Repozitórium index
Szakdolgozat › Bajnai Balázs › 2022 › Pages: 73 › Supervisor: Papp GyörgyA Szentírásban található ördögűzési történetek igencsak megmozgatják az emberiség fantáziáját, mind a mai napig. A téma sok kérdést felvet, mint például a gyógyítások szerepét, akkori értelmezését, sőt az is kérdés, hogy hogyan vélekedjen a mai ember az ördögűzés témájáról. A dolgozatomban éppen ezért a számos hasonló evangéliumi történet közül egyet, a gadarai megszállott meggyógyításának történetét vizsgáltam meg Márk evangéliuma alapján, majd követtem annak recepcióját a pre-niceai óegyházi korszakban. Mai bibliakutatók az ézsaiási "új exodus" jeleit vélik felfedezni a történetben. Az óegyházban számos üdvtörténeti következményt vezettek le Jézus Krisztus efféle gyógyításaiból. A történetet analógiaként használták fel igehirdetésekben az ember esendőségére nézve Isten nélkül és az Isten hatalma alatt végbemenő élet közötti kontraszt kiemelésére.
Publikáció › Czire Szabolcs › 2018 › 9 › Pages: 7--34A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2020 › 113 › 2 › Pages: 165--172A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 71--75Az egész levél vezérszava az evangélium (9-szer fordul elő), az élet beszéde (2,16. v.), amelyet Pál oltalmazott (1,7. v.) s amelynek hirdetésében a filippiek részt vettek (1,5. v.). Az 1,27 szerint ehhez méltóan kell a gyülekezet tagjainak élniük, ami a textusban olvasható engedelmességet jelent.