Repozitórium index
Publikáció › Geréb Zsolt › 2019 › 10 › Pages: 79--94Pál apostol mindkét Thesszalonikai levélben hivatkozik az apostoli hagyomány átadására és átvételére. Milyen felvilágosítással szolgálnak ezek a hivatkozások az apostoli tradíció jellegzetes vonásaira nézve? Formailag és tartalmilag mennyiben hasonlított e folyamat a korabeli bölcseleti és vallási irányzatok tanítói gyakorlatához, illetve mennyiben tért el azoktól? Milyen témakörben hivatkozik az apostol a hagyományozás folyamatára? Milyen szerepe van a tradíciónak az igaz hit kialakulásában? Vajon a szóbeli és írásbeli hagyományra történő hivatkozás (2Thessz 2,15) alátámasztja-e a római katolikus egyháznak a tradícióról alkotott felfogását, vagy igazolja-e a protestáns egyházak tanítását? Ezekre a kérdésekre kívánok felelni az első és második Thesszalonikai levél vizsgálata rendjén.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2020 › 113 › 2 › Pages: 165--172A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 71--75Az egész levél vezérszava az evangélium (9-szer fordul elő), az élet beszéde (2,16. v.), amelyet Pál oltalmazott (1,7. v.) s amelynek hirdetésében a filippiek részt vettek (1,5. v.). Az 1,27 szerint ehhez méltóan kell a gyülekezet tagjainak élniük, ami a textusban olvasható engedelmességet jelent.