Repozitórium index

Ezen dolgozat azt ismerteti, hogy milyen terápiás közösségei vannak a magyar református egyháznak, ezek a közösségek milyen intézményi rendszerbe tagolódnak bele és milyen terápiás módszerekkel működnek. Valamint, azt vizsgálja, hogy ezeket a terápiás módszereket hogyan lehetne hasznosítani a gyülekezetekben gyülekezetépítés céljából. A dolgozatban a magyar református egyház három számottevő rehabilitációs intézményét ismertetjük. Többek között az intézmények történetét és módszerét, valamint azt, hogy az intézményeknek milyen erősségeik, lehetőségeik, gyengeségeik és veszélyeik (ún. ,,SWOT analízis”) vannak. Ezen tulajdonságokat interjúk segítségével elemeztük, amelyeket az intézmények vezetői, munkatársai, és jelenlévő kliensei beszámolói és meglátásai alapján gyűjtöttünk össze. Ezt követi egy összehasonlító elemzés, amelyben a három fent nevezett intézmény összehasonlítását végeztük el.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A Heidelbergi Káté magyarázása szószéken vagy katedrán ma már alig van gyakorlatban Magyar Református Egyházunkban. A kátémagyarázatra, a kátéprédikációra manapság már alig találunk példát egyházi kiadványaink sorában, s talán egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány jelent meg az utóbbi száz esztendőben. Igaz, korábban sem jelent meg több kátémagyarázat, de sokat legalább kézzel másolt formában terjesztettek, mert a lelkipásztorok és tanárok századokon keresztül igényelték az újabb kátémagyarázatokat.

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója.

Ez a könyv tulajdonképen kísérlet, amelyet eredetileg egy gyakorlati szükség váltott ki. A kolozsvári teológiai fakultás egyik módszeres értekezletén merült fel az a gondolat, hogy a teológiai hallgatók számára szükséges lenne gondoskodni arról, hogy teológiai tanulmányaik és az egyház jelen élete kérdései között a kapcsolat világosabban álljon előttük, hogy azok, akik a teológiai tanulmányok folyamán megismerkednek az Ige szolgálatának alapvető követelményeivel, lássák azt is, hogy ez a szolgálat milyen feladatokat állít eléjük abban az egyházban, ahol szolgálnak, annak mindennapi életében, a világban elfoglalt helyzetében s azokban a gyülekezetekben, ahol az Igét hirdetniök kell.