Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 9 of 9 results.
SzakdolgozatMolnár-Mikola Andrea2023Pages: 61Supervisor: Somfalvi Edit

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

PublikációOrosz Otília Valéria20201136Pages: 569--587

Összehasonlítva a két énekeskönyvben fellelhető énekek eredetét, stílusréte­gét, szembetűnő a különbség, különösen az 1921-es énekeskönyvben lévő 19. századi dallamok, illetve a 18–19. századi ad notam énekek mennyisége. A MRÉ szerkezetében viszont a súlypont a reformáció korabeli, valamint a német korál­dallamokon nyugszik, s ezt megközelíti az angolszász és romantikus énekanyag. A többi értékes középkori, barokk és 20. századi énekörökség is jelképes arány­ban van jelen. Amikor énekeskönyv-revízióra kerül sor, nem elég csupán elhagyni kevés­bé használt vagy gyengének minősített énekeket, hanem – amennyiben ezeknek tartalmi, szövegbeli, funkcióbeli szerepe meggyengült – helyükbe újakat szük­séges tenni. Közel negyedszázada megjelent új énekeskönyvünkre is így kell tekintetünk, „nyereségként” kapott énekanyagát pedig újra és újra fel kell fedeznünk és hasznossá tennünk istentiszteleti alkalmainkon.

PublikációSimon János20189Pages: 85--100

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

PublikációZalatnay István20141072Pages: 160--168

Előadásomban három témáról szeretnék beszélni: a Heidelberi Káté szerkezetéről, azután arról, hogy ez miként érvényesül az 1948-as Énekeskönyv struktúrájában, és végül ennek az Énekeskönyvnek a tényleges használatáról.

PublikációDeák Angéla-Vilma20141074Pages: 367--388

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól. Ezt követően germanisztikát és klasszika-filológiát hallgatott Hamburgban és Freiburgban. 1944-ben a freiburgi egyetemen doktorált Szophoklész verseléséből, habili-tációs dolgozatának címe pedig Tacitus és a szabadság (1949, Tübingen). 1950- ben a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője lett, és ugyancsak ebben az évben vált tagjává a hírneves Gruppe47 irodalmi csoportosulásnak. 1963-tól a számára létesített általános retorika és klaszszika filológia tanszék vezetője.

PublikációPéter Éva20161094Pages: 442--443

SzakdolgozatBéres Levente2019Pages: 95Supervisor: Visky Sándor Béla

Az 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai. A második fejezet leíró jelleggel, valamint kritikailag vizsgálva mutatja be az énekeskönyv eszkatológiai tanítását. Mindezek tematikusan rendszerezve vannak, így: jeleneszkatológia, ima-témák, halál, parúzia, feltámadás, utolsó ítélet, örökélet, Isten országa - mennyország. A részletes bemutatást, szakaszokra lebontva, gondolatokban megragadva a harmadik fejezet tartalmazza. E kutatás segédeszközt jelenthet a gyülekezeti szolgálatban: széleskörűen megismerhető általa a jelenlegi, protestáns eszkatológiai tanítás; rendszerezetten áttekinthető az énekeskönyv tanítása az eszkatológiára vonatkozóan; végül egy segédeszközt találhat az olvasó.

SzakdolgozatWagner Henrietta2018Pages: 139Supervisor: Somfalvi Edit

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is. A kérdőívekből kiderült, hogy a megkérdezett 44 gyülekezetnek 27%-a még mindig a régi énekeskönyvből énekel, azaz nem használják az új énekeskönyvet. Emellett sok más érdekes, számunkra igen aktuális, az erdélyi református embert érintő kérdés felmerül a dolgozatban, amely három egymásra épülő fejezetből tevődik össze: az első fejezet az énekeskönyvünkhöz vezető út történelmi hátterét ismerteti, a második fejezetben összehasonlítjuk a régi valamint az új énekeskönyvet, végül, a harmadik fejezetben sor kerül a kérdőívek kielemzésére és kiértékelésére.