Repozitórium index

Korunk globális jellégének elengedhetetlen velejárója Nyugaton, Európában a keleti vallások – elsősorban a buddhizmus – egyre gyorsabb terjedése. A velük való párbeszéd egyik legkomolyabb akadálya a közös, semleges fogalomkincs hiánya – vagy éppen a többletjelentést hordozó speciális fogalmak egymásnak való óvatlan megfeleltetése. A tanulmány elsődleges célja, hogy egy olyan átfogó üdvösségfogalmat definiáljon, ami a keresztényeknek sem idegen, és megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy ez missziós terepen milyen nyitási lehetőségeket kínál.

Dolgozatomban egy olyan kortárs teológiai irányzatot kívánok röviden bemutatni, amely az elmúlt két évtizedben meglehetősen nagy visszhangot keltett angolszász akadémiai körökben, de amellyel ismereteim szerint ez ideig magyar nyelvterületen még senki sem foglalkozott. Előbb ennek alapszempontját, névértelmezését, irodalmát villantom fel (I), majd öt olyan markáns gondolatkört vázolok, amellyel gyakran találkozunk az irányzaton belül (II), végszóként pedig e tanulmány címét értelmezem (III).

Az ótestamentumi történetek közül Ábrahám áldozata az egyik legismertebb elbeszélés. Az elbeszélés tulajdonképpeni témája a hit próbája. A próbát jelentő gyermekáldozat kérdése nemcsak a kananeita eredetű judaista hagyományban található meg, hanem a görög mitológiában is. A Trója ellen hadra kelt görög sereg nem tud elindulni a szélcsend miatt. Előbb ki kell engesztelniük Artemisz istennőt Iphigeneiának, Agamemnon fővezér lányának feláldozásával. Az apának gyötrődései ellenére is meg kell hoznia ezt az áldozatot a cél érdekében, de a szörnyűség végül mégsem történik meg, mert Artemisz kicseréli a leányt egy szarvassal.

Miloš Alexander Bazovský, a szlovák festőművészet egyik kiemelkedő alakja 1950-ben készítette az Ahasvér címet viselő festményét (33,7 × 24 cm). Ez a kép hátulról ábrázol egy emberi alakot, amint vándorbottal a kezében, félvállra vetett kabátjával, fáradtan ugyan, mégis egyenletesen lassú tempóban halad befelé a képen megjelenített tér mélységébe, amelynek végtelenségét a sötét égen világító hold hangsúlyozza.

20. századi művészetben az 1912. év fordulópontot jelentett. Az 1884 júliusában létrejött párizsi Salon Indépendants kubista műveket mutatott be, köztük Marcel Duchamp (1887–1968) Lépcsőn lemenő aktját. Csodálattal, de ugyanakkor értetlenséggel fogadták ezt a művet, de aztán belenyugodtak, hogy „ilyennek is csak lönni köll”, mert hát a festészet új utakat keres. A festmény címe egyáltalán nem okozott fejtörést, mert egy aktot ábrázolni nagyon érdekes feladat, különösen úgy, hogy éppen egy lépcsőn megy le, hiszen a dinamikus mozgás megjelenítését kell térben és időben megoldani. Pedig ettől eltekintve, de ezzel együtt a lépcsőnek is megvan a maga sajátos jelentése a képzőművészet történetében.

Mi, erdélyiek nem tudunk megszabadulni egy bizonyos térképszemlélettől, mert a természetes határok (Kárpátok) és a mesterségesek (trianoniak) befolyásolták életünket, nem utolsósorban a kolozsvári Teológiáét. Eltekintve attól, hogy a 16. században az ország háromba szakadt, minket háromszor lépett át a határ: az első világháború után Erdélyt Romániához csatolták, Kolozsvár 1940-ben visszakerült az anyaországhoz, majd 1945 után újból Románia része lett. Azzal, hogy elszakítottak természetes életközegünktől, végvárrá és peremvidékké váltunk.1 Végvárrá, mert mi lettünk a nyugati keresztyén világ legkeletibb teológiája, ahova a szellemi áramlatok csak szivárogva érkeztek el, s peremvidékké, ahol a keleti bizantinizmussal és a babonaságig elmenő miszticizmussal szemben védekeznünk kellett. Így teológiai akadémiánk lelki-szellemi szigetté vált. Az utolsó, majdnem száz esztendő alatt ezt a „földrajzot” meg kellett tanulnunk.

Ez a tanulmány Krassófüzesi Református Egyházközség történetébe nyújt betekintést.

Ez a tanulmány Bégamonostor történetét írja le.

A török előtt Magyarország legnépesebb, magyarok által lakott vidéke a Temesköz volt. Elnéptelenedésére, majd népességének kicserélődésére a török uralom több mint másfél évszázada alatt, illetve az utána következő csaknem ugyanannyi ideig tartó osztrák fennhatóság alatt került sor. A kiegyezéstől az első világháború befejezéséig egy füzér telepesközség jelenik meg a Béga mentén, Lugos és Facsád között. Az akkori vezetőség bölcsen gondolta, hogy egy-egy helyre azonos vallásúakat telepít, ha nem is mindig egy ugyanazon helyről. Az államilag támogatott telepes falvakat harminc évvel megelőzve, Bunyaszekszárd az elvándorlóktól saját pénzen megvásárolt birtokokra épült.