Nők és az isteni kijelentés kapcsolata az Ószövetségben

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása? Ezek azért fontos kérdések, mert egy patriarchális társadalomban, amilyen az ókori Izrael is volt, nem magától értetődő az, hogy nőknek is volt közéleti szerepük, és olyan feladatokat láthattak el, amelyek inkább a férfiak hatáskörébe tartoztak, pl. a bírói, királyi, prófétai státusz. Egyszóval a közösség vezetése férfiak kiváltsága volt. Mégis azt látjuk, hogy nők is lehettek hordozói az isteni üzenetnek. Jahve őket is megszólította, ezáltal az isteni szó közvetítőivé válhattak.