Repozitórium index
Szakdolgozat › Berszán László › 2011 › Pages: 59 › Supervisor: Juhász TamásA kreacionizmus eszméje egyszerre több síkon szándékszik az Isteni kijelentést az emberi okoskodás eszközeivel felhígítani, maivá-azaz „divatszerűvé” tenni. A kreacionizmus egy eszmerendszert épít fel, amely különbözik az Isteni kijelentéstől. Ez az eszmerendszer a saját maga igazolására felhasznál tudományos, illetve áltudományos elméleteket, és ezekkel együtt kiemel a Szentírásból olyan részeket, amelyek kézenfekvőek az ő eszmerendszerük igazolására. Mivel hitvallásainkkal valljuk, hogy hitünk alapja Isten kijelentése, ezért szükségesnek tartom e kérdéskört – a kreacionizmust – a kijelentés zsinórmértéke, a kánon alapján megismerni.
Szakdolgozat › Szilágyi Szilamér › 2016 › Pages: 57 › Supervisor: Rezi ElekKommentárok vannak tele a bibliai teremtéstörténet első szavának a magyarázatával, így gyakorlatilag lehetetlen lenne egyetlen szakdolgozat keretei között kimerítően körbejárni a bibliai teremtéstörténet szövegének minden egyes versét. A dolgozat fejezeteinek témáját ilyenformán szubjektív módon választottam meg, azokat a vetületeket helyeztem előtérbe, amelyekről úgy gondoltam, elengedhetetlen szót ejteni, illetve személyes preferenciám is meghatározó volt.