Repozitórium index

A Református Főkonzisztórium kérésére a kézdi egyházmegye is összeállította az 1780 és 17847 közötti időszak mesteri jövedelmeit. A konskripciót az előre megadott minta alapján latinul állították össze. Az iskolai felmérésekben első helyen az iskolába járó fiúk és lányok számát közlik, külön megjegyezve azt, ha volt a településen olyan gyermek, akit a tanító ingyen tanított.

A leendő lelkészek kiválasztása, oktatása és beiktatása mindig a tanárok, a lelkészek és az esperesek feladatkörébe tartozott. A tanárok és a lelkészek azzal a felelősséggel is tartoztak, hogy kiszemeljék azokat az értelmes és tehetséges tanulókat, illetve gyülekezeti ifjakat, akiket a felsőoktatás felé lehet irányítani, hogy ott elsajátíthassák a lelkipásztori szolgálathoz szükséges ismeretek és készségek alapjait. Ami az ismerteket illeti, a szokásos bibliai és teológiai művek megismerése mellett el kellett sajátítaniuk a latin nyelvtant, a dialektikát és a retorikát, a középfokú oktatás befejezése után pedig egyetemi szinten is el kellett mélyíteniük mindazt, amit korábban tanultak. A lelkészi pályára jelentkező ifjaknak előbb segédlelkészekként kellett elsajátítaniuk a szükséges gyakorlati készségeket a rendes lelkészek irányítása alatt, és csak ezután szentelték fel őket rendes lelkészekké egy gyülekezetben.

Basirius az a sokaknak ellenszenves intrikus személy, akiben a magyarországi és erdélyi közvélemény – számos tudományos publikáció és szépirodalmi mű hatására – mindmáig sem lát mást, mint Apáczai Csere János vetélytársát és tönkretevőjét, és 1655. szeptember 24. szomorú napjának főszereplőjét, aki a lenyakazott I. Károly angol király udvari papjaként potenciális királygyilkosokat látott és láttatott a korántsem vérszomjas erdélyi és magyarországi puritánokban, többek között a minden ízében lelki ember és elkötelezett pedagógus gyulafehérvári professzortársában, a politikával egyáltalán nem foglalkozó Apáczaiban is. A korábban lefordított és elemzett Basirius-levelek után most két olyan, nagyon sokrétegű episztolát szeretnék bemutatni, amelyek Erdély és a Rákócziak végnapjaiba vezetnek el bennünket. 

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

Pünkösd szintén mozgó ünnep, mely ötven nap után követi Húsvétot. Rendszerint május 10 és 13 között ünnepeljük. A keresztény egyház ezen a napon a Szentlélek eljövetelét ünnepli. A Szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel, harsonákkal utánozták. A „tüzes nyelveket” pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. Annak jelképeiként a csíki falvakban fehér galambokat röpítettek szabadon a mise alatt.

Húsvét mozgó ünnep, minden esztendőben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapon tartjuk. Erre az időpontra a niceai zsinat rögzítette. Éppen ezért évente rendszerint március 22. és április 25. között ünnepeljük. Húsvét a tavasz legjelentősebb ünnepe, ezért struktúrájában nemcsak keresztény elemeket találunk, mivel számos régi, mágikus, pogány kori európai termékenységvarázsló és tavaszköszöntő szokáselemet is magához vonzott. Az erdélyi magyar húsvéti szokáskör legjellegzetesebb szokáselemei a következők: passiójátékok, tűz-, étel- és vízszentelés, határkerülés, zöld növényi szimbólumok állítása, locsolás, tojásajándékozás, rituális testvérré fogadás stb.