Repozitórium index

Ebben az írásban igyekszünk feltárni a földművelés és a hagyományos falusi életmód teológiai dimenzióit. A legföldibb foglalkozásnak több köze van az éghez, mint gondolnánk. A földet művelni és őrizni a lehető legemberibb dolog, ugyanakkor Isten egyik első parancsának teljesítése. A teremtett világhoz való viszonyunk összefügg az Alkotó iránti kapcsolatunkkal. A föld élete és egészsége elválaszthatatlan a mi életünktől és egészségünktől. Ezek fényében igyekszünk megfogalmazni a felelősség, az élhető körülmények és az örömteli, teljes élet teológiai irányvonalait, valamint konstruktív párbeszédet indítani korunk és minden kor egyik legalapvetőbb kérdésében.

A rabbinikus és a korai keresztény iratok párhuzamosságait többnyire megmagyarázhatjuk a közös gyökereikkel és a közös ellenséggel. Van azonban egy olyan terület, amellyel kapcsolatban a Szentírás semmiféle iránymutatással nem szolgál, ez pedig a látványosságok kérdése, ennek ellenére ugyanazt a bibliai helyet (Zsolt 1,1) használják, amikor a pogány látványosságok ellen érvelnek. Ez lehet egy intenzív eszmecsere eredménye, de visszavezethető egy közös, szóban hagyományozott forrásra is.

Ez a rövid tanulmány a siratóénekek rendszerezése és formai kapcsolatuk tekintetében fogalmazott meg néhány észrevételt. A siratóénekek mint a gyász kifejezési formái, ha nem is jelentős mértékben, de egyaránt megtalálhatóak az Ószövetség történeti, prófétai és tanítói könyveiben, tehát szorosan hozzátartoznak az ószövetségi zsidó nép történelméhez. Az általunk használt kutatási eredmények a következőre engednek következtetni a qínáh-strófával kapcsolatban: az ószövetségi irodalomban megtalálható két dávidi gyászének nem szolgáltat példát arra, hogy a siratóénekek formái a korábbi keletkezésű gyászénekek formáit követik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a qínáh-strófának prófétai irodalomban való használata nem a zsidó gyászénekek formájára vezethető vissza, csupán azt, hogy ezt az Ószövetség anyagából egyértelműen nem lehet kimutatni.