakorlatban.   Ezen   túl   a   témakiírás   azért   is   figyelemre   méltó,   mert   a   reformáció-ellenreformáció (helyesebben inkább „katolikus megújulás”) kutatói számára is lehetőséget biztosított arra, hogy számot adjanak arról a növekvő figyelemről, melyet tapasztalhatunk az utóbbi években a kora újkor kutatása felől is a patrisztikus szerzők iránt. A konferencia témaválasztásának apropója tehát a reformáció 500. évforduló volt, melynek   a   nemzetközi   és   hazai   tudományos   és   népszerűsítő   rendezvényei,   előadásai, tanácskozásai,   műhely-foglalkozásai,   kutatási   projektjei,   kiállításai   (hogy   csak   néhány fontosabb formát említsünk) áttekinthetetlenül nagy számban zajlottak, ami szintén mutatja, hogy a protestáns   reformáció kitörölhetetlen   nyomot   hagyott   Európa   történelmében. 
 

A 2017-es, Sárospatakon megtartott patrisztikai konferencia elsősorban azzal foglalkozott, hogyan hatottak az egyházatyák művei, tanításai a reformátorok és ellenreformátorok gondolkodására. A mai szakirodalom problémafelvetéseire reflektáló, a források ismeretéről bizonyságot tevő és tudományos módszertant alkalmazó előadások megközelítése lehetett vallás-, teológia- vagy egyháztörténeti, irodalom-, művészet-vagy filozófiatörténeti. 

Jelen   kötet   tanulmányai   nagyobb   részben   a   konferencián   elhangzott   előadások továbbgondolt,   szerkesztett   változatai. A kötet első nagyobb egysége  azokat   az   írásokat tartalmazza, témájuk kronológiai rendjében, amelyek a konferencia kiírásához szorosabban kapcsolódtak; a második részben pedig olyan, elsősorban a patrisztika korához kapcsolódó tanulmányok helyezkednek   el, amelyek   nem,   vagy csak   alig érintik  témájuk  kora újkori hatását, recepcióját, habár a tárgyalt témáknak hasonlóképpen fontos hatásuk volt.

A tanulmány célja bemutatni az 1Móz 1,26-ban olvasható kijenetés (teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra) héber és görög szövege közötti kapcsolatot.

A 2Pt 1,5–7 erénykatalógusának magyar fordításai szembeötlő módon térnek el egymástól. E dolgozat célkitűzése: megvizsgálni a fordítások közötti különbségeket, és megkísérelni egy olyan fordítás elkészítését, amely a lehető legközelebb áll az eredeti görög szöveghez.

Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Szentírás milyen közlést kifejező igékkel írja körül a hit megvallásának folyamatát, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást mint műfajt pontosabban tudjuk körülírni és elhatárolni más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy milyen bibliai gyökerük van azoknak a kifejezéseknek, amelyek az ókeresztyén teológiai irodalomban jelölték a hitvallás fogalmát. Ezáltal egyrészt jobban megértjük az óegyház hitvallásról alkotott felfogását, másrészt pedig hozzájárulunk a jelenkori hitvalláskép értelmezéséhez.

Ez a doktori dolgozat csupán az Institutio 1559-es kiadásának a szabad akaratról szóló fejezeteiben fellelhető Khrüszosztomosz-idézetekkel foglalkozik, és igyekszik kideríteni, milyen teológiai szempontokat, vagy akár érdekeket akart érvényesíteni Kálvin, amikor ezekben a fejezetekben megfogalmazta az antiókhiai teológiai iskola emlőin nevelkedett pátriárka szabad akarattal kapcsolatos tanításáról alkotott véleményét.

Minden tudományág művelőjének kiválóan kell ismernie tudománya tárgyát, és ez a követelmény az emberrel foglalkozó tudományok esetében is fennáll. Így például a jó orvosnak nem elég csupán a beteg fiziológiai panaszaival foglalkoznia, hiszen akkor csak a tüneteket kezeli, hanem a teljes embert kell szem előtt tartania. A jó pszichológusnak is hasonlóképpen kell cselekednie, ha érdemben akar foglalkozni az ember úgynevezett lelki világának gondozásával. Az említett követelmény fokozottan igaz a teológiára is. Ugyanis a teológiai tudománynak az ember is tárgya. Amikor azonban úgy beszélünk a teológiáról, mint amely az emberrel is foglalkozik, világosan kell látnunk néhány dolgot.

