Repozitórium index

Stanley Hauerwas (szül. 1940) Amerikai Egyesült Államokbeli kortárs teológus. Ekkléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.

After the First World War, the Hungarians in Transylvania were faced with a new situation. However, in spite of the initial difficulties and challenges, the change of the external empire and the change of the internal empire became inevitable. The passivity of the early years was gradually replaced in the 1920s by active politicking, self-determination and path- finding. The churches, and in Transylvania in particular the Transylvanian Reformed Church and its leading leaders and thinkers, played a significant role in this search for a new way forward. As Dezső László put it, “In the nation we find the fullest and most organic unity of quantity and quality, of matter and soul, of state and church”.

Ebben a tanulmányban a bűn közösségi dimenziójának bibliai és keresztyén etikai sajátosságait igyekeztem felvázolni néhány, a téma szempontjából relevánsnak tekinthető bibliai szöveg és terminus vizsgálata által. A közösségi bűn fogalmának meghatározása és kritikája elsősorban német talajon valósult meg a világháborút követő politikai, filozófiai, jogi és teológiai viták során. A fogalom lényegét kifejező koncepció, amely szerint az egyén vagy egy kisebb csoport bűneiért, az egész közösség bűnösnek tekintendő, számos nérói cselekménynek adott szabad utat: diktatúrákhoz, haláltáborokhoz, háborús bűnökhöz, koncepciós perekhez és megtorlásokhoz szolgáltatott legitim ideológiai alapot. Érthető tehát, hogy a kollektív bűn fogalmának 20. századi definíciója mind jogi, mind pedig morális szempontból tarthatatlan, ugyanakkor a fogalom mögött megbúvó egyes gondolatok a Szentírástól sem idegenek.

Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy vezessek fel három párhuza- mosan zajló előadást. Ezek az előadások – az előadók és a hallgatók reménysége szerint – összetalálkoznak, összeérnek majd. Szóval az a feladatom, hogy ráhangoljam a tisztelt kollégákat ezekre a párhuzamos előadásokra. A rendelkezésemre álló félórát arra használom, hogy vitatkozzam egy nyolcvanéves híres-hírhedt szöveggel, amelyet Makkai Sándor írt 1937-ben. Ez az írás a lelombozó Nem lehet címet viseli (mármint nem lehet kisebbségiként létezni), és annak idején szó szerint kiverte a biztosítékot az erdélyi értelmiségiek körében.

Egy bezárt szoba előtt állunk, amelyben az egész világot érintő események jelei történnek: harsonák jelzik a végidőket, sátáni erők pusztítanak, ellene angyalok viaskodnak, királyi székek dőlnek meg, de a mennyei háttérben a választottak megmaradnak, végül győz Júda oroszlánja, a Bárány trónol, s a mennyből leszáll az új Jeruzsálem. Ezt éli át János, a látó, és írja le Urának parancsára. Ott benn az események nem csupán történnek, hanem már megtörténtek, ott benn együtt van a jelen és a múlt, de a kívülálló hívő embernek, a tudósnak, a művésznek jövőként kell megélnie. Ennek a jövőnek viszont üzenete van a jelen számára, s mert ez így van, ezért lehet a könyv textusgyűjtemény, s mint ilyen, akár lelkigondozói irat is. Értjük? Nem igazán, mert a szoba kulcsa ezelőtt kétezer esztendővel elveszett. A szimbólumok sokasága rejtély, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy szimbólumrendszerről van szó, mert a jeleknek sokszor önálló jelentésük van.

Mesteri dolgozatomat négy egységre tagoltam. Az első egység a Szocialista Államról szól Nicoale Ceauşescu vezetése alatt. Először is szükségesnek a szocializmus és kommunizmus meghatározását. A továbbiakban pedig arról írtam, hogy hogyan állt át Románia a Szövetségesek oldalára, hogyan került kormányra Nicoale Ceauşescu, milyen volt az ország külpolitikája és belpolitikája (gazdaságpolitikája, társadalompolitikája) a kommunizmus évei alatt. A második egységben a Szocialista Állam magyarságpolitikájáról és egyházpolitikájáról írtam. Ez utóbbinál külön tárgyaltam a Román Ortodox Egyházat, a Román Görög Katolikus Egyházat, a Romániai Református Egyházak életét. A Romániai Református Egyházak életében különösképpen a püspökválasztásokról számoltam be. A harmadik egységben kiemeltem azokat a fontosabb határozatokat és beszámolókat, amelyekkel az átírás alatt találkoztam. Végül a negyedik egységben található az Igazgatótanács jegyzőkönyveinek átírása az 1974-es és 1975-ös évekből.