Repozitórium index
Publikáció › Balogh Csaba › 2013 › 24 › 6 › Pages: 243--252Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk. Mindeközben azonban szakmai fórumokon, teológiai vitákban, gyülekezetekben, baráti beszélgetésekben, egyházi sajtóban, elektronikus levelezőlistákon megjelenő Ószövetséggel kapcsolatos negatív megnyilvánulások jelzik azt, hogy bár a téma nem újszerű, mégis igen aktuális marad.
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2018 › 111 › 1 › Pages: 7--24A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 82--90A menny és a föld között nem mérhető a távolság, az örökkévalóság és az idő más létkategóriák, látóterünkből kiesik valami, amit láthatatlannak nevezünk. Misztikus átéléssel próbáljuk magunkhoz kapcsolni a mennyeit, az örökkévalót, a láthatatlant, ez adhat boldogságot, de a megismerés bizonytalan, szubjektív marad.
Publikáció › Kállay Dezső › 2006 › 32 › 3 › Pages: 117--131Deißmann a misztika lényegét és típusait még alaposabban kidolgozta, a páli Krisztus-misztikát az apostoltól kölcsönzött két kifejezéssel írja le: Krisztus Pálban (bennem), Pál (én) Krisztusban.Pál apostol szavainak titokzatos mélyégétől lenyűgözve az „élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” paradoxonja, a keresztyén lelki megtapasztalás legtöbbet idézett mondatává lett. Ebben az egyetlen mondatban sűrűsödik össze a Krisztusra néző és a Krisztussal eltelt szív édes gyönyörűsége, csillapíthatatlan szenvedélye; az a megmagyarázhatatlan, titokzatos megragadottság, mely az „él benne a Krisztus” nyilatkozaton kívül alig képes még valamit mondani önmagáról.
Szakdolgozat › Lőrincz Ágoston › 2017 › Pages: 65 › Supervisor: Balogh Csaba„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - olvassuk Józsué 18,10-ben. Az ókori világban az adminisztráció a mai értelemben fejletlen volt, az ember nem találkozott lépten-nyomon bírósággal, amely ügyes bajos dolgait eldönthette volna. Ezért szükség volt olyan rendszerre, amely ezt a hiányosságot pótolta. Talán ez indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten is. Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. Józs 18-ban a sorsvetés JHVH akaratának kifejeződéseként jelenik meg. Az a tény, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik az azt jelentette, hogy a föld úgy került elosztásra, ahogyan azt JHVH szerette volna. A sorsvetésnek tehát egyúttal kijelentés, isteni döntés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi.
Szakdolgozat › Gábor Tímea › 2018 › Pages: 51 › Supervisor: Balogh CsabaAz ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?