Repozitórium index
Publikáció › Balogh Csaba › 2015 › 1 › Pages: 231--243A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.
Publikáció › Koppándi Botond Péter › 2015 › 108 › 2 › Pages: 117--136A dolgozat a történeti Jézus-kutatás „legújabb” eredményeit ismerteti röviden, illetve olyan Jézus-portrékat próbálok számba venni, amelyek sokszor kedvezőnek, máskor „meredeknek” hangzanak még a szabadelvűnek mondott „unitárius fül” számára is. Célom pedig az, hogy inkább a magam számára igyekszem egy kis világosságot gyújtani e vitatott és ellentmondásos Jézus-kutatás területén.
Publikáció › Kustár György › 2016 › 109 › 2 › Pages: 127--159Amikor a 20. század elején a teológiai gondolkodásban újra felmerül a történeti módszertan problematikája és az a kérdés, hogy milyen horderő tulajdonítható a kritériumrendszernek és annak a módszertannak, amelyek a bibliai szövegek elemzését hivatottak végezni, Rudolf Bultmann teológiája és kérdésfeltevésének módja kifejezett élességgel fogalmazza meg az előzetes megértés kérdéskörét. Teológiájának elemzése azzal a problémával szembesít, amely mára már közhelyszerűvé vált: a teológia és az általa alkalmazott konszenzuson alapuló metodológia olyan előfeltevésekkel terhelt, amelyek befolyásolják a Szentírásból nyerhető képet. Bultmann úgy képes hatályon kívül helyezni saját előfeltevéseit, hogy mindaz, amit meg lehetne fogalmazni, visszahúzódik a döntés pillanatában. Így az üzenet, és ezzel együtt mindaz, ami Istenről elmondható, kimondhatatlanná válik — a cselekvés megvalósítására irányuló puszta felszólítássá. Ez a cselekvés egyszerre a hit, a döntés és a szeretet tette.
Publikáció › Bekő István Márton › 2018 › 111 › 4 › Pages: 375--396Az angolszász nyelvterületen reader response criticism néven ismertté vált szempont a Rezeptionsästhetik, illetve Rezeptionskritik formában jelenik meg a német exegetikai irodalom- ban. Magyar nyelvterületen az olvasóközpontú, olvasó szempont szerinti fogalomhasználat vált általánossá. Irányadónak tekintem M. Mayordomo bázeli újszövetséges javaslatát, hogy a teológiában tanácsos lenne a recepciókritika használata, amely nem a recepció/befogadás kritikáját, hanem a recepció vizsgálatát jelenti.
Publikáció › Kállay Dezső › 2004 › 30 › 3 › Pages: 157--159Amint a cím alapján már sejthető, Geréb Zsolt jelen munkájában arra törekszik, hogy a két thesszalonikai levél tanítását egyetlen egységbe fogva, igei üzenetként tárja azt az olvasó elé.