A tanulmány záró részében a reformáció korszakából (Erasmus, Calvin, Bullinger, II. Helvét Hitvallás, Heidelbergi Káté, Szegedi Kis István) a legfontosabb dichotómikus és trichotomikus antropológiai modellek állnak, és a 20. századi antropológiai szemlélet szintézise a század teológiája (Karl Barth, Wolfhart Pannenberg, Cullmann Oscar, Sebestyén Jenő, Török István, Gaál Botond és mások). A történeti bemutatásra vonatkozó következtetést az antropológiai vizsgálatok eredményeinek más teológiai területekre való alkalmazására vonatkozó lehetőségek vizsgálata követte.

A Szentírás egész sor szóval írja körül az ember lényegét, illetve jellemzi annak természetét, és ezek a kifejezések egyaránt beszélnek az emberi élet anyagi és anyagtalan hordozóiról. Az ószövetségi fogalmak vizsgálata rendjén főként Hans Walter Wolff és Molnár János, illetve Eszenyeiné Széles Mária kutatási eredményeire, illetve a szótárakra és a konkordanciákra támaszkodunk. Az Újszövetség antropológiai fogalmainak elemzése időigényesebb és nagyobb feladat, ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a görög nyelvet használó újszövetségi szentíróknak figyelembe kellett venniük a görög nyelv LXX-ból is ismert filozófiai-antropológiai fogalmait, miközben ők minden valószínűség szerint és többnyire arámul vagy héberül gondolkoztak. Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a görög nyelven írott sorok mögött rejlő ószövetségi sémi hátteret.

Háromszázhatvanöt évvel ezelőtt jelent meg Doce nos orare, quin et prædicare főcímmel az első magyar nyelvű kézikönyv az imádság- és prédikációszerkesztés módjáról. Szerzője a puritán eszmék első magyar hirdetője és képviselője, Medgyesi Pál (1605–1663). E jelentős kézikönyv megjelenésére és egyben szerzője születésének négyszáztizedik évfordulójára emlékezve kívánom feleleveníteni Medgyesi Pál homiletikai eszköztárát, s ugyanakkor megkeresni benne azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani lehet 21. századi magyar református igehirdetésünk gyakorlatában. Meggyőződésem ugyanis, hogy prédikálásunkat nemcsak a modern lélektani és kommunikációtudományi kutatások eredményeire építve tehetjük jobbá, hanem szükséges megismernünk és alkalmaznunk azt is, amit hitvalló elődeink tanítottak az igehirdetésről.

"Szeresd felebarátodat." Az ősi parancs új értelmet és új töltetet nyer Jézus igehirdetésében, az apostolok, különösképpen Pál és János leveleiben, amelyekben régóta elfelejtett és mellőzött összefüggésekre derül fény. Az embertárs iránti szeretet parancsa a törvény lelke. Ha a mindenkori törvényértelmező ember2 tekintete elsiklik felette, ez életébe kerülhet. A betű ugyanis megöl, és a Lélek az, amely megelevenít (2Kor 3,6). Pál apostol ezért buzdít és tanít ekképpen: Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. (Róm 13,8).

Ebben a tanulmányban a Gal 2,15–4,7 exegézisén keresztül kívánjuk bemutatni a törvény és a Krisztusba vetett hit közötti kapcsolatot, megkeresve azokat a pontokat, amelyek segítségünkre lehetnek e kettőről szóló bibliai tanítás dogmatikai és etikai értelmezésében, illetve alkalmazásában. Bár tudjuk, hogy a hit és törvény viszonyát nem csupán A galatákhoz írt levél tárgyalja, ugyanis ennek jelentős párhuzamai vannak például A rómaiakhoz írt levélben, e tanulmány keretében csak A galatákhoz írt levél fentebb jelzett szakaszaival van módunk foglalkozni.

Ebben a tanulmányban azokat az újszövetségi szövegrészleteket elemzem, amelyek rávilágítnak a Jézus és a vér szerinti családja közötti kapcsolatra.

Ebben a rövid tanulmányban azt vizsgáljuk a rendelkezésünkre álló újszövetségi utalások alapján, hogy milyen is lehetett Jézus tanítványainak családi háttere; illetve, hogy milyen kapcsolat volt a tanítványok és családjaik között.

Ebben a tanulmányban számba vesszük azokat az ókori eretnekségeket, amelyeket Kálvin az Institutióban említ meg; bemutatjuk, milyen ismeretekkel rendelkezett Kálvin ezeket illetően; és megvizsgáljuk, hogy milyen céllal hivatkozott rájuk.

Az Apostoli Hitvallásnak talán legtitokzatosabb és számtalan kérdést fölvető szakasza az a hittétel, amelyben arról van szó, hogy az Úr Jézus Krisztus alászállt a poklokra. Az apokrif irodalom plasztikus képekkel ábrázolja, hogy milyen is lehetett a Megváltó pokolra szállása. Elég elolvasnunk például Nikodémus evangéliumának szemléletes beszámolóját: hogyan dőlnek le Jézus érkezésére a Hádész bronzkapui; hogyan szabadulnak meg a pátriárkák és próféták; s végül pedig, miként veri Jézus láncra a Sátánt, és adja át Hádésznak, hogy őrizze az ő második eljöveteléig. Az apokrif irodalom legendákra és sokszor fantáziára épülő termékei mindmáig meghatározzák az említett hitcikkely értelmezését.

Jelen dolgozat célja: megvizsgálni, hogyan magyarázta Kálvin János az ellenség iránti szeretetről szóló bibliai tanítást, és a vizsgálat eredményéből levonni a mai etikára néző következtetéseket. A vizsgálódás első szakaszában számba vesszük azokat a szentírásbeli helyeket, ahol az ellenség iránti szeretetről van szó, és ismertetjük, hogyan magyarázta ezeket Kálvin a megfelelő bibliai könyvekhez írott kommentárjaiban. Ezt követően pedig a teljesség igénye nélkül ismertetjük, mivel egészítik ki az eddig kialakult képet azok az Institutióban található szakaszok, amelyekben az ellenség szeretetéről ír.

Nemcsak a római egyházban gyakorolták az ördögűzést, hanem a 11–12. századi megújulási mozgalmakban, sőt a reformátori egyházakban is. Az albigensek egyetlen szentsége a vigasztalás (consolamentum) volt, melyet ördögűzés és kézfeltétel által szolgáltattak ki. A lutheránus egyházban egyre növekvő ellenállások közepette a 18. századig gyakorolták a keresztelés előtti ördögűzést. És arra is van példa, hogy a reformáció helvét irányának követői is – minden valószínűség szerint katolikus hatásra – bizonyos módosításokkal gyakorolták az ördögűzést.

In this short paper I would like to provide a comparative analysis of the passages concerning the passion of the Lord Jesus Christ of the Early Christian confessions (among them the Apostolic Creed1 as well), because these passages are frequently the source of theological misunderstanding and debates. The main question which urged me to do this research had occurred in relation with the Apostolic Creed. How do we say correctly: ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered under Pontius Pilate, was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’ or ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered, under Pontius Pilate He was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’? I shall try to answer this question by analysing the relevant passages of the creeds which were composed in the first six centuries.

By the Sound of a Great Crowd. In this short writing our purpose is to examine the problems of translation and interpretation of Jeremiah 11,16. In this biblical verse the word hmlh has many possibilities of translation. After a short presentation of the biblical background I will examine the Hungarian, English, German, Dutch, French, Greek and Latin translations of this biblical verse, and finally I will present my own translation. At the end of this paper I am going to draw a parallel between the meanings of this image in the Old and New Testament. The Hebrew dictionaries given many meanings of the word hmlh: roaring sound, tempest and crowd. The LXX renders the word hmlh by circumcision, which is grammatically impossible. Hieronymus translates it with loquella, which means speaking. In Calvin’s Latin translation we read sermo, and in an additional note tumultus. In the German translations we can read große (Kriegs-) Getöse, ein großes Geprassel, Mordgeschrei. In the French translations we read about un bruit fracassant and au bruit d’un grand fracas. The Dutch versions translate it either by tempest, or by een geluid van een groot geroep. The majority of the English translations keep the ambivalence of the text, translating the word hmlh with tumult. But Robert Davidson translates it by tempest, and in other less known English translations we find: But I will set you on fire, fire that will blaze with a mighty roar – He has set fire to it, and its branches are consumed with a great roaring sound. Finally I have suggested the following translation: By the sound of a great crowd He has set fire to it. According to this translation the meaning of this biblical passage is changing as follows: the secret sin will be followed by a public punishment – As the thief is shamed when he is discovered, so the house of Israel is shamed (Jer 2,26). As a New Testament parallel we should read John 15,1–8.

God’s blessing. In this short writing our purpose is to set forth the meaning and the biblical roots of the blessing in the Christian liturgy. Many people consider that the blessing is the final action of the Christian worship. Furthermore we witness the depreciation and trivializing of the blessing. But having analysed the meaning of the Greek, Latin and Hebrew words we have to state that blessing is not the final action of the liturgy. Blessing is not the end, but the beginning of the Christian worship. By the blessing God’s name is pronounced over the children of Israel (Numbers 6,27). The history of the world and of mankind has started with God’s blessing. God’s blessing gives us the possibility to maintain our life and to lead a pious life.