Repozitórium index

În Vechiul Testament, Regatul de Nord este adesea considerat o regiune vinova-tă în care poporul s-a îndepărtat de Dumnezeu. Cu toate acestea, este notabil faptul că în descrierea întemeierii cultului din 1 Împărați 12, zeul venerat nu este numit, ci doar definit prin faptul că el a fost responsabil de exod. Un alt aspect deosebit de important este că acest cult nu era centralizat, ci Ieroboam a ridicat altare pentru această divinitate în întreaga țară, inclusiv, foarte probabil, în capi-tală, Samaria, unde exista un templu pentru această divinitate. Bazându-ne pe faptul că exodul este atribuit în toate textele lui Iahve, zeul venerat în Israel nu poate fi altul decât Iahve. El era zeul național și dinastic, inclusiv în Regatul de Nord. Acest lucru este susținut de prezența elementului teoforic iahvist în majo-ritatea numelor regale. Cu toate acestea, cel mai probabil erau tolerate și alte zeități canaanite. De exemplu, regele Ahab a introdus altarul lui Baal în templul lui Iahve.

Philónnál a próféták, prófécia szavak jelentéstartalmát nem választhatjuk el az inspiráltság kérdésétől. Művei alapján egyértelmű ugyanis, hogy gondolkodásában ez ugyanazt az Isten kijelentését közvetítő állapotot jelöli. Az inspiráltság, eksztázis legmagasabb formája a prófétálás, amikor az ember többé nem ura saját értelmének, hanem Isten kisajátítja magának az embert és a Lélek használja hangképző szerveit. Ebből adódóan Philón szóválasztása a prófétálás jelenségére vonatkozóan alapvetően a nem bibliai görög nyelvből származik.

Lehetetlen arra nem eszmélni, hogy Jeremia kora az ótest.-i vallástörténet kulcsa. Csak aggodalmak között lehet mérlegre tenni e kort, mert az itt beállott fordulópont ismerete nélkül, rejtély marad előttünk az egész ótest.-i vallás. És ép ez a kor hivatott arra, hogy a személyiség, a próféta, Jeremia alakjának megragadó háttere legyen. Minél mélyebben járunk itt, annál inkább érezzük, hogy e prófétát nem a kora termette, hanem az Isten preadestinálta a népek fölé, hogy meg ne értse őt kora teljesen, ő meg ne értse korát, ne is könyörögjön. a népéért, ne tudjon remélni a legreménykedőbb korban sem, hanem, gyomláljon, irtson, pusztítson, romboljon, zokogjon, kétségbeessék s élepedt szívvel mégis építsen és plántáljon.

Paul Ricœur utolsó nagy munkája, a 2000-ben megjelent La mémoire, l’histoire, l’oubli a következő kérdéskörrel foglalkozik: „a múlt reprezentciója az emlékezet és történelem szintjén, a felejtés kockázatának árnyékában”, avagy „egy hiányzó dolog jelenvaló reprezentációja”. Ennek legpregnánsabb képi megjelenítését és drámai sűrítését a szerző a wiblingeni kolostorban (Ulm) megpillantott szoborkompozícióban véli felfedezni. Bennünket azonban nem az így jelzett általános történetfilozófiai kérdésfelvetés érdekel, hanem az a speciális etikai és hermeneutikai perspektíva, amelybe Ricœur elhelyezi ezt a problematikát.

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?

Fontosnak látom összesíteni és papírra vetni a törvény által biztosított lehetőségeinket és kötelességeinket. Elsősorban azokra gondolva teszem ezt, akik kevésbé otthonosak a törvények, rendeletek és a jogi szabályozások területén. Ezt a tanulmányt tehát elsősorban nem jogtudósok számára írtam, hanem azon lelkészek, könyvelők, gondnokok, felügyelők, titkárnők (vagy titkárok), esetleg önkéntes gyülekezeti munkások számára, akik akarva akaratlanul adózási vagy más szervezeti kérdésekben felekezetük belső struktúráit képviselve járnak el. De gondolok azokra is, akik a teológiai képzés során az egyházak adózásának és szervezetiségének gyakorlati kérdéseit szeretnék áttekinteni. Az adózás területének megértése érdekében előbb az egyházak hivatalos működésének törvényi szabályozását fogjuk megvizsgálni.

Mivel egyházi jogalkotásunk a mai napig adós a pénzügy- és számvitel szabályozásának kidolgozásával, és mert az állami könyvviteli szabályozás olyan mértékben fejlődik, hogy azt gyakran még a szakembereknek is nehéz követniük, kívánatos az egyházak esetében alkalmazandó könyvviteli szabályozás áttekintése. Emellett szükséges ezeknek a jogszabályoknak a kiegészítése belső egyházi törvényeinkkel, illetve az egyházi szokásjoggal. Ezt a tanulmányt elsősorban azoknak a lelkipásztoroknak ajánlom, akik az egyházi számvitellel munkájuk során naponta találkoznak. De használhatják azok a lelkipásztori pályára készülő teológiai hallgatók és gyakornokok is, akiknek elkerülhetetlenül meg kell ismerkedniük a könyvvezetés és pénzügyvitel szabályaival.

Az elmúlt év utolsó számában indított tanulmánysorozat első része a Romániai Református Egyházra vonatkozó pénzügyi és számviteli jogszabályokat és a pénzügy, illetve számvitel általános alapelveit ismertette,1 ebben a részben pedig a számviteli szabályok gyakorlati vonatkozásait tekintjük át, és igyekszünk bővebben kifejteni a lényegi kérdéseket, de érinteni fogjuk az azokat a rendelkezéseket is, amelyek a kevésbé relevánsak az egyházakra nézve.