Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
PublikációBartha Éva, Horváth Levente2021Pages: 40--63

Az ember az Istennel való együtt járásában létezik („létrejön”, pontosabban identitása ebben „jön létre”), következésképpen mind a lelkigondozó, mind a gondozottja identitása is, antropológiai értelemben (mint szerény kalauz / kísérő a klienssel való együtt-haladása sajátos történetében), e dinamikus reláció kontextusában valósul meg, azaz létezik, és abszolút értelemben ezt nevezhetjük terápiának, illetve bármilyen legitim lelkigondozói intervenció sajátos útjának és a lelki „egészség” teológiailag indokolt helyreállításának (azaz Istenképűségünk eszkatológiailag anticipált helyreállításának). A kliens gyógyulása ugyanígy „jön létre” és válik apró emberi története részévé az „Isten nagy történetének”, és ezzel mintegy a szabadulástörténetnek konkrét részesévé.

PublikációBalogh Csaba20123Pages: 9--36

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?

PublikációBacsó István20191123Pages: 244--268

A ne ölj parancsolat lévinasi interpretációja kétségtelenül érvényes volt, de nemcsak azáltal, hogy reflektált a gondolkodó személyes traumáira, hanem azáltal is, hogy a huszadik század viharai közepette is letisztult, kategorikus imperatívuszként szólalt meg. A lévinasi arc felhívása ma is aktuális, mert szerte a világon több mint 40 háború zajlik, az emberek letiporják egymást, és gyakran úgy mennek el egymás mellett, hogy nem látják meg egymás arcát.

PublikációPetrőczi Éva20191125Pages: 559--566

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

SzakdolgozatHideg István2013Pages: 55Supervisor: Balogh Csaba

E dolgozat során kizárólag azokkal a bibliai versekkel foglalkozunk, ahol a kerub kifejezés megjelenik. A kerub-ábrázolások rengetegében megpróbálok egy rendszerező tárgyalást nyújtani a Biblia olvasója számára.

SzakdolgozatBuryán Szilárd2017Pages: 47Supervisor: Balogh Csaba

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a kutatók hogyan vélekednek az Ószövetség és mítosz kapcsolatáról. Előbb a Genezis 1-ben lévő teremtéstörténet és mítosz kapcsolatát fogom tárgyalni. Ezután, Ezékiel Tírusz elleni jövendölésében lévő mitikus elemeket fogom megvizsgálni. Végül, a Dániel 7-ben lévő mitikus elemeket fogom elemezni.