Repozitórium index

Zsengellér József (1966) teológus, hebraista, református lelkész, korábban tanszékvezető professzor a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékén és a Károli Gáspár Református Egyetem [KRE] Hittudományi Karának [HTK] Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékén, a KRE HTK korábbi dékánja és a KRE korábbi rektora; a Dunántúli Református Egyházkerület kutatója, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem professzora, a Magyar Hebraisztikai Társaság alapítója és elnöke. Kutatási területei: Izráel vallástörténelme; a perzsa és hellenisztikus római kor izraeli történelme és irodalomtörténete; az Ószövetség szöveg- és kánontörténete; a szamaritánusok korai története, vallása és irodalma; a reformáció és az Ószövetség, valamint a héber nyelv kapcsolata; a 19. századi, kora 20. századi zsidó-keresztyén viszonyrendszer.

Geréb Miklós (Tasnád, 1984) református lelkipásztor a Kolozsváron Protestáns Teológiai Intézetben végezte teológiai tanulmányait (2002–2007), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karán szerzett magiszteri oklevelet (2008–2009). Jelenleg a BBTE doktorjelöltje. Kutatási területe: a 19. századi liberalizmus, liturgika és egyházzene. A liturgikát és egyházzenét népszerűsítő írásai folyamatosan jelennek meg a Harangszóban és a Református Zenei Kalendáriumban.

Emlékirat az Erdélyi Evangéliumi Református Egyházi Főtanács megbízásából, hivatalos okmányok nyomán összeállítva.

A fiatalság a jövő gyülekezete – sokat hangoztatott szlogen ez egyházi körökben, főleg akkor, amikor az ifjúsági munka kerül a figyelem középpontjába. Magyar református egyházunk legkényesebb és talán egyik legvitatottabb területe az ifjúsággal való foglalkozás. Számos erdélyi gyülekezetben óriási probléma a fiatalok távolmaradása az istentiszteleti közösségektől, és egyáltalán az egyházi élettől. Ebből kifolyólag egyre többször kerül terítékre az ifjúsági munka kérdése.

A zsidó Peszach, a három nagy zarándokünnep egyike. Az Ószövetségben olvasható rendelkezéseket ismerjük, tanuljuk, de arról, hogy a mi húsvétunk miként alakult a Kánon lezárása után, arról vajmi keveset tudunk.

Mesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.

Pál apostol areopágoszi beszéde (ApCsel 17,16–34) az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egyik legérdekesebb, de ugyanakkor legvitatottabb szakasza. Számos kérdést vet fel: Mi a jelentősége annak, hogy Pál apostol az Areopágoszon prédikál? Milyen mértékben érezhető Pál apostol igehirdetésében Lukácsnak, mint szerkesztőnek a munkája? Kicsoda az „ismeretlen Isten”, akit Pál hirdet? Jelen dolgozatunk célja az, hogy megismerjük, és megismertessük a pogány környezetben elhangzott missziós beszéd sajátosságait. Továbbá azt, hogy miként lehet megszólaltani a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumot az athéniek körében. Ehhez kortörténeti, hagyomány- és motívumtörténeti vizsgálatot kell végeznünk.

Vizsgálódásunk olyan dilemmákra adhat megoldást, melyek ma is relevánsak. Mert a dolgok jelentésének értelmet kereső ember láthatja, hogy van értelme keresésének, érdemes elkezdeni azt. Mert ha beszélhetünk a lelkek preegzisztenciájáról, milyen jogon hajtunk végre mesterséges terhesség-megszakítást? Mert az önmaga sorsával elégedetlen, aki minden és mindenki mást okol nyomorúságáért végre irányt válthat, és felélesztheti saját felelősségét.

Dolgozatom a vasárnap délelőtti homíliás istentiszteleti imádságok sajátosságait elemzi, illetve elvi és történeti bemutatására törekszik egy egyházmegyére fókuszálva, jelen esetben a nagybányai egyházmegye istentiszteleti alkalmaikor elmondott és feljegyzett imádságaira.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak korunkra jellemző az erkölcsi elzüllöttség (paráznaság, hatalommal való visszaélés, jellemtelenség, stb.), de ha csak röptében is átlapozzuk az 18. század jegyzőkönyveit, levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gyarló emberi szív mindenekelőtt Isten végtelen kegyelmére szorul. A 18. században egyáltalán nem volt idegen gyakorló református híveink részéről a Bibliából ismert megannyi vétkes cselekedett. Ebből a szempontból, a mai híveink sajnálatos módon nagyon is hasonlítanak elrettentő életmódú őseinkre. Viszont különbség van a mostani és az akkori egyházfegyelem gyakorlatba fektetése között.