Repozitórium index
A szeretet kultúrájában mindenkit szívesen látunk, hogy ebben az országban éljen. Biblikateológiai megfontolások a Józsué 2,1–21-hez
Publikáció › Katanacho Yohanna › 2024 › 117 › 3 › Pages: 244--251Yohanna Katanacho az izraeli zsidó (őslakos, illetve telepes) honpolgár, valamint a többi (idegenként besorolt) őslakos egymáshoz való viszonyulását taglalja cikkében. Gondolatainak középpontjában az ország egyenjogú birtoklásának kérdése áll. Nézete szerint a zsidók eredetileg Isten szövetségének, közelebbről szeretetének és irgalmának köszönhetik földjüket, nem pedig hadi sikereiknek. Írásában kimondatlanul is hangot kap ama deuteronomiumi kijelentés, amely szerint a nép az Úrtól kapta az országot lakóhelyül. Az ország birtoklását biztosító jogcímet Ezékiel könyvéből vezeti le (33,23–29). Érvelése rendjén elutasítja a másodrendű állampolgár besorolást, ahova a politikum nem zsidó állampolgárokat utalja. Megnyugtató megoldásként a szerző az etnikai, illetve vallási-multikulturalitás bevezetését javasolja.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 785--812Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.
Publikáció › Kurta József Tibor › 2015 › 1 › Pages: 245--252A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.
Publikáció › Balogh Csaba › 2015 › 1 › Pages: 231--243A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2015 › Pages: 978A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.
Nagy Péter, a tudós tanár, irodalmár, egyházát újjászervező püspök. Születése kétszázadik évfordulójára
Publikáció › Gaal György › 2019 › 112 › 3 › Pages: 284--308Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 166--181Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2008 › Pages: 279Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.
Szakdolgozat › Orbán Attila › 2020 › Pages: 50 › Supervisor: Balogh CsabaDolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.