Az alázat mint vallási erény az Ószövetségben

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével. Az elemzés rámutat arra, hogy az Ószövetségben az alázat nem gyengeségként, hanem spirituális és erkölcsi erőforrásként jelenik meg, amely szorosan összefonódik az istenfélelemmel, a vezetői felelősséggel, a bűnbánattal és a társadalmi igazságosság kérdéskörével. A dolgozat végkövetkeztetése szerint az alázat dinamikus természetű erény, hiszen egyszerre válasz az isteni megszólításra, az önkorlátozás etikai aktusa, valamint a közösségi hűség kifejeződése.