Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 5 of 5 results.Publikáció
› Gaal György
› 2015
› 108
› 3
› Pages: 315--343
Erdélyi felekezeti tanintézetekben a 19. század első felében válnak ki a polihisztor tanárok közül azok, akik már inkább a reál-természettudományi tárgyakra szakosodnak. Ők a külföldi tanulmányútjuk alatt is a nyugati egyetemeken ilyen irányú előadásokat hallgattak, esetleg orvosi diplomát szereztek. Kolozsvárt három rangos tanintézetben is folyt matematikaoktatás. A Református Kollégiumban Méhes György és fia, Sámuel a kor színvonalán tanítottak. Az Unitárius Kollégiumban nem kisebb tudós, mint Brassai Sámuel adta elő a matematikát. Ő azonban a matematikának inkább csak tanára volt tudományos eredményeket más szakterületeken ért el. Így Erdély első két nagy matematikusát nem Kolozsvár valamelyik tanintézete, hanem a marosvásárhelyi Református Kollégium adta Erdélynek. De hogy pályájuk elindulhatott, abban Kolozsvárnak is szerep jutott.
Publikáció
› Gaal György
› 2016
› 109
› 5
› Pages: 542--580
Antonina de Gerando apja oldaláról egy francia nemes családtól származik, anyja oldalán a híres gróf Teleki családtól. Ebben a második tiszteletben a harmadik nagy nevelője (Brunswick Teréz) és anyja nővére (Teleki Blanka) követte a harmadik oktatót. Franciaországban tanult, és ott tanult diplomáját.
Publikáció
› Oláh Róbert
› 2019
› 112
› 5
› Pages: 567--580
Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt. Korábban teológusaink kifejezetten tiltakoztak ellene, és helyette a „keresztyén”, a „helvét hitvallású”, az „evangelicus” és az „ortodoxa reformata” elnevezéseket használták. Ezúttal a „kálvinista” jelzőt tesszük a vizsgálat tárgyává a 17. századi református teológiai szövegekben.
Publikáció
› Orosz Otília Valéria
› 2020
› 113
› 1
› Pages: 14--31
Levéltárak, tékák mélyén, múzeumok féltett polcain lapul még néhány példány abból az énekeskönyvből, amelyet mintegy 70 évig használtak Erdélyben. Fontos megjegyeznünk, hogy a Magyarország területéről 1918-ban leszakadt részekből a nagybányai, a szatmári és a szilágysági egyházmegyék egyes gyülekezetei, amelyek azelőtt az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartoztak, szintén ezt az énekeskönyvet használták. Az 1908-as, Seprődi János által szerkesztett új énekeskönyv, valamint ennek 1909-es és 1911-es kiadásai, illetve az 1923-as erdélyi kiadás természetes módon váltotta fel ezt az énekeskönyvet az említett gyülekezetekben is.