Repozitórium index

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.

Az erdélyi (vallásos) ember máig tabuként kezeli azokat a kérdéseket, amelyek szexualitásával kapcsolatosak, még a „szex” alapú szavak kimondásától is borzong, áttetsző titoklepelbe próbálja burkolni annak reményében, hogy utódai is csak akkor kívánnak e sejtelmesség mélyére nézni, amikor elég érettekké válnak hozzá, és akkor is a lehetető legdiszkrétebben. Még rizikósabb lépés az, amikor egy hagyományaiba ágyazódott erdélyi unitárius vagy más felekezetű embert a Biblia és a szexualitás kapcsolatáról kérdezünk. Az átlagember számára a téma kimerül Ádám és Éva „bűnbeesésében”, és még csak fel sem merül bennük, hogy ez a teremtésmítosz a „legkönnyedebb” hangvételű történetek közé tartozik azok közül, amelyeket a Biblia lapjain olvashatunk